Válás után így segíthetünk a gyereken

A szülők szétköltözése esetén a gyerekek további élete az állandó ide-oda utazásról szólhat. Ezt váltja ki a Fészek-modell, de mégsem mindig ajánlott.

A válás mindig nehéz, különösen, ha gyerek is van a képben. Egyes szülők azzal kísérleteznek, hogy miként lehet csökkenteni a válás miatti stresszt a gyerek számára: például, ha marad a hajdani otthonban, és mellette hetente-kéthetente váltják egymást az elvált szülők - írja a BBC . A Fészek-modell a madarak után kapta a nevét, hiszen azok is úgy nevelik fiókáikat, hogy egyszerre csak az egyik szülőmadár van a fészekben, a másik pedig valahol odakint táplálékot gyűjt. Amikor pedig visszatér a "dolgozó" madár megetetni a fiókákat, a másik indul útnak.

Kevésbé stresszes a gyereknek

Innen tudhatjuk, hogy közel a válás .

"Stabilitást akartunk nyújtani a gyerekeknek. Így maradhattak a régi otthonukban, az eddigi iskolájukban, a megszokott barátaikkal. Továbbá nincsenek kitéve annak a stressznek, hogy rendszeres időszakonként hurcolkodniuk kell egyik szülő lakásából a másikéba" - mondta a lap által megszólaltatott svéd apuka. A Fészek-modell világviszonylatban még mindig kevésbé számít ismertnek, de Európában már több országban - így Magyarországon is - találkozhatunk ilyen rendszerben élő családokkal. Zömmel a középosztálybeliek választják ezt a lakhatási formát. Az elvált angol szülők 11 százaléka próbálta már ki a módszert, míg Svédországban évtizedek óta ismert. Igaz, ott szintén az 1970-es évek óta dívik, hogy válás után a szülők 50-50 százalékban osztoznak a gyereknevelési feladatokon.

Jóllehet a Fészek-modell általában csak néhány hónapra vagy évre szól, amíg a gyerekek megbirkóznak a válás jelentette krízishelyzettel, a szakértők megosztottak abban a tekintetben, hogy vajon jót tesz-e a gyereknek és a szülőknek. Mivel viszonylag új trendről van szó, még nem állnak rendelkezésre széles körű felmérések, de a BBC cikkében nyilatkozó pszichiáter szerint nagy könnyebbség lehet a gyerek számára a korábbi rutin fenntartása. Válása után a szakember maga is ilyen rendszerben élt 15 hónapig, és a gyerekeit megnyugtatta, hogy lehetőségük volt a saját tempójukban alkalmazkodni a családban bekövetkezett változásokhoz. Ez afféle biztonsági buborékot jelenthet a gyereknek a kaotikussá vált külvilággal szemben.

A válás mindig nehéz, különösen, ha gyerek is van a képben.
A válás mindig nehéz, különösen, ha gyerek is van a képben. Fotó: Getty Images

Akadályozhatja a szabadulást

Mások viszont azzal érvelnek, a Fészek-modell csak elodázza azt a szükséges lelki folyamatot, amely ahhoz kell, hogy a gyerek feldolgozza szülei szétválását. "Sohasem tudtam, hogy akkor ez most anyu vagy apu lakása, és a Fészek-modellel esetleg azon fáradoznak, hogy egyszer majd újra összejöjjenek" - vallott a BBC-nek egy nő, aki tizenévesként élt ebben az élethelyzetben. A modell akár káros is lehet a gyerek mentális egészségére ilyen esetben - tette hozzá egy gyerekpszichológus. "A válás utáni szétköltözés valóban komoly próbatétel a gyereknek, de ha ezzel a szüleivel együtt nézhet szembe, akkor az hozzájárul ahhoz, hogy felnőttként könnyebben megbirkózzon a hasonló problémákkal" - magyarázta a szakértő.

Az is kérdéses, hogy a Fészek-modell hogyan hat a szülőkre. Egyrészről valóban némi haladékhoz jutnak, hogy a szétköltözés jelentette rendkívüli anyagi terheket több hónapra eloszthassák. Másrészt "beragadhatnak" egy stresszes helyzetbe, ami akadályozza a veszteség feldolgozását, az elfogadást és a továbblépést - mérlegelt a szakértő.

Összességében azoknál működhet a Fészek-modell, akik a körülményekhez képest jó viszonyban váltak el egymástól, és meg tudnak állapodni az átmeneti élet minden feltételéről. A megosztott otthon és a gyereknevelés fenntartása ugyanis nemcsak logisztikailag és lelkileg, hanem anyagilag is megterhelő, hiszen a gyerek költségei mellett gondoskodni kell a takarításról, bérleti díjról, bevásárlásról itt is, és az adott szülő új lakóhelyén is. Arról nem beszélve, hogy tisztázni kell, a megosztott ágyban ki alhat: azon a héten, amikor apa jön vigyázni a gyerekre, vajon hozhatja-e az új barátnőjét.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra