Ijesztően kevés a pszichiáter

Hiába tudjuk egy páciensről, hogy ha nem kapja meg a terápiát, amelyre szüksége van, és elhagyja a gyógyszerét, akkor előfordulhat, hogy máskor is elkövet valamilyen erőszakos bűncselekményt. A rendszerből azonban hiányzik az ambuláns, kötelező gyógykezelésre vonatkozó megfelelő szabályozás, ezért miután kiengednek egy ilyen beteget, nem kötelező megjelennie az orvosnál - mondta el az mno.hu-nak Molnár Károly pszichiáter, a Magyar Pszichiátriai Társaság leendő elnöke.

A szakember szerint hosszú ideje küzdenek azért, hogy a törvényalkotó változtasson ezen. Az mno.hu annak kapcsán kérdezte a társaság leendő elnökét, hogy szombaton Tornyospálcán a 36 éves T. Béla több késszúrással végzett 64 éves édesapjával. A férfi kóros tudathasadásos elmeállapota miatt 2003 augusztusában a barátnőjét ölte meg, azonban 2004-ben jogerősen felmentették. A bírói tanács elrendelte kényszergyógykezelését, nem sokkal később pedig szülei gyámsága alá helyezték.

Nincs joguk odamenni és megvizsgálni

Molnár Károly szerint a jogszabályi környezet jelenleg nagyon keményen meghatározza, hogy mit tehetnek, hogy juthatnak el egy beteghez: hiába jelzi egy lakóközösség, az önkormányzat és a rendőrség is, hogy valakivel gond van, valószínűleg betegségtől szenved, nincs joguk odamenni és megvizsgálni. Véleménye szerint rendszerszintű problémát vet fel, hogy nem lehet megelőzni az utóbbi időben előfordult tragikus eseményeket.

Kevés pszichiáter, egyre több mentális beteg

Ugyanis jelenleg ha a kényszergyógykezelés során azt mondják a szakértők, hogy a beteg már letöltötte a rá kiszabott büntetést - ha egyáltalán volt ilyen -, és olyan állapotban van, hogy már kiengedhető, akkor elbocsátják, ilyenkor pedig eltűnik a rendszerből.

Hazánkban komoly ellátási problémákat okoz, hogy kevés pszichiáter dolgozik ahhoz képest, hogy a mentális zavarok előfordulása folyamatosan nő, mondta a Magyar Pszichiátriai Társaság keddi sajtótájékoztatóján Purebl György, a társaság jelenlegi elnöke. Véleménye szerint növelni kellene a kapacitást, és a felhasználható forrásokat, a szakemberek ugyanis gyakran saját költségen mennek házhoz a gondozott betegekhez, mert ezt már nem finanszírozza az állam.

Gyakran ők az áldozatok

A pszichiátriai zavarok 70 százaléka gyerek- és serdülőkorban alapozódik meg, ezért is lenne fontos, hogy ők megfelelő segítséget kaphassanak az ambuláns ellátás során, mert a szükséges ellátás hiányában felnőttként hosszú időre kieshetnek a munkából, ez pedig hosszú távon költségesebb, mint a kezelés. Ugyan a média általában felkapja a pszichiátriai betegséghez kapcsolódó bűncselekményeket, valójában a betegek között sokkal kevesebb az erőszakos cselekmény, mint az ilyen szempontból egészséges társaik között, és többségük inkább áldozat lesz, mert nem tudja megfelelően megvédeni magát.

A jelenlegi elnök szerint a pszichiátriai gondozók kapacitásuk csupán töredékén tudnak most működni, egyharmadában tudnak csak otthonlátogatásra is menni a pszichiáterek, pedig ennek óriási jelentősége lehetne a megelőzésben.

Hihetetlen módon emelkedik a betegek száma

A lap idézi Babarczy Esztert, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusát, aki maga is felvállaltan bipoláris zavarral küzd: elmondása szerint Magyarországon a rászoruló több százezer ember töredéke jut csak pszichiátriai ellátáshoz, ami nagyrészt a megfelelő állami támogatás hiánya miatt van így.

A mentális zavarok gyakorisága soha korábban nem látott módon emelkedik, a WHO adatai alapján 2013-ban a tartós munkaképesség-csökkenés 21,2 százalékát világszerte a mentális zavarok okozták. A depresszió gyakorisága 1990 és 2013 között 53 százalékkal nőtt, ma Magyarországon ez a tartós munkaképesség-csökkenés harmadik leggyakoribb oka.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra