Az állat böjttel gyógyítja magát
Az állat szó szerint koplaltatja magát, amikor beteg, vagy megsérült, sokk érte. Ösztönösen érzi, hogy mire van szüksége a testének, "tudja", hogy az emésztés nehéz munkája elvonja az energiát a gyógyulástól, feleslegesen terheli a szervezetét. Mi emberek egyre inkább elveszítjük a kapcsolatot a finom testi érzéseinkkel, már nem tudjuk, hogy például a nátha, influenza, egyszerűbb vírusfertőzés böjtölés mellett fele idő alatt gyógyul. Vagy tudjuk, de nem gyakoroljuk.
Ennek az a magyarázata, hogy a mai ember már szinte állandóan a "fejében" tartózkodik, azaz gondolkodik, kombinál, elméleteket, magyarázatokat gyárt, a múlton rágódik és a jövőt tervezi, vagy retteg tőle, de közben nincs pontos képe az itt és mostról, a valóságról. Nincs megfelelő kapcsolatunk a folyton változó testi érzeteinkkel, érzelmeinkkel, megérzéseinkkel sem.
Gestalt-terápia
A gyógyító pszichológia egyik ága, a Gestalt-terápia a fentiekből kiindulva megtanítja a pácienst, hogy a külső világot, a testi érzeteket és az érzelmeket, valamint a gondolatokat, tudatos emlékeket egyaránt észlelje, és egyformán "komolyan vegye". Enélkül ugyanis nem lehet intelligens döntéseket hozni, jól alkalmazkodni a világhoz.
A kedves olvasó máris kipróbálhatja, hogy miről is van szó. Két percre függessze fel, amit eddig csinált - az olvasást, amiről eddig gondolkozott, és figyeljen arra, ami éppen tudatosul, amit észrevesz, amit észlel, amit érez.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A kísérlet végén készítsen mérleget, hogy melyik "világból" tudatosult a legtöbb dolog:
- a gondolatok világa: fantáziák, emlékek, tervek, problémák, megoldási változatok;
- az érzések világa: testi érzetek, szívverés, gyomorkorgás, izomfeszülés, lelki érzelmek, szomorúság, unalom;
- a külvilág: a környezet, hangok, zajok, szagok, emberek, járművek alakja, mozgása.
A metrón jól lehet gyakorolni
A Gestalt-elmélet szerint ha a testi érzéseinket és a külvilág pontos észlelését tartósan elnyomják a gondolataink, akkor nem vesszük észre a tudatalattinkból jövő finom üzeneteket, jelzéseket sem. Márpedig ezek az impulzusok olyan gondolatokat, cselekedeteket válthatnak ki, amiken később mi csodálkozunk a legjobban. Ilyet mondtam? Ezt csináltam? Hogy jutott ilyen az eszembe? Hihetetlen!
A testi érzet és a testbeszéd amolyan kulcslyuk, amin keresztül bekukkanthatunk a tudatalattinkba, ahol a lezáratlan ügyeink, konfliktusaink is laknak. Amikor egy problémánkról beszélünk, a hangunk színe, magassága, a taglejtéseink, a testtartásunk néha többet elárul, mint maguk a szavak. A szavainkat ugyanis könnyebben, és sokszor akaratlanul is manipuláljuk, de a testbeszéd és a hangszín árulkodik, vagyis őszinte.
Érdemes gyakorolni a tudatosságot. Kezdjük egyszerű feladatokkal. Nézzünk meg egy ismerős tárgyat, pl. egy ceruzát, olyan alaposan, ahogy eddig sosem tettük Ezután hunyjuk be a szemünket és idézzük fel a formáját, arányait, színeit, minél több részletét. Képzeljük el, ahogy ez a tárgy különböző irányokba mozog, forog. Nehezebb feladat ugyanígy megfigyelni, majd felidézni egy emberi arcot: az arányokat, a vonásokat, a ráncokat. A tömegközlekedés kiváló alkalom erre a gyakorlatra.
A mocskos disznó intellektualizálása
Folytassuk a megfigyelést saját magunkkal. Tudatosítsuk hogyan mozog a testünk, amikor megyünk, csomagot cipelünk, sportolunk, stb. Milyen testi érzések és érzelmek keletkeznek bennünk, amikor meglátjuk, hogy az orrunk előtt elmegy a villamos, valaki agresszívan megelőz bennünket, valami fontos dolgot elfelejtettünk vagy elvesztettünk...
Ezeknek a gyakorlatoknak a segítségével egy idő után magunk is észrevesszük, micsoda különbség van aközött, amikor valamiről közvetlen, "itt és most" élményünk, testi érzetünk van, és amikor ugyanerről később tárgyilagosan beszámolunk valakinek. Az élmény fokozatosan elhalványodik, megváltozik a hozzá való viszonyunk, magyarázatokat fűzünk hozzá, szakszóval: intellektualizáljuk. Ezt sokszor azért tesszük, hogy bagatellizáljuk azt ami történt, elkerüljük az erős érzelmeket, ellenőrzésünk alatt tudjuk a magatartásunkat, például ne kezdjünk el sírni.
Mert micsoda különbség van aközött, hogy: "Remeg a kezem lábam, a gyomrom még most is csupa görcs, ha rágondolok mit tett velem ez a mocskos disznó!" vagy "Szerintem mást is nagyon irritálna, ha úgy viselkedne vele, ahogy ő velem." A két kijelentés nem tartalmában tér el, hanem az intellektualizálásban. Az első arról szól, amit az illető átél és érez, a második arról, hogy miként próbálja legömbölyíteni az éleket, elvenni a konfliktus erejét, mások mögé bújtatni a saját indulatait.
A buddhisták már régen tudják
Az örök "most"-ban időzni, megfigyelni, tudatosítani, ami ebben a pillanatban történik, a meditációs technikáknak is központi gondolata. Érdekes, hogy a nyugati ember ebben a dologban is a 20. században jutott el oda, ahova a keletiek már évezredekkel ezelőtt.
A buddhista hagyományban a koncentrált figyelem, az ún. egyhegyűség a zavaró gondolatoktól való megszabadulás legfőbb eszköze. Az ülőmeditációban a figyelmet kezdetben a légzésre irányítják. Egy teljes órán át minden ki és minden belégzést tudatosítva, a nap további részében lényegesen összeszedettebb, hatékonyabb, ugyanakkor kiegyensúlyozottabb lesz a gyakorló. Haladó szinten szisztematikusan, újra meg újra végigpásztázzák figyelmükkel a test minden egyes részét. Ez a gyakorlat a belső szervek, izmok finom jelzéseinek észlelését fejleszti. Az ilyen elmélyült, tartós és precíz figyelem hatására a tudatalattiból egyre több emlék, szándékcsíra jön föl a tudatba, mint a vízben a buborékok. A gyakorló számára a korábban elrejtett, tudatalattiba száműzött gondolatok, emlékek, késztetések egy része elérhető, hozzáférhető lesz, ezáltal megszűnik fenyegető jellegük.
Legjobban: