A szívbetegeknek legyen jó háziorvosuk

A háziorvosi rendelőkben megforduló emberek körülbelül fele magas vérnyomással, kardiológiai problémával is küzd - nem mindegy tehát, hogy tud-e élni a háziorvoslás nyújtotta lehetőségekkel.

Az azonnali, eszközös beavatkozásokat igénylő szívbetegségek kezelésében óriási lépett előre a hazai ellátórendszer, ám a betegségekig vezető úton megállítani a pácienst, illetve a szívinfarktus utáni rehabilitációban segíteni az érintettet - ebben nem olyan jók az eredmények. Pedig a jó háziorvos mindkettőben tud segíteni, mint ahogy a betegek között terjedő tévhitek eloszlatásában is - mondta dr. Komáromi Zoltán a Szívderítőnek.

Ha nem működik jól a kapcsolat a háziorvos és betege között, akkor a gondozás egy receptíró, beutalóíró "közlekedési rendőri" tevékenységgé silányul. Pedig számos vizsgálatot el tud végezni, végeztetni a háziorvos is, így kímélve a betegek a szakellátásra való (esetleg szerencsés esetben felesleges) várakozástól.

Emellett a rendszeres vérnyomásmérés, időnként laborvizsgálat kérése, valamint az eszközös vizsgálatok is elérhetők a háziorvosnál, így időben kiszűrhetőek a kezdődő szív- és érrendszeri problémák .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra