Így tartsuk be az újévi fogadalmakat

Praktikus tippekkel segítünk, hogy idén sikerüljön a változtatás.

Kiegyensúlyozottabb táplálkozás, több mozgás vagy rendszeresebb főzés: míg január első napjaiban lelkesen betartjuk az újévi fogadalmakat, a második hétre inkább nyűggé válik, a harmadiktól pedig már inkább elengedjük - majd jövőre újra próbáljuk... Még nincs késő, hogy idén végre szokássá alakítsuk az elhatározásainkat: az Upfield szakértője most a legnépszerűbb újévi fogadalmak kapcsán ad pár tippet, hogyan ne veszítsük el a motivációnkat január végére.

Kiegyensúlyozott táplálkozás

Az újévi fogadalmak listáján mindig előkelő helye van az étkezési szokások megváltoztatásának: legyen szó kevesebb nassolásról, gyorsételek mellőzéséről vagy egészségtudatosságról. A közhiedelemmel szemben a kiegyensúlyozott táplálkozás nem jár lemondásokkal és folyamatos számolgatással: a "tányérmódszer" segítségével például mérleg nélkül is könnyen kiszámíthatjuk a táplálkozási ajánlásoknak megfelelő arányokat. A képzeletbeli tányérunk felét zöldségeknek és gyümölcsöknek kell kitennie, a másik felét pedig főként gabonaféléknek és kisebb arányban fehérjeforrásoknak.

Lehetőleg fogyasszunk minél több friss zöldséget és gyümölcsöt. Fotó: Getty Images
Lehetőleg fogyasszunk minél több friss zöldséget és gyümölcsöt. Fotó: Getty Images

Kevesebb húsfogyasztás

A kiegyensúlyozott táplálkozás ugyanolyan fontos akkor is, ha speciális étrend szerint étkezünk. Sokan térnek át részben vagy teljesen húsmentes diétára az újévkor, hogy ezzel is csökkentsék az ökológiai lábnyomukat. Egy vegán vagy vegetáriánus életmódnál még inkább elengedhetetlen, hogy megelőzzük a hiányállapotokat, ezért szem előtt kell tartani a megfelelő fehérje- és vitaminbevitelt. Az olajos magvak, száraz hüvelyesek, gabonafélék megfelelő kombinálásával kiegészíthető a különböző vegetáriánus élelmiszerek fehérjetartalma, a dúsított élelmiszerek pedig a megfelelő vitaminbevitelt segítik. Növényi eredetű margarinokkal például elkészíthetjük a főételeket, desszerteket, krémeket, a D-vitamin-tartalmuk pedig hozzájárul a szükséges napi mennyiséghez.

Így hat a testünkre, ha egy hónapig vegánok leszünk Immár hetedik éve, hogy a január a vegánságot népszerűsítő hónap lett - ilyenkor zajlik a "veganuár" kihívás, melynek résztvevői vállalják, hogy 31 napig lemondanak minden állati eredetű élelmiszerről. A növényi alapú étkezés a szervezetünkre és az életmódunkra egyaránt hatással van - még akkor is, ha csak átmenetileg követjük a vegán diétát. További részletek itt .

Rendszeres mozgás

Ha úgy döntöttünk, hogy elkezdünk sportolni, elengedhetetlen a fokozatosság . Sokan azért adják fel a fogadalmukat, mert nem tudják egyből teljesíteni - a korábbi életvitelükhöz képest irreális - célt, és emiatt kudarcként élik meg a sportolást. Ha eddig nem igazán mozogtunk, ne heti öt intenzív edzéssel kezdjünk, hanem próbáljuk fokozatosan hozzászoktatni a testünket. Szintén hiba, ha túlzottan megerőltetjük magunkat - ettől nem leszünk hamarabb fittek, viszont könnyen okozhatunk magunknak sérülést. A megfelelő étrend nagyban javíthatja a teljesítményt, állóképességet, erre is érdemes odafigyelni az edzés előtti/utáni bőséges folyadékbevitellel együtt.

Sütés-főzés

A mindennapi munka mellett gyakran nehéz a sütés-főzésre is energiát fordítani, ezért sokszor inkább a könnyen beszerezhető készételek és a kevésbé kiegyensúlyozott táplálkozás kerül előtérbe. Egy kis szervezéssel azonban könnyen megoldható, hogy változatos, saját magunk által készített ételek legyenek minden nap az asztalon. Hétvégén például készíthetünk nagyobb adagot a levesből, főételből, ezeket pedig lefagyasztva bármelyik munkanap során kiolvaszthatjuk. Ugyancsak jó megoldás a tápláló "egytálételek" elkészítése, amikor csak egy edényt kell használnunk egy komplett ebédhez. A maradék ragukból, húsokból, zöldségekből pedig egy kis margarin hozzáadásával remek szendvicskrémek készíthetők, amik az unalmas sajtos-sonkás vagy szalámis szendvics helyett változatos reggeli- és vacsoraopciók lehetnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra