A Jó, a Rossz és a Csúf koleszterin

A szív- és érrendszeri betegségek leggyakoribb kiváltó tényezője elsősorban a nem megfelelő koleszterinszint, mivel a plakkok képződése miatt érelzáródások alakulnak ki. Ám ezen kívül a por-, a zaj- és a fényártalom is növeli a keringési betegségek kockázatát. A Szívünk Napja rendezvényen ezekre is felhívják a figyelmet a szakemberek.

Világszerte, de különösen hazánkban a szív- és érrendszeri betegségek a vezető halálokot jelentik, ez igaz a pandémiás időszakra is. Emiatt fontos, hogy odafigyeljünk az egészségünkre, rendszeresen mozogjunk és megfelelően táplálkozzunk. Prof. Dr. Tóth Kálmán egyetemi tanár, a Magyar Kardiológusok Társaságának előző elnöke az új kardiovaszkuláris rizikófaktorokkal kapcsolatban elmondta, sokan nem is gondolnák, hogy a levegőszennyeződés, a por- és a zajártalom is hatással van a szív- és érrendszeri betegségek kialakulására.

"Főleg a városban lakók ezektől mind-mind krónikusan szenvednek évtizedeken keresztül. Ha valaki például egy forgalmas villamos- vagy vasútvonal, esetleg repülőtér mellett lakik, ez jelentősen növelni tudja a szív- és érrendszeri betegségek rizikóját is" - mutatott rá a szakember.

A légszennyezés, por, fény és zaj is ártalmas a keringési rendszerre.
A légszennyezés, por, fény és a zaj is ártalmas a keringési rendszerre. Kép: GettyImages

Hozzátette, újdonság, hogy az éjszakai fényártalom, a kivilágított nagyvárosok önmagukban is tudják növelni ezt a rizikót. Mint mondta, az Amerikai Egyesült Államokról például már évtizedek óta készülnek fénytérképek, melyeken jól látszik, hogy az ezredfordulón szinte nappali fényárban úszott a hatalmas ország jelentős része. - Ez egyértelműen zavarja a normális alvási folyamatot. Az emberek nem pihenik ki magukat megfelelően, és ez különböző frusztrációkhoz vezet, ez pedig biokémiai folyamatokat indít be, és leginkább ez az úgynevezett oxidatív stressz a felelős a szív- és érrendszeri betegségek jelentkezéséért - hangsúlyozta.

A zsírháztartás zavarai

A szív- és érrendszeri betegségek leggyakoribb kiváltó tényezője a nem megfelelő koleszterinszint . Örökletes tényezők is szerepet játszhatnak ebben, de elsősorban általában az életmódi tényezők, így a nem megfelelő táplálkozás és a kevés testmozgás befolyásolja a szintjét. Mint azt Tóth Kálmán elmondta, a jól ismert spagettiwestern, A Jó, a Rossz és a Csúf címével jól körülhatárolható a vérzsírok három fajtája.

A "jó", az úgynevezett HDL-koleszterin (high density lipoprotein, magas sűrűségű lipoproteinek), melynek esetében nem a csökkentés, hanem az emelés lehet a cél. Akkor jelenhet meg kardiovaszkuláris rizikófaktorként, ha egy bizonyos szint alatt van az értéke.

A "rossz", az úgynevezett LDL-koleszterin (low density lipoprotein, alacsony sűrűségű lipoproteinek), ebben az esetben a minél alacsonyabb értékre való csökkentés a cél.

A "csúf" pedig a trigliceridek, melyek a táplálékkal felvett zsírok, illetve a test zsírszöveteinek legfőbb alkotórészei. A magas trigliceridszint elsősorban az erősen túlsúlyos, elhízott embereknél fordul elő, de egyéb metabolikus hatások (például nagy mennyiségű alkoholfogyasztás) is emelhetik a szintjét.

Nagyon fontos a megelőzés

A szakember rámutatott, mint sok más esetben, itt is egyrészt a testmozgás áll a fókuszban, másrészt pedig az egészséges táplálkozás, illetve a kettő közös hatásaként a megfelelő testsúlykontroll. - Sajnos a magyar lakosság nagy része túlsúlyos, elhízott, és ezzel európai dobogós helyezésünk van évtizedek óta. Ezen az állapoton kellene a megelőzési formákkal segíteni - hangsúlyozta.

Dr. Tóth Kálmán arról is beszélt, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem csupán az idősebb korosztályt érintik a koleszterinszint problémái. A típusos betegség inkább a középkorosztálytól kezdődik, de az érelmeszesedési folyamat akár tinédzser- vagy fiatal felnőttkorban is elindulhat, ezért is fontos odafigyelni az elhízott gyerekekre. Az egyik ok a genetikai tényező, emiatt már a fiatal gyerekeknek is lehet magas a koleszterin- vagy adott esetben a trigliceridszintje. A másik ok pedig a nem megfelelő táplálkozás és a mozgásszegény életmód: egyre több az elhízott gyerek, jelentős részüknek pedig már fiatal korában is különböző zsír- és adott esetben szénhidrátháztartási zavarai vannak.

"Ezek már nagyon korán tudnak érelmeszesedést okozni, olyannyira, hogy az ilyen fiatalok közülük nem egy a húszas-harmincas éveiben már elszenvedi az első infarktusát is" - mutatott rá a szakember.

Hogyan óvhatjuk meg szívünket?

A Szív Világszövetsége kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre rendezik meg a Szívünk Napját, ehhez Magyarország már az első évtől kezdve csatlakozott. A Magyar Kardiológusok Társasága minden év szeptemberének utolsó vasárnapján, a Szívünk Napján hívja fel a figyelmet a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságára és a megelőzési módszerekre.

Ebben az évben a Magyar Kardiológusok Társasága a Testnevelési Egyetemmel közösen szervezi meg a Szívünk Napját szeptember 26-án, vasárnap.

Tóth Kálmán szerint Magyarországon a kardiovaszkuláris prevenció, a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése a fejlett nyugati országokhoz képest "még gyerekcipőben jár". - Az orvoslás elsősorban a már kialakult betegségek kezelésére, gyógyítására irányul, de ha csak ezt az oldalt erősítjük és fejlesztjük, soha nem fogunk elérni igazi jelentős csökkenést a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásában és a halálozásában. Meg kellene előzni az eseményeket, ezt pedig elsősorban az életmód jó irányba történő befolyásolásával lehet elérni. Ezt viszont valahogy közvetíteni kell a lakosság felé - hangsúlyozta.

A Szívünk Napja a Magyar Kardiológusok Társaságának legnagyobb olyan eseménye, ahol a lakosság széles körét várják többek között érdekes előadásokkal, beszélgetésekkel, ahol a szív- és érrendszeri betegségek tüneteiről, a megelőzéséről, a lehetséges kezeléséről kaphatnak információt. Az oktató jelleg mellett pedig ingyenes szűrővizsgálatokat is végeznek: a vérnyomásmérés mellett a vérzsír- és a vércukorszinteket is megmérethetik az érdeklődők, de lesz érszűkület- és EKG-vizsgálat, továbbá idén speciális érultrahangszűrésre is lesz lehetőség.

Az interjút készítette:

Mikula Szilvia, Dehir.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra