Így tesszük tönkre a párkapcsolatainkat

Minden párkapcsolatban előfordulhatnak hullámvölgyek, de önmagában egy nehezebb időszak még nem a világ vége. Bizonyos viselkedésminták viszont hosszú távon meggyengíthetik a szerelmet.

Ha kapcsolatunkat szeretnénk minél tovább megőrizni, akkor érdemes tudatosan elkerülni az alábbiakat.

Félelmek hálójában

Ki ne félne attól, hogy megbántják vagy visszautasítják? Egy 2016-os tanulmány azonban arra mutatott rá, hogy éppen ezek a ki nem mondott félelmek vezetnek sokaknál oda, hogy érzelmileg eltávolodnak a párjuktól. Végül ezek a szorongások vezetnek az elhidegüléshez, majd a szakításhoz. A szakemberek szerint igenis vegyünk erőt magunkon és próbáljuk megbeszélni partnerünkkel mindazt, amitől tartunk. Enélkül ugyanis nem biztos, hogy sikerül megmenteni a kapcsolatot.

párkapcsolat, boldogtalanság, boldogtalan párkapcsolat, veszekedés, hazugság, szerelem elmúlása
A hazugságok és a félelmek a legnagyobb szerelmet is megmérgezik. Fotó: 123rf

Nem lépünk ki a komfortzónánkból

Sokan az új dolgokat, új közös élményeket utasítják vissza. Pedig már számos kutatás eredménye sugallja, hogy boldogabbak azok a párok, akik rendszeresen próbálnak ki újdonságokat a kedvesükkel. Érdemes tehát időnként a megszokott szombati vacsora helyett moziba menni, túrázni vagy - ha már mindenképpen maradni szeretnénk a megszokott vacsorázásnál - legalább egy új helyet kipróbálni.

Titkos pénzügyek

Az élet más területein viszont a többség inkább kerülni szeretné a meglepetéseket. Egy 2018-as felmérésből kiderült, hogy az emberek közel fele okozott már a párjának kellemetlen perceket a "mocskos anyagiak" miatt. A felnőttek 44 százaléka hazudott már társának a pénzügyeket illetően. Ez pedig nemcsak vitákhoz, hanem hosszabb távon bizalomvesztéshez és a kapcsolat végéhez is vezethet.

A viták rendezése

Állandó veszekedések? Halálos unalom? Már a szex sem megy? Teljesen természetes, hogy a párkapcsolatok mélypontra kerülnek bizonyos időközönként, és ez nagyon frusztráló lehet. De mit lehet tenni egy elhidegülő kapcsolatban? A választ itt olvashatja el!

Szakértők azt tanácsolják, hogy próbáljuk okosan rendezni a vitás kérdéseket partnerünkkel. Ennek jegyében válasszuk ki a megfelelő pillanatot, és vezessük fel, miről szeretnénk beszélni. Ne támadjuk őt le a kérdéseinkkel, véleményünkkel. Hagyjuk, hogy a másik fél is elmondja gondolatait, ugyanakkor ne csapongjunk és ne térjünk el az aktuális dolgok megbeszélésétől. A régi sérelmek újbóli felvetését pedig mindenképp ajánlatos kerülni.

Nem megfelelő kommunikáció

Sokak számára az is kérdéses, hogyan beszélgessenek párjukkal: a tudósok szerint semmiképp ne üzenetekben, sms-ben beszéljük meg a fontos dolgokat, hanem mindenképp személyesen. Egy 2013-as tanulmány szerint a férfiak párkapcsolati boldogsága és a küldött szöveges üzenetek száma fordítottan arányos. Tehát minél több sms-t kell küldeniük a párjuknak, annál kevésbé érzik magukat boldognak a kapcsolatukban.

Ezek mellett gyakori végzetes hiba a pszichológusok szerint az is, ha megvetően viszonyulunk a társunkhoz vagy negatívan beszélünk róla mások előtt. Adjuk meg neki azt a szeretetet és tiszteletet, ami jár, és amit mi is szeretnénk megkapni tőle. A szakértők szerint még egy dolgot érdemes kerülni: ne higgyünk a mesékből ismert "boldogan éltek, míg meg nem haltak" befejezésben. Egy korábbi kutatás eredményei szerint a nők közül azok éltek igazán boldog házasságban, akik soha nem hittek ebben.

Forrás: thriveglobal.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra