Tovább akar élni 5 évvel? Ezt a rendelést látogassa

A szívroham és a stroke váratlanul tör az egészségünkre, azonban az ezekhez vezető út hosszú. Már gyermekkortól kezdve sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük ezeket a veszélyes állapotokat, ha pedig megtörtént a baj, nincs más lehetőség: változtatnunk kell.

Világszerte, de különösen hazánkban a szív- és érrendszeri betegségek a vezető halálokot jelentik, ez igaz a pandémiás időszakra is. Emiatt különösen fontos, hogy megfelelő figyelmet szenteljünk az életünkben azoknak a tevékenységeknek, amelyek segítenek megelőzni a bajt. Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor kardiológus szakorvos, egyetemi tanár a témával kapcsolatban elmondta, az úgynevezett nem fertőző betegségek közül a keringési betegségek fenyegetik ma a legnagyobb mértékben a magyarokat, körülbelül a halálesetek felét ezek okozzák.

Ezek a betegségek, csaknem kivétel nélkül, a helytelen életmóddal függenek össze, emiatt megelőzhetőek lennének. Azért fontos erről beszélni, mert az ezzel kapcsolatos ismeretek, illetve a helyes életvitel sok életévet adhat vissza azoknak is, akik még nem betegedtek meg - hívta fel a figyelmet a szakember. Érdemes minél hamarabb elsajátítani és életünkbe beépíteni ezeket az ismereteket, hiszen így hosszú ideig élhetünk egészségesen, és a keringési betegségeket - ezzel együtt a szívinfarktust, szélütést - is elkerülhetjük. Ha mégis megtörténne a baj, akkor érdemes tudni, hogy Magyarországon ezek sürgősségi ellátása manapság már hatékonyan történik, s akár egy ilyen eset után is több évtizedig élhet a beteg.

A keringési betegségekkel kapcsolatos ismereteknek köszönhetően - a megelőzéssel és kezeléssel - az orvoslás visszaadott az országnak öt és fél életévet a rendszerváltás óta.

Az a cél, hogy minél többen értsék meg, hogyan tudják elkerülni az infarktust vagy a szélütést
Az a cél, hogy minél többen értsék meg, hogyan tudják elkerülni az infarktust, szélütést: Kép: GettyImages

Egyszerűbb megelőzni, mint kezelni

"Sokszor hallhattuk már, hogy milyen kockázati tényezők vezethetnek keringési betegségekhez, de sokan mégsem figyelnek ezekre kellő mértékben. - A mozgásszegény életmód, a stressz, a túlsúly, a magas vérnyomás , a cukorbetegség, a vérzsírok magas értéke, illetve a dohányzás sorolható a kockázati faktorok közé, ám ezeket el tudjuk kerülni" - mutatott rá Kiss Róbert Gábor. A professzor kiemelte, ha például lefogyunk, jobb lesz a vérnyomásunk, a vércukorértékünk, de még a vérzsírokra is pozitív hatást gyakorol a rendszeres mozgás és a megfelelő mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztása. Ezekkel alapvetően megváltozik a testünk működése, összetétele is.

A legnagyobb veszélyt a dohányzás jelenti. Körülbelül hét évvel rövidíti meg a dohányzók életét. Rászokni a dohányzásra a létező legveszélyesebb tettünk lehet, nagyon nehéz utána letenni a cigarettát, hiszen heroinszerű addikció alakul ki. Ha valaki abbahagyja, bármikor ki van téve annak a veszélynek, hogy újrakezdje - fejtette ki a szakember.

Hozzátette, a fiatalok a bulik hevében könnyebben rágyújtanak, de a dohányzó terhes édesanyák gyermekei is hajlamosabbak lesznek erre a függőségre. A kockázati tényezők közül a magas vérnyomás csak később okoz tüneteket, ezért fontos a rendszeres ellenőrzés, nem megfelelő értékek esetén pedig a gyógyszeres kezelés. Hasonlóan fontos a vércukorszint mérése is, illetve az, hogy a cukorbetegséget időben elkezdjék kezelni, valamint ebben az esetben nagyon sokat számít a megszabott diéta betartása és az életmódváltás.

A népesség egy százaléka örökletes vérzsírzavarban szenved, s már gyermekkorban is magas a vérzsírszintje.

"Nagyon kell figyelni a koleszterinre, s ennek az egyik összetevője az LDL-koleszterin, ha ennek a szintje magas, akkor örökletes vérzsírzavarra lehet gyanakodni. Az LDL-koleszterin különösen veszélyes az érelmeszesedés szempontjából. A legújabb kutatások kimutatták azt is, hogy egy másik vérzsír, a lipoprotein (a) értéke előre jelzi a keringési eseményeket, megmutathatja a kockázatokat. Ezért is fontosak a szűrések, hiszen ezekkel ki lehet mutatni a különböző problémákat" - magyarázta dr. Kiss Róbert Gábor.

Ha valakinek magas a vérzsírja, nem feltétlenül kell rá gyógyszert szednie, erről az orvosa tájékoztatja. Ezt az értéket az egészséges életmód is javíthatja, a rendszeres mozgás, kisebb adagok fogyasztása, a növények, a növényi olajok és a hal előtérbe helyezése a táplálkozásban a feldolgozott húsok és zsírok helyett - ez mind jó esélyt ad arra, hogy elkerüljük az anyagcsere-zavarokat.

Sok problémáért okolható A további tényezők közül a stressz több dologra is hatással van: emeli a vérnyomást, ritmuszavarokat hozhat elő, de kényszerevéshez is vezethet, így a túlsúly forrása is, ami szintén keringési betegségekhez vezet.

"Kimagasló eredményeket hozhat az életmódváltás, például a rendszeres mozgás. Naponta, de legalább heti ötször szükséges valamilyen mozgásformát végezni, ez lehet kardió- vagy súlyokkal végzett edzés is, a lényeg, hogy legalább 20 percig 120 felett legyen a pulzusunk" - hangsúlyozta a szakorvos. Hozzátette, ez elégeti a felesleges kalóriákat, megőrzi a testalkatot, megelőzi a vérnyomás-betegséget, a magas vérzsírt, a cukorbajt, s ezáltal a keringési betegségeket is.

Sokan nem veszik komolyan az életveszélyes állapotukat

Az érelmeszesedés a leggyakoribb keringési betegség, ennek során az artériákban LDL-koleszterin rakódik le. Így ezek az erek elmeszesednek vagy kidurrannak, s vérrögöt képeznek, és ez stroke-ot vagy infarktust okoz.

"Hazánkban, illetve a legtöbb fejlett országban elterjedt betegségről beszélünk, de a fejlődő országokban is egyre gyakoribb. Mellkasi fájdalom esetén az azonnali orvosi segítség életmentő. Magyarországon két évtizedes tapasztalatunk van már az infarktusellátásban" - fogalmazott Kiss Róbert Gábor.

Szívroham esetén az orvosok minél előbb katéterrel nyitják meg a vérrög által elzárt eret, majd oda egy cső alakú fémhálót, egy sztentet építenek be, ami nyitva tartja azt a szakaszt. Stroke esetében kihúzzák a rögöt, de nem építenek be ilyen eszközt. Ezekkel az ellátásokkal megmentik a beteg életét, aki ráadásul az életminőségét, munkaképességét is megtarthatja. Ehhez azonban nem elég az életmentő beavatkozás, szükséges hozzá a páciens hozzáállása is.

"A kóros értékeket célértékekre kell visszaszorítani. A másodlagos megelőzés fontosságát nehezen értik meg az emberek, sokan úgy gondolják, hogy visszatérhetnek az előző életmódjukhoz, nem akarnak változtatni. Úgy érzik, ha egyszer meg tudták menteni őket ettől a súlyos állapottól, akkor legközelebb is képesek lesznek rá, ám ez nem így van. A gyógyuláshoz szükséges egy olyan attitűd is, hogy a beteg komolyan vegye az állapotát, tekintse életveszélyes figyelmeztetésnek, s változtasson az életmódján" - figyelmeztetett a professzor.

Ebben segítenek a rehabilitációs ellátások, a csoportos foglalkozások, a pszichológus, ám sajnos a betegek sokszor kihagyják ezeket a kezeléseket.

Egy nap a szívünk egészségéért

A megelőzés, a másodlagos megelőzés fontosságára és a kezelések menetére, a megfelelő tájékoztatásra is nagy hangsúlyt fektetnek a Szívünk Napja rendezvényen. A Szív Világszövetsége kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre rendezik meg a Szívünk Napját, melyhez Magyarország már az első évtől kezdve csatlakozott. A Magyar Kardiológusok Társasága minden év szeptemberének utolsó vasárnapján, a Szívünk Napján hívja fel a figyelmet a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságára és a megelőzési módszerekre.

Ebben az évben a Magyar Kardiológusok Társasága a Testnevelési Egyetemmel közösen szervezi meg a Szívünk Napját szeptember 26-án, vasárnap.

"Ezen a napon elsajátíthatják a legfontosabb ismereteket a megelőzéssel kapcsolatban, szűréseken vehetnek részt az érdeklődők. Az a cél, hogy minél többen értsék meg, hogyan tudják elkerülni az infarktust vagy a szélütést, s szellemileg is gazdagabban távozzanak a résztvevők" - mondta dr. Kiss Róbert Gábor.

A Szívünk Napja a Magyar Kardiológusok Társaságának legnagyobb olyan, évente megrendezett fontos eseménye, ahol a lakosság széles körét várják többek között érdekes előadásokkal, beszélgetésekkel, ahol a szív- és érrendszeri betegségek tüneteiről, megelőzéséről, lehetséges kezeléséről kaphatnak információt. Az oktató programok mellett szűrővizsgálatokat is végeznek: a vérnyomásmérés mellett a koleszterin- és a vércukorszintet is ellenőriztethetik az érdeklődők, de lesz érszűkület- és EKG-vizsgálat, továbbá idén speciális érultrahangszűrésre is lehetőség lesz.

Az interjút készítette: Petró Enikő, Dehir.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra