Minden harmadik COVID-túlélő küzd poszttraumás stressz szindrómával ( PTSD ), de a többiek 30 százaléka is tapasztalhat szorongást vagy depressziót - állapította meg a brit COVID Traumavédelmi Munkacsoport korábbi, még a nyár derekán megjelent kutatása, az első járványhullám betegeinek vizsgálata alapján. A University College London Hospitals pszichiátere, Michael Bloomfield már akkor arról beszélt , hogy mennyire fontos lenne a súlyos lefolyású COVID-19-túlélők PTSD-szűrése és utánkövetése, hiszen egy ilyen ijesztő, agresszív természetű betegség és a közvetlen halálközeli élmény súlyos, hosszú távú károkat okozhat.
Mi is pontosan a PTSD?
A PTSD egy olyan kognitív-érzelmi zavar, ami egy traumatikus esemény után alakul ki. Van akut és krónikus fajtája is. Előbbi akkor minősíthető annak, ha tünetei három hónapnál kevesebb ideig állnak fenn. Krónikus PTSD-ről pedig akkor beszélünk, ha a zavar ennél tovább tart. Létezik továbbá úgynevezett késleltetett kezdetű PTSD is. Ebben az esetben a tünetek legalább hat hónappal a trauma után kezdődnek.
Nagyon nehéz azonban felismerni ezt a kórképet, mert szinte egyénenként eltérőek lehetnek a tünetei, mivel, ahogy nem egyformán élünk meg egy-egy eseményt, úgy az arra adott reakcióink is különbözhetnek. A mostani pandémia - mint egy állandó stresszhelyzet - még ugyan tart, de máris vannak olyanok, akik megtapasztalták pszichés hatásait. Akadnak, akiknél rémálmok formájában jelennek meg, mások újra és újra átélik a traumatikus pillanatokat. Van, aki szorongani kezd, heves szívdobogása van, izzad a tenyere vagy alvási zavarai alakulnak ki, esetleg ingerlékenységgel és dühkitörésekkel küzd, vagy koncentrációs problémák lépnek fel nála. Az ilyen vagy ehhez hasonló reakciók azonban addig "normálisak", amíg nem válnak tartóssá és nem befolyásolják az érintett életminőségét. Abban az esetben azonban, ha ezek a tünetek hosszabb ideig fennállnak, már valóban poszttraumás stresszről beszélhetünk, amit viszont kezelni kell.
Ezrek győzték már le a betegséget itthon
Magyarországon mindeddig több mint 50 ezren kapták el a koronavírus-fertőzést, jelenleg 34 ezer feletti az aktív esetek száma, kórházban pedig most mintegy 2 ezer embert ápolnak. Hogy az eddig meggyógyult közel 15 ezer betegből pontosan hányan fordultak meg valamely egészségügyi intézményben súlyosabb tünetekkel, arról ugyan nincs pontos adat, de annyi bizonyos, hogy százak feküdtek valamely hazai kórházban súlyos vagy közepesen súlyos COVID-19-cel. Mint azt tudjuk, az egymás utáni két negatív teszt ugyan azt jelenti, hogy a beteg a fertőzésből kigyógyult, ám még hosszú hónapok telhetnek el addig, amíg valóban maga mögött hagyhatja a SARS-CoV-2 okozta betegség minden tünetét, hiába is engedték már ki a kórházból. Nem véletlen, hogy a fizikai tünetek gyógyítására komplex után-követő rendszert alakítottak ki itthon is, a külföldi gyakorlatot követve. Jogosan tevődik fel a kérdés, mi a helyzet a hazai COVID-túlélőkkel pszichéjével?
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Itthon még kevésbé szűrik
Sebestyén Árpád, kríziskezelő szakpszichológus ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, már "a szemük előtt van a jelenség", és tudják a COVID-19 is ugyanolyan, a szervezet egészére kiterjedő tünetegyütteseket idézhet elő, mint más krónikus betegségek vagy balesetek. Elárulta, jelenleg is zajlik az ország több városában, közösségében egy, nemcsak a katasztrófák túlélőit célzó poszttraumás-felmérés, amely a koronavírus járvány hatásaira is kitér. Megjegyezte, majd az idő múlásával lesz érzékelhető a járvány poszttraumás hatása, most azonban inkább a félelem a betegségtől, továbbá az egymásnak ellentmondó információk szülte bizonytalanság, illetve a karanténnal járó elszigetelődés azok, amik a legnagyobb gondot okozzák.
Nem a PTSD most a legnagyobb gond
"A találgatások, az egymással ellentétes hírek bizonytalanságérzést szülnek, ami nemcsak hazai sajátosság. Külföldi, főképp olasz kollégáimmal konzultálva elmondhatom, más országokban is ez a jellemző közösségi reakció" - világított rá a szakember, hozzátéve, az egyének szintjén nagyok az adott reakció- és viselkedésbeli különbségek, kezdve a korrekt közösségi felelősségvállalástól épp az ellenkezőjéig, amikor valaki úgy érzi, mindent jobban tud, és ha lehet maszkot sem hord és távolságot sem tart. Mint arról portálunkon mi is beszámoltunk , egyre erősebbek a járványtagadó és oltásellenes hangok. Ezzel kapcsolatban a szakember úgy fogalmazott, "nagyon jó annak, aki nem fél, tartsa is meg ezt a hozzáállását. De ez nem jelenti azt, hogy nem tartozik felelősséggel a társadalom többi tagjával szemben, és nem kizárólag az idősekre gondolok".
A destruktív kritika sehová nem vezet
Hogy lehet-e énvédő mechanizmus a tagadás? A szakember szerint igen, ám ez ebben a vírushelyzetben nagyon destruktív és súlyosan veszélyezteti a gyengébb immunrendszerű embertársak egészségét, létét. "Vannak a közösség számára jobban elfogadható énvédelmi mechanizmusok, olyan, a bizonytalanság csökkentésére vonatkozó lélektani javaslatok, melyekkel felelősségteljesebb hozzáállás mellett is megtarthatja az egyén a saját autonómiáját" - szögezte le. Arra figyelmeztetett, a jelenlegi rendkívüli helyzetben hatalmas a felelőssége azoknak, akik a meglévő intézkedésekkel szemben önző, az egójukat előtérbe helyező kritikát fogalmaznak meg, főleg, ha felelősségteljes pozícióban vannak és akár több százezer emberhez is eljut a szavuk. Úgy fogalmazott, ellenvéleményükkel gyakran nem a maguk oldalára állítják a bizonytalankodókat, csak még inkább elbizonytalanítják őket. "Az ál-felelősségtudat leple alatt fellépni és azt az érzetet kelteni, hogy majd ők megváltoztatják vagy jobban tudják a dolgokat, nem helyes. Itthon sem történik lényegében másként a COVID-19 járvány kezelése, mint a világban máshol. Itt is a megoldást keresik a járványra, és igyekeznek figyelembe venni a nemzetközi ajánlásokat" - mondta.
Sebestyén Árpád szerint az ilyen helyzetekben a destruktív kritika, ami mögött nincs konkrét javaslat, sehová sem vezet, csak rontja a helyzetet. "Szakemberként mindenkitől azt szeretném kérni, hogy a folyamatos kritizálás helyett, ezeket az energiákat fordítsák valami hasznosabbra, akár a maguk, akár a közösség érdekében. Szó sincs róla, hogy bármit kritikátlanul el kellene fogadni, az is normális, ha valaki véleményt fogalmaz meg, de a parttalan, sehová nem vezető kitörések, magamutogató ötletelések csak romboló hatásúak" - mondta. "Ilyen rendkívüli helyzetben egy közösség együttműködése országos-, európai- vagy világszinten jelentős erőt ad a megküzdéshez."
A kulcs a reziliencia
Nemcsak a megküzdési módokban különböznek azonban az emberek, de abban is, hogy az adott élethelyzetet hogyan élik meg: veszélyként, drámaként, tragédiaként vagy esetleg a lehetőséget látják meg benne, valami újnak a kezdetét. Akik megküzdési képességükben megfelelően rugalmasak, azaz reziliens személyiségűek, gyorsabban tudnak alkalmazkodni egy váratlan élethelyzethez és gyakran megerősödve kerülnek ki belőle, még akkor is, ha megfertőződtek a koronavírussal és akár heteket töltöttek COVID-19-cel kórházban.
"Talán emlékeznek még az olvasók arra a fiatalemberre, akinél az első hullámban igen súlyos lefolyású volt a COVID-19 , de amikor meggyógyult, képes volt megosztani a tapasztalatait, beszélni róla egy egész országnak, azaz nem ragadt le érzelmileg a traumában, hosszú távon nem hatottak rá ilyenformán negatívan az átéltek" - hozott egy pozitív példát a pszichológus. Bár - megjegyezte - nem feltétlen kell ahhoz elkapnia valakinek a betegséget, hogy olyan stresszhatás érje, ami tartós pszichés problémák kialakulását eredményezi. "Sokszor a beöltözött mentők, ápolók látványa is elég. A lehetősége annak, hogy megbetegedhet" - mondta, ismételten hangsúlyozva, ez lehet, hogy csak hónapokkal, évekkel a járvány után jelentkező tüneteket okoz majd, főleg azoknál, akik nem tudják megfelelően feldolgozni a történteket. Óv azonban attól, hogy mindenre ráhúzzuk, hogy PTSD. Ha viszont erre utaló tüneteink vannak, amik a járvány-krízis után sem múlnak, forduljunk szakemberhez - tanácsolta.
Ez is érdekelhet
A legjobb persze, ha megpróbáljuk a jelenben feldolgozni a nehézségeket, melyre - mint mondta - kiváló lehet, ha egy barátunkkal összeülünk, és kibeszéljük magunkból azt, ami nyomaszt. Ha mi hallgatjuk a másikat, fontos, hogy ne próbáljunk meg tanácsokat osztogatni, csak hallgassuk meg együttérzően, ne minősítsük, ne szakítsuk félbe. Mi is ventiláljuk ki azt, ami a lelkünket nyomja. Mindezek mellett a relaxáció (különösen hatékony a progresszív relaxáció), az autogén tréning , jóga vagy a meditáció is segíthet, hogy megbirkózzunk a jelenlegi helyzet keltette extrém feszültséggel.
Legjobban: