Mentőt hívott, kinevették, majd meghalt

Komoly felháborodást okozott Franciaországban, hogy a telefonos segélyhívó operátora kigúnyolt egy segítséget kérő fiatal nőt, aki néhány órával a hívást követően életét vesztette.

Mentőt hívott, kiröhögték, néhány óra múlva meghalt

A francia egészségügyi miniszter vizsgálatot rendelt el egy 22 éves nő halála miatt - írja a BBC értesüléseire hivatkozva a 24.hu .

Mentőt hívott, kinevették, ezután meghalt, segélykérés betegellátás segélyhívás mentők szívroham telefon
Hiába kért segítséget, csak nevettek rajta

Az eset még december 27-én történt, de a botrány most robbant ki, miután az elhunyt nő családja megszerezte a segélyhívás három perces hangfelvételét, és egy helyi portálon közreadták. A felvételen hallható, hogy a 22 éves Naomi Musenga elgyengült hangon próbálja elmagyarázni, milyen fájdalmai vannak, amire az operátor idegesen azt válaszolja, hogy "ha nem tudja elmondani, mi baja van, leteszem".

A nő azt is mondta a hívás közben, hogy "meghalok", mire az operátor úgy reagált, hogy "egyszer biztosan meghal majd, mint mindenki más". Végül azt mondta a hívónak, a mentők helyett hívjon egy másik szolgálatot, amely orvost küld házhoz.

Ötórás várakozás után került kórházba

Naomi Musenga így csak ötórás várakozás után került kórházba, szívroham miatt intenzív osztályra vitték, de néhány órával később meghalt. A felvételen hallható az is, hogy az operátor egy másik munkatársával együtt gúnyolódik a telefonálón.

Százból csak 10-20 hívás valódi segélykérés

Agnés Buzyn egészségügyi miniszter felháborítónak nevezte a történteket. Vizsgálatot rendelt el, és ígéretet tett arra, hogy a családot teljes körűen tájékoztatni fogják a történtekről. A strasbourgi egyetemi kórház is kivizsgálja az esetet.

A segélyhívó szolgálat egy volt munkatársa a Le Parisiennek arról beszélt az eset kapcsán, hogy százból csak 10-20 hívás valódi segélykérés, a hívók többsége részeg, szorong, vagy csak valakivel beszélgetni akar. "Folyamatosan attól félünk, hogy hibázunk" - mondta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra