Természetes, hogy egy kicsit mindannyian vágyunk a külvilág elismerésére. Abba viszont már nem gondolunk bele, mekkora nyomással járhat, ha mások figyelmén, visszajelzésén és véleményén múlik a megélhetésünk és a jövőnk. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az ismert emberek élete csupa csillogás, gondtalanság és boldogság. Közben viszont nem kevés olyan esetről tudunk, amikor valakit alkohol- és drogproblémákba, depresszióba, esetleg öngyilkosságba hajszolt a hírnév.
Bár a sikernek nyilvánvalóan vannak komoly pozitívumai, nem szabad megfeledkezni az árnyoldalairól sem. Az alábbiakban ezeket ismertetjük a Mélylevegő Projekt posztjai nyomán.
Amikor idegenek véleményétől függ az élet
„Donna Rockwell klinikai szakpszichológus szerint a hírességek eleinte imádják a csillogást, azután utálják, elfogadják, végül alkalmazkodnak hozzá” – ezzel a felütéssel nyitja a hírnév pszichológiáját tárgyaló poszot Szalai Fanni, a téma kidolgozója. Mint írja, a hírnév elérése komoly változásokat eredményezhet az érintettek személyiségében, amitől idővel úgy érzethetik magukat az ismert emberek, mintha „ketrecbe zárt állatok lennének”. De vajon hogyan fajulnak eddig a dolgok, és ha ez ilyen, akkor mégis miért vágyik bárki arra, hogy híres legyen?
Először is, fontos tisztán látni, hogy mások rólunk alkotott véleménye mennyire meghatározó szerepet játszik az önképünk kialakulásában, illetve abban, hogy mennyire látjuk magunkat szerethetőnek és értékesnek. A hírnév is a visszajelzésekre épül, a folyamatos külső megerősítésre vágyás azonban magában hordozza annak veszélyét, hogy a valós teljesítményünk helyett csupán mások reakcióira fókuszáljunk. Ebben az esetben hiába szerettük és végeztük szenvedélyesen azt, ami népszerűvé tett minket – ha már nem belső motivációk ösztönöznek minket a folytatásra, akkor nem fog többé örömet okozni nekünk az adott tevékenység. Vagyis „a folytonos pozitív értékelésre számítva elveszhet a cselekvés eredeti varázsa”, így végül csupán az hajt minket, hogy még többen megismerjék a nevünket és ebből még több bevételünk legyen.
Eltorzult a személyiségek a reflektorfényben
Ahogy fentebb már utaltunk rá, a hírnév egyik legfontosabb árnyoldala a személyiségtorzulás. Ilyenkor az érintettek közönség felé mutatott arca jelentősen eltérhet a valós – önmaguk és szűk környezetük által ismert – személyiségtől, az igazság és a színjátszás egyensúlya pedig könnyen felborulhat.
A hamis énkép okozta a lelki sérülések áldozatai között igen sok gyerek és serdülő is van, akiknek még fejlődésben van igazi személyiségük és önértékelésük. Ha valaki már ilyen fiatalon szinte kizárólag a külvilág visszajelzéseire támaszkodik, annál nagyon fontos, hogy felismerje: a bántó kritikák nem feltétlenül az ő értékét tükrözik. Azt azonban korosztálytól függetlenül minden ismert embernek fontos (lenne) megtanulnia, hogyan kezelhető a külvilág állandó érdeklődése és kritizálása, illetve hogyan kerülhető el, hogy a hírnév depresszióba, függőségekbe vagy egyéb mentális problémákba torkolljon.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az internetes zaklatás önjelölt céltáblái
A Mélylevegő Projekt egy másik, Csikos Csenge Alíz által kidolgozott posztja pedig az úgynevezett cyberbullying, vagyis az internetes zaklatás okozott károkra mutatott rá. A szándékos verbális agresszivitás ismétlődése sajnos egyre gyakoribb jelenség, amely még az átlagemberek életét is megkeseríti. Az ismertebb személyeket viszont egyenesen önjelölt céltáblának titulálják a zaklatók: „ha valaki ennyi mindent megoszt magáról, az viselje a kritikát is”.
Mivel a kommentszekcióban bárki, bármiről, bármilyen stílusban megoszthatja a véleményét, egyesek korlátok nélkül öntik magukból az olyan civilizálatlan és kegyetlen megjegyzéseket, amelyeket az offline életben nem biztos, hogy megengednének maguknak. Csakhogy a folyamatos bántás kezelése és feldolgozása még a mentálisan erős embereknek is komoly kihívást jelenthet. A kegyetlen hozzászólások törlése ugyanis csak a közösségi felületekről egyszerű – a lelki sebek sajnos ennél makacsabbnak bizonyulnak.
Miért fájnak a bántó kommentek?
Sajnos az emberek ösztönösen jobban fókuszálnak a negatív dolgokra, mint a pozitívakra, ugyanis evolúciósan is „a veszélyre vagyunk kiélezve”. Ezért van az, hogy a kritikának a legtöbbször jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, mint a dicséretnek. A Mélylevegő Projekt posztja szerint például még egy jól működő kapcsolatban is legalább 5 pozitív interakció szükséges ahhoz, hogy kiegyenlítsünk 1 negatívat. (Képzeljük csak el, hogy hány megerősítésre van szükség akkor, ha valaki rendszeres megalázásokat él át.)
Fontos, hogy az ismert személyek is felelősséggel tartoznak az általuk megosztott tartalmakért, egy meggondolatlan vagy valótlant állító poszttal vagy videóval ugyanis akár komoly károkat is okozhatnak – gondoljunk csak a koronavírus-járvánnyal vagy a majomhimlővel kapcsolatos, futótűzként terjedő álhírekre. Az is természetes, hogy a követők nem reagálnak mindenre pozitívan. Ez viszont még nem azt jelenti, hogy a hírességeknek és az influenszereknek kutyakötelességük minden kegyetlen megjegyzést elviselni, mert „ők választották, ilyen ez a popszakma”.
Ez is érdekelhet
„Teljesen természetes nem kedvelni valakit, az ebből származó kegyetlenségnek azonban nem szabadna annak lennie. Ez ugyanis általában már nem az adott tartalom megosztójáról, hanem sokkal inkább a kommentelő frusztrációjáról és indulatkezeléséről szól” – szögezte le a Mélylevegő Projekt, valamint emlékeztettek arra is, hogy minden híresség mögött egy hozzánk hasonlóan érzelmekkel, vágyakkal és hibákkal is rendelkező ember bújik meg. Még ha ezt időnként hajlamosak is vagyunk elfelejteni.
Legjobban: