A nők emiatt szoronganak

A nők mintegy 70 százalékának életében legalább egyszer meg kell küzdenie valamilyen mentális problémával. Sokan közülük a rájuk nehezedő társadalmi elvárások miatt szoronganak.

A brit Mental Health Foundation kutatása szerint a nőknek életük során nagyobb valószínűséggel kell megküzdeniük depresszióval vagy pánikbetegséggel , mint a férfiaknak. Ennek egyik oka a szakértők szerint, hogy a "gyengébbik nemre" sokkal nagyobb társadalmi nyomás nehezedik egyrészt a gyerekvállalással és -neveléssel, másrészt saját külsejükkel kapcsolatban.

Majdnem minden ötödik ember találkozott már élete során a depresszió tüneteivel. Aki azonban nem szenvedett még tőle, annak gyakran hiányos a betegségről alkotott képe. Egy korábbi cikkünkben a félreértések eloszlatása érdekében összeszedtünk hét meglepő tényt a betegségről.

Legyenek jó anyák és jó nők

A szervezet jelentése szerint, míg a férfiak 60 százalékát, addig a nők 70 százalékát érinti valamilyen mentális probléma. A statisztikához kapcsolódva Jenny Edwards, a Mental Health Foundation vezérigazgatója azt is elmondta, hogy bár az anyagiakkal, a párkapcsolattal és a karrierrel kapcsolatban nagyjából a nőket is ugyanazok a gondok sújtják, mint a férfiakat, a nők ezeket hajlamosabbak sokkal nagyobb érzelmi teherként megélni.

A nők 70 százalékát érinti valamilyen mentális probléma
A nők 70 százalékát érinti valamilyen mentális probléma

"Azt látjuk, hogy az egyedülálló szülők, valamint azok, akik nagycsaládban élnek, sokkal hajlamosabbak a mentális problémákra. A kutatások azt mutatják, hogy az ilyen helyzetben lévő nőknél kétszer nagyobb az esély arra, hogy kialakuljon valamilyen betegség, mint a férfiaknál. Ennek az is az oka, hogy a rájuk nehezedő, családdal kapcsolatos elvárások mellett a nők úgy érzik, hogy az éppen aktuális testkép-ideálnak is meg kell felelniük, ráadásul pedig ezekkel a súlyos elvárásokkal a vállukon a külvilág felé megpróbálják fenntartani a látszatot, hogy az életük gondtalan" - magyarázza Jenny Edwards.

Bár a külvilágnak sokszor nem akarják bevallani, ezek a tényezők a nők közel egyharmadánál okoznak pánikrohamot. Emellett a jelentésből az is kiderült, hogy minden hetedik nő küzdött szülés utáni depresszióval , és hogy míg a férfiak 5, addig a nők 8 százaléka szenvedett már poszttraumás stressz szindrómában .

Forrás: Daily Mail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra