"Van egy lányom, akinek nem tudok többé belenézni a szemébe"

Minden reggel csak egy újabb napra kér erőt, és minden egyes napja egy harc - ezt mondta jelenlegi helyzetéről Lakatos Gabriella, akit volt párja vakított meg. A nő szerint támadója a legértékesebbet vette el tőle: azt, hogy láthassa felnőni a gyermekét.

Február elején tele volt a sajtó Lakatos Gabriella esetével. Ő az a 22 éves fiatal édesanya, akit volt párja bosszúból mindkét szemére megvakított. A férfi ellen valóságos hajtóvadászatot indított a rendőrség, és végül sikerült elfogniuk. Ez azonban a nő helyzetén nem sokat könnyített, szeme világát ugyanis ettől még nem kapta vissza.

zokogó nő
Támadója a legértékesebbet vette el tőle: azt, hogy láthassa felnőni a gyermekét.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

"Nem láthatom többé a lányom szemeit"

A bántalmazott nő az RTL Klubnak azt nyilatkozta a napokban, hogy még mindig nem tudja felfogni azt, ami vele történt. Mint kiderült, a nő szemeit korábban több férfi is dicsérte, ezért az elkövető egyszer megfenyegette Gabriellát: kiveszi a szemeit, hogy ne lásson többé más férfiakat. Végül beváltotta "ígéretét", a nőnek pedig az fáj a legjobban, hogy így nem láthatja felnőni a kislányát. "Egy csodálatos gyermekem van, akinek én már nem tudok belenézni többet a szemébe, és már nem láthatom az ő szemeit" - mondta a könnyeivel küszködve. A fiatal anya hozzátette, egy nőnek sem kívánja, hogy ehhez hasonlón menjen keresztül.

"A legbátrabb nők közé tartozik"

Kiderült, miért vasárnap történik a legtöbb családirtás .

Gabriella mellett ott állt a testvére is, próbálja támogatni, amennyire csak tudja. Ő mesélte el, hogy egy héttel ezelőtt a megvakított nő visszatért abba a kemecsei utcába, ahol a bántalmazás történt. Ez segített neki abban, hogy szembenézzen a traumával, és elérje, hogy ne a félelem irányítsa az életét. "Én úgy érzem, hogy a legbátrabb nők közé tartozik. Ennyi idő után senki nem mer a traumatikus helyszínre hazalátogatni. Ő legyőzte önmagát" - fogalmazott Gabriella testvére. Hozzátette, hogy a nő kérésére mindent elégettek, ami a bántalmazójára emlékeztette.

Akadálymentesített lakásra gyűjtenek

A nő nagy álma, hogy egy saját, akadálymentesített lakása legyen Kemecsétől távol, ahol el tudja látni önmagát és gyermekét. Ehhez azonban segítségre van szükségük. Aki teheti, az az 11773449-03088889-es számlaszámra tud utalni. A számlatulajdonos Orosz Mira Norina.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra