Ezeket a mondatokat felejtsük el 2020-ban

Kezdjük az évet a következő önkorlátozó mondatok kiiktatásával. Ezek nélkül ugyanis még inkább megláthatjuk a bennünk rejlő lehetőségeket.

A kimondott szónak ereje van. Ebből kiindulva a Thrive Global nevű weboldal arra kérte olvasóit, hogy írják meg nekik, melyek azok az önkorlátozó mondatok, amelyeket 2020-tól nem használnak többé. Ezekről a kijelentésekről azért is érdemes lemondani, mert nélkülük derűlátóbbnak érezhetjük magunkat, valamint még jobban megláthatjuk a bennünk rejlő lehetőségeket.

mondatok, tiltott mondatok, tiltott kifejezések, önkorlátozás,
Kezdjük az évet az önkorlátozó mondatok kiiktatásával. Fotó: iStock

"Túl elfoglalt vagyok"

Ezt a mondatot az emberek többsége akár naponta is hajtogatta 2019-ben. Egy kórház sürgősségi osztályán dolgozó orvos hozzászólása azonban rávilágított arra, hogy mennyire káros lehet a mentális egészségünkre nézve, ha folyton ezt mondogatjuk. Emiatt ugyanis nehezebben állunk neki a dolgainknak, ráadásul még nyomorultul is érezzük magunkat a teendőink súlya alatt.

Ehhez hasonló a "nincs elég időm" és ennek különböző változatai. Egy ügyvezető igazgatóként dolgozó hölgy elmondása szerint ez eddig sosem szolgálta őt, inkább csak kifogásként jött jól. A nő az új évre megfogadta , hogy inkább azt igyekszik tudatosítani magában, hogy ami számára fontos, arra úgyis biztosan talál egy kis időt. Ha pedig valami valóban nem fér bele az életébe, akkor nemet mond rá - anélkül, hogy megbántaná a másik felet.

"Elég jó vagyok?"

Így érdemes kezdeni az új évet - kattintson!

Az idei évben érdemes búcsút inteni önmagunk folyamatos megkérdőjelezésének is, és ehelyett dolgozzunk inkább a saját belső értékeink tudatosításán. Mondjunk le továbbá a "nekem ez is elég" típusú hozzáállásról, ez ugyanis egy holisztikus life coach szerint végtelenül korlátozó, és megálljt parancsol az álmainknak. "Lehet, hogy ebben a pillanatban elég számomra, ami vagyok és ahol tartok, de nem szeretnék itt megállni. Fejlődni akarok, és elérni azokat a dolgokat, amikre vágyom az életben" - szemléltette a helyes hozzáállást a szakértő.

Boldogság és bocsánatkérés

Jobb, ha tartózkodunk attól a kijelentéstől, hogy "ő tesz boldoggá", a boldogság érzését ugyanis inkább magunktól kell megkapnunk, nem pedig másoktól. Emellett tegyük tiltólistára a "nem akarok veszekedni, de...", a "köszönöm, de...", és a "hát nem furcsa, hogy..." kezdetű megnyilvánulásokat is. Felejtsük el az állandó bocsánatkérést és sajnálkozást, valamint az "ez van, ezt kell szeretni" jellegű életfelfogást is.

Egy chicagói edzőterem tulajdonosa pedig 2020-tól az " igen " szóval bánik óvatosabban: az eddigi szokásával ellentétben csak akkor bólint rá egy meghívásra vagy lehetőségre, ha az értéket ad hozzá az életéhez, illetve valamilyen módon az ő fejlődését szolgálja. Talán mi is megfogadhatjuk a tanácsát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra