Egymillió magyar kezeletlen, pedig a szövődmények súlyosak

A gyakran csendes gyilkosnak is nevezett magasvérnyomás-betegség, avagy hipertónia a leggyakoribb krónikus betegség. Magyarországon mintegy három-három és félmillió embert érint. Idén szeptemberben a Szívünk Napja rendezvényen is kiemelt szerepet kap a vérnyomásmérés.

Világszerte, de különösen hazánkban a szív- és érrendszeri betegségek a vezető halálokot jelentik, és ez igaz a pandémiás időszakra is. A szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezői közül az egyik leggyakoribb a magas vérnyomás, amely világszerte több mint egymilliárd embert érint, számuk pedig folyamatosan nő. A betegség erősen korfüggő: a 70 évnél idősebb korosztályban négy személyből háromnak hipertóniája van. A betegséget gyakran nevezik csendes gyilkosnak, mivel az egészségi állapotra gyakorolt negatív hatásai rendszerint csak a betegség késői stádiumaiban jelentkeznek.

Körülbelül egymillió olyan személy van Magyarországon, akit vagy egyáltalán nem kezelnek a magas vényomásával.
Körülbelül egymillió magyart egyáltalán nem kezelnek a magas vényomásával. Fotó: Getty Images

Járai Zoltán professzor, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára, a Magyar Hypertonia Társaság elnöke szerint a probléma kettős: egyrészt nagyon sok beteg nem is tud arról, hogy magas a vérnyomása, ezáltal nem is kezelik őket - esetükben fennáll annak veszélye, hogy csak később, valamilyen szövődménnyel (színinfarktus, szélütés, veseelégtelenség) kerülnek kórházba. Másrészt sok esetben nem kellően hatékony a hipertónia kezelése. A professzor rámutatott, a vérnyomás célértéke 130/80 higanymilliméter, de egy olyan tartományt érdemes elérni, melynél az első érték 120 és 140, a második pedig 70 és 80 között mozog - ekkor a legalacsonyabb a beteg szív- és érrendszeri rizikója. Hozzátette, Magyarországon kevesen érik el ezt az értéket, de világszerte is komoly problémát jelent.

"Felméréseink szerint hazánkban a felnőtt lakosság körülbelül 30-35 százaléka lehet hipertóniás, ami 3-3,5 millió embert jelent. Különböző becslések vannak, melyek alapján körülbelül egymillió olyan személy van Magyarországon, akit vagy egyáltalán nem kezelnek, pedig hipertóniás, vagy nem megfelelő hatékonyságú kezelést kap. Ez óriási szám, tulajdonképpen egymillió ember van veszélyben a hipertónia miatt" - mondta a professzor.

Hogyan csökkenthető a magas vérnyomás?

A hipertóniára való hajlam öröklött, genetikai adottság, melyet különböző tényezők felerősítenek - ezért kiemelt szerepe van az életmódnak. A túlsúly, a túlzott kalóriabevitel és sófogyasztás, a kevés mozgás, a dohányzás és az alkoholfogyasztás mind vérnyomásemelő életmódbeli tényezők. "Fontos, hogy ezeket megpróbáljuk megszüntetni és visszafordítani, hiszen már kialakult hipertóniánál a súlyosságát lehet enyhíteni, ha helyes irányba tereljük az életvitelünket" - hangsúlyozta Járai Zoltán. Sokszor azonban nem elegendő az életmódváltás: gyógyszeres kezelés szükséges a vérnyomás normalizálásához. Ilyenkor a legfontosabb, hogy gyorsan, a hipertónia felfedezését követő három hónapon belül elérjék a betegnél a megfelelő célértéket.

Hogyan vigyázhatunk a szívünkre?

Írja be a naptárba! Ebben az évben a Magyar Kardiológusok Társasága a Testnevelési Egyetemmel közösen szervezi meg a Szívünk Napját szeptember 26-án, vasárnap.

A Szív Világszövetsége kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre rendezik meg a Szívünk Napját, amihez Magyarország már az első évtől kezdve csatlakozott. A Magyar Kardiológusok Társasága minden év szeptemberének utolsó vasárnapján, a Szívünk Napján hívja fel a figyelmet a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságára és a megelőzési módszerekre.

"A szív- és érrendszeri megelőzésben a fizikai aktivitásnak, a rendszeres testmozgásnak óriási jelentősége van. A rendezvényen a Testnevelési Egyetem szakembereinek segítségével megtudhatják az érdeklődők, hogyan mozoghatnak az egészségesek, valamint milyen fizikai aktivitást végezhetnek, milyen mozgásterápiás lehetőségek vannak azok számára, akik szívbetegek, szívinfarktuson átestek vagy szívelégtelenségben szenvednek" - mondta Járai Zoltán. Idén mivel a koronavírus-járvány miatt májusban nem rendezhették meg a Nemzetközi Hipertónia Társaság által szervezett "Május, a vérnyomásmérés hónapja" programjait, a Magyar Hypertonia Társaság úgy döntött, hogy ezt a lakossági, vérnyomásszűrési programot szeptemberre teszi át, amikor a Szívünk Napja rendezvény is lesz.

A Szívünk Napja a Magyar Kardiológusok Társaságának legnagyobb olyan eseménye, ahol a lakosság széles körét várják a többi között érdekes előadásokkal, beszélgetésekkel, ahol a szív- és érrendszeri betegségek tüneteiről, megelőzéséről, lehetséges kezeléséről kaphatnak információt. Az oktató jelleg mellett pedig ingyenes szűrővizsgálatokat is végeznek: a vérnyomásmérés mellett vérzsír-, koleszterin- és vércukorszintjüket is megmérethetik az érdeklődők, de lesz érszűkület- és EKG-vizsgálat, továbbá idén speciális érultrahangszűrésre is lesz lehetőség.

Az interjút készítette: Mikula Szilvia, Dehir.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra