Szívet védő barátságos mikrobák

Csökkentheti egy, a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásával kapcsolatba hozható vegyület termelődését egy olyan jótékony baktérium, amely főként a száz év körüli életkort megélt emberek bélflórájában mutatható ki nagy mennyiségben.

A fiatal felnőttekhez képest a 100 évnél is idősebb embereknek a beleiben átlagosan 15-ször több Eubacterium limosum nevű baktérium él.

A baktérium hasznát már egy évtizeddel ezelőtt felfedezték kutatók, akik akkor arra a következtetésre jutottak, hogy az E. limosum jól ismert gyulladáscsökkentő hatása segíthetett a megfigyelt idős embereknek matuzsálemi koruk elérésében. A Columbusi Állami Egyetem kutatói pedig a közelmúltban felfedezték, hogy a baktérium hogyan képes csökkenteni a szívbetegségek kockázatát.

Laboratóriumi E. limosum-kultúrákban bizonyítékot találtak, hogy az organizmus megakadályozza a trimetil-amin (TMA) nevű vegyület termelését. Márpedig korábbi kutatások kapcsolatot mutattak ki a trimetil-amin és az érelmeszesedés között. A legfrissebb kutatási eredmények a Journal of Biological Chemistry című folyóiratban jelentek meg .

A tudósok azt feltételezik, hogy ennek a baktériumnak terápiás képessége van - nemcsak úgy, hogy csökkenti a bélben kialakuló gyulladásokat, hanem úgy is, hogy képes megelőzni a szívbetegségeket is
Feltételezik, hogy ez a baktérium segít megelőzni a szívbetegségeket is. Kép: Getty Images

"Az elmúlt évtizedben világossá vált a tudomány számára, hogy az emberi bélben élő baktériumok többféle módon is befolyásolják az egészséget. Az az organizmus, amelyet most tanulmányoztunk, úgy hat az egészségünkre, hogy megakadályozza egy problémás összetevő káros hatásainak kialakulását" - mondta Joseph Krzycki professzor, a tanulmány vezető szerzője. "Ezzel együtt még túl korai lenne kijelenteni, hogy ennek a baktériumnak terápiás hatása van" - tette hozzá.

Az L-karnitin szerepe

Más baktériumok is termelnek TMA-t, amikor lebontják az L-karnitin nevű tápanyagot, amely megtalálható a halban és a húsban. Vannak, akik táplálékkiegészítőként szedik az L-karnitint, hogy felgyorsítsák a fogyást, illetve elősegítsék az edzés utáni regenerálódást. Mindazonáltal megoszlanak az L-karnitin jótékony hatásaira vonatkozó tudományos vélemények. A kutatók felfedezték, hogy az E. limosum egy olyan enzimet termel, amely kivonja az L-karnitinból a metilcsoportot. "A baktérium ezt a saját hasznára teszi, de van egy olyan további hatása is a folyamatnak, hogy csökkenti a TMA mérgező hatását" - mondta Joseph Krzycki. "Mostanáig az L-karnitinnel való egyedül ismert bélmikrobális reakció az volt, hogy káros hatásúvá alakította."

A kísérletekben kimutatták, hogy az E. limosum csak az MtcB nevű enzimet termeli az L-karnitin jelenlétében. Ez azt jelenti, hogy a baktérium alkalmazkodott a környezetéhez, és az említett tápanyag az étrendje részévé vált. A folyamat során viszont csökken azon tápanyag mennyisége, amely azoknak a baktériumoknak szolgál táplálékul, amelyek TMA-t produkálnak káros mellékhatásként. Mindez képes megelőzni az érelmeszesedés kialakulását azoknál a szerencséseknél, akik bélrendszerében sok E. limosum él.

A terápiás lehetőségek

A kutatás még mindig gyerekcipőben jár, de a tudósok azt feltételezik, hogy ennek a baktériumnak terápiás képessége van - nemcsak úgy, hogy csökkenti a bélben kialakuló gyulladásokat, hanem úgy is, hogy képes megelőzni a szívbetegségeket. Önkéntes személyeken elvégzendő klinikai kísérletekre van szükség ahhoz, hogy bármilyen lehetséges pozitív hatást egyértelműen be tudjanak bizonyítani.

Krzycki professzor szerint még mindig sok mindent meg kell tudni arról, hogy a bélbaktériumok miként hatnak a szívünkre az általuk produkált és elfogyasztott kémiai anyagok széles választéka segítségével. "Az MtcB enzim egy olyan fehérjecsalád része, amely több száz különböző összetevővel rendelkezik, és megváltoztatja, hogy milyen tápanyagokat fogyasszanak a bélben lévő baktériumok" - vonta le a következtetést a professzor.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra