Psziché
Karrier
Álláskeresés, túlóra, nők és karrier, főnökök és beosztottak, munkahelyi konfliktusok
Az áprilisi bérekre is jár a támogatás
Az áprilisi bérekre is igényelhető az ágazati bértámogatás, a munkáltatói járulékokat továbbra sem kell megfizetni az érintett dolgozók után - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A járvány után ennyien maradnának home office-ban
Globálisan a munkavállalók 73 százaléka szeretne a járványhelyzet után is rugalmas feltételekkel, leginkább otthonról dolgozni, ugyanakkor a dolgozók 40 százaléka tervezi, hogy még ebben az évben munkahelyet vált - közölte a Microsoft Magyarország.
Az éjszakai műszak így okozhat rákot
Az éjszakai műszakos munkarend megzavarja a szervezet belső óráját, beleértve olyan géneket is, amelyek összefüggésbe hozhatók bizonyos rosszindulatú daganatos megbetegedések kialakulásával - állapították meg kísérleti eredményeik alapján amerikai kutatók.
Női vezetők, akikre érdemes figyelni a járvány alatt
Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő, szól a jól ismert mondás. Azonban erről az erős női karakterről sokkal kevesebb említést teszünk általánosságban, annak ellenére, hogy a vezetői pozíciókat 42 százalékban hölgyek töltik be Magyarországon. Íme, néhány kiemelkedő női vezető, akik a legnehezebb időkben is modern szemlélettel, fejlesztéssel és fáradhatatlanul haladnak előre.
Újabb 3 hónapig egyszerűbb a home office
Az új típusú koronavírus jelentette egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében 2021. május 23-áig állapodhatnak meg a törvényi keretektől eltérően a távmunkáról a munkáltatók és a munkavállalók - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Koronavírus: a 2. hullámban is sokan váltak munkanélkülivé
A koronavírus-járvány második hulláma miatt tavaly novemberben bevezetett szigorítások hatására jelentősen, 16 százalékra nőtt a távmunkában dolgozók aránya Magyarországon. Júliusban és szeptemberben még csak néhány százalék volt ez az arány - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. Emellett azonban most is sokan vesztették el az állásukat.
Újfajta kimerültséget okoznak az online találkozók
Ami a világjárvány első hulláma alatt kényelmesnek és hasznosnak tűnt, annak ma már érezzük a hátulütőit is. Az online megbeszélések sok szempontból megkönnyítik az életünket, ám a folyamatos kamerakészenlét újfajta kihívás elé állította az idegrendszerünket.
Így alakulnak át a munkahelyek 2021-ben
A tavalyi év a hirtelen változásokról és az ahhoz való alkalmazkodásról szólt a cégek és a dolgozók számára. Idén már tudatosan érdemes készülni arra, hogy a változás lesz az állandó, így ehhez igazodóan kell újragondolni a HR folyamatokat és eszközöket - véli a szakértő.
Kiégési hullámot is hozott a járvány
A koronavírus-járvány második hulláma nemcsak a megbetegedések számának növekedésével jár együtt, hanem az irodai dolgozók mentális állapotának romlásával is. A járványhelyzet okozta bizonytalanság és félelem, valamint az év végi kimerültség miatt ugyanis egyre gyakrabban jelentkezhetnek a kiégés tünetei. Ezért a munkaadóknak és a dolgozóknak még a legapróbb jelekre is fel kell figyelniük, hogy időben elkerüljék a negatív spirált - hívja fel a figyelmet egy magyar bank és biztosító.
Koronavírus: változnak az otthoni munkavégzés szabályai
Rugalmasabbá válnak a távmunka szabályai a veszélyhelyzet idején - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium azt követően, hogy megjelent a Magyar Közlönyben a távmunkáról szóló kormányrendelet. Eszerint a veszélyhelyzet időtartama alatt a munkáltatók és a munkavállalók a Munka törvénykönyve távmunkavégzésre vonatkozó előírásaitól eltérően is megállapodhatnak.
Kijárási tilalom: ilyen igazolás kell a munkába járáshoz
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legújabb korlátozó rendelkezés szerint 2020. november 11-étől meghosszabbítják a kijárási tilalom időtartamát. Mutatjuk, hogyan érinti ez a változás azokat, akik este 8 és hajnali 5 óra között indulnak dolgozni vagy érnek haza.
Koronavírus: hogyan hat a dolgozókra a kijárási korlátozás?
A járvánnyal kapcsolatos legújabb korlátozó rendelkezés szerint 2020. november 5-étől kezdődően minden nap éjfél és reggel 5 óra között - bizonyos kivételekkel - mindenki köteles a lakóhelyén, a tartózkodási helyén vagy a szálláshelyén tartózkodni. Nézzük, ez hogyan érinti azokat, akik ebben az időszakban indulnak dolgozni vagy érnek haza.
Koronavírus: rengeteg nő vesztette el az állását
Amerikában négyszer annyi nő hagyta el a munkaerőpiacot augusztus és szeptember között, mint férfi. A koronavírus-járvány miatt ráadásul még mindig minden negyedik nő foglalkoztatása kérdéses. Ezt a kedvezőtlen hatást azonban már a magyar nők is a saját bőrükön érezhetik.
Koronavírus: kinek jár táppénz karantén alatt?
Akár a hatóság rendeli el, akár a munkáltató kötelezi házi karanténra külföldről történő hazaérkezés vagy koronavírus-fertőzés gyanúja, lehetősége miatt a munkavállalót, felmerül a kérdés, hogy mi történik ebben az időszakban a munkavállaló bérezésével. Lássuk, mit mondanak a problémáról a szakértők.
Tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, a legtöbb napsütés a délkeleti tájakon és a keleti határvidéken lehet, de az Észak-Dunántúlon is lehetnek - főleg délután - hosszabb napos időszakok. Frontális csapadékzóna erősödik meg felettünk, így nő a csapadék intenzitása és területi kiterjedése, délkeleten zivatarok is kialakulhatnak. Legkisebb eséllyel az északnyugati harmadban lehet csapadék. Délutánra már országszerte északira, északnyugatira fordul a szél, és élénk, néhol erős széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 16 és 21 fok között várható, de a naposabb délkeleti, keleti részeken 25 fok köré melegszik fel a levegő. Ma is melegfrontjellegű hatásra számíthatunk.