Irányításmániás a párunk? Így deríthetjük ki

Egy kapcsolat sem tökéletes, egyes tényezők viszont jelentősen megnehezítik a boldog együttélést. Például ha a párunk irányításmániás. Mutatjuk a jeleket!

Az irányításmániás ember jelentősen megnehezítheti a párja dolgát. A folyamatos kontroll ugyanis nemcsak érzelmileg megterhelő, de fizikailag is ártalmas lehet. A fokozott érzelmi stressz megemelheti a vérnyomást, emellett pedig fejfájást, krónikus nyakfájást és hátfájást is okozhat. Arra gyanakszunk, hogy egy irányításmániással élünk együtt? Akkor figyeljünk az alábbi jelekre!

Falakat húz körénk?

Ha párunk igyekszik minket távol tartani a számunkra fontos emberektől - például a barátainktól vagy a családtagjainktól -, akkor ez mindenképpen intő jel. Sokszor nem is direkt tiltásról van szó, de valahogy mindig veszekedés lesz a vége, ha valakivel nélküle találkozunk. Sőt az is előfordulhat, hogy ellenőrzi a telefonunkat, leveleinket, üzeneteinket, hogy lássa, kivel tartjuk a kapcsolatot.

párkapcsolat, irányításmánia, kontrollmánia
Ne csak a kíváncsiságának tudjuk be, ha folyamatosan ellenőriz (Fotó: 123rf)

Ha valaki megpróbál falat húzni közénk és a külvilág közé, azzal az élet sok területén kiveszi a kezünkből a kontrollt. Gyerekes pároknál irányításmániára utalhat az is, ha az egyik fél zsarolásra, bűntudatkeltésre használja a gyerekeket. Például ha azt mondja, hogy a gyerekek szenvedik meg, ha az anyjuk/apjuk szórakozni jár ahelyett, hogy velük foglalkozna.

Túlságosan féltékeny?

A normális mértéket meghaladó féltékenység is intő jel lehet. Egy kis egészséges féltékenység még normális a szerelmesek között, de ha a párunk minden alkalommal jelenetet rendez, amikor valakivel - például a kollégánkkal vagy egy pincérrel - két szót váltunk, akkor az már baj. Ne dőljünk be a mítosznak, miszerint a féltékenység a szerelem jele - főleg, ha párunk állandóan túlzásokban esik ezen a téren!

Az irányításmánia legdurvább foka, amikor a párunk fizikailag is erőszakos. Ilyenkor próbáljunk meg segítséget kérni, akitől csak tudunk, és minél hamarabb lépjünk ki a bántalmazó kapcsolatból .

Szintén érdemes elgondolkozni azon, hogy a kapcsolatunkban hogyan kezeljük a pénzt! Egyenrangúan hozzuk meg az anyagiakat érintő döntéseket? Vagy csak az egyik félnek van döntési joga? Különösen problémás, ha a párunk amellett, hogy egyedül kezeli a kasszát, a pénzt jutalmazásra vagy adott esetben büntetésre használja. Ennek egy egészséges kapcsolatban nem lenne szabad megtörténnie.

Állandóan kritizál?

Nem egészséges az sem, ha a párunk állandóan kritizál . Ha megmondja a véleményét bizonyos dolgokról, akkor nincs baj, főleg, ha mi kérjük rá. De ha szinte minden tettünkhöz valami megjegyzést fűz, ráadásul ezt mások előtt is gond nélkül megteszi, akkor ez arra utal, hogy megpróbál minket irányítani.

Az sem jó jel, ha bizonyos dolgokat a "békesség kedvéért" inkább nem mondunk ki vagy nem teszünk meg. Ha mindig úgy próbálunk viselkedni, nehogy feldühítsük a párunkat, akkor gondoljuk át, hogy szerintünk ez így normális-e!

Forrás: menshealth.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra