Ilyen gyorsan érkezhet a második infarktus

Az első szívinfarktusnak súlyos, az egész életre kiható következményei vannak, bár a legtöbben ma már túlélik. Ám egy új kutatásban kiemelik annak a jelentőségét, hogy mielőbb tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a második infarktus elkerüléséért - mert az gyakran hamarabb jön, mint arra bárki is számítana.

"Ez olyan, mint egy második pofon" - mondta dr. Umesh Khot az ohiói Clevelandi Klinika kardiológusa. "Már az első szívinfarktus is jelentős pofon, a második azonban hatalmas ütés a szívnek." Dr. Khot a vezető szerzője annak a tanulmánynak, amelyben azoknak a betegeknek az életkilátásait vizsgálták, akik az első szívinfarktusuk után a kórházból való elbocsájtást követő 90 napon belül a második szívinfarktusukat (szakkifejezéssel rekurrens miokardiális infarktus) is elszenvedték. A tanulmányt a Journal of the American Heart Association című folyóiratban publikálták .

Két héten belül a legnagyobb a valószínűsége a második infarktusnak.
Két héten belül a legnagyobb a valószínűsége a második (rekurrens) infarktusnak. Kép: GettyImages

Dr. Khot kutatócsoportja 6626 olyan beteg adatait vizsgálta, akiket 2010 és 2017 között szívinfarktus miatt vettek fel a Cleveland Klinikára. Csak 2,5 százalékukat vették fel ismét emiatt a klinikára az első infarktusuk után 90 napon belül, ám ezeknek csaknem az 50 százaléka meg is halt öt éven belül. "Először is nagy számú alapsokaságban elemeztük ennek a nem gyakori ismétlődésnek az előfordulását. Fontos, hogy a kardiológus közösség megértse, hogy ez a jelenség létezik, és ha bekövetkezik, akkor jelentős hatása van a halálozásra" - magyarázta a kutató.

A szívinfarktus akkor következik be, amikor a szívbe irányuló véráramlás elzáródik, és ezért károsodik vagy elpusztul a szívizomzat egy része. Azon múlik a túlélés, hogy mekkora a pusztulás mértéke, és hogy milyen gyorsan kap a beteg gyógyszeres és sebészeti kezelést.

Az az egyik meglepetés, ami az adatelemzés során kiderült - mondta dr. Khot -, hogy az első szívinfarktust követő két héten belül a legnagyobb a valószínűsége a második infarktus bekövetkeztének, és ez azt jelenti, hogy nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy minél hamarabb megkezdjük a kezelést.

A szívinfarktus a világ és az Egyesült Államok vezető haláloka. 805 ezer embernél alakul ki évente az Egyesült Államokban - ezeknek a negyede rekurrens miokardiális infarktus az Amerikai Szív Társaság statisztikája szerint. A rekurrens miokardiális infarktus elkerülésére azt ajánlják a szakértők, hogy tartsuk be az orvosok által előírt gyógyszeres kezelést és életmódváltásra adott ajánlásokat, hogy csökkentsük a kockázati tényezőket. Ide tartozik a testmozgás, a szívbarát diéta, a fogyás, a vérnyomás megfelelő szinten tartása és a dohányzásról való leszokás.

Ez az új tanulmány megfigyelő típusú vizsgálat, és a rekurrens miokardiális infarktus gyakoriságát és veszélyességét vizsgálja. "Nem válaszoltunk azokra a kérdésekre, hogy vajon a jelenleg is alkalmazott általános kezeléssel is megváltoztathatjuk-e a gyakoriságot és a veszélyességet. Ám a kutatási eredményeink segítenek bennünket abban, hogy hangsúlyozzuk azt a kulcs jelentőségű üzenetet, hogy ragaszkodnunk kell a gyógyszeres kezelés pontos betartásához és a kezelőorvosunk előírásaihoz" - mondta dr. Khot.

Ön is ellenőriztetheti értékeit! Ebben az évben a Magyar Kardiológusok Társasága a Testnevelési Egyetemmel közösen szervezi meg a Szívünk Napját szeptember 26-án, vasárnap. Szűrővizsgálatokat is végeznek: a vérnyomásmérés mellett a vérzsír-, a koleszterin- és a vércukorszintet is megmérettethetik az érdeklődők, de lesz érszűkület- és EKG-vizsgálat, továbbá idén speciális érultrahangszűrésre is lesz lehetőség.

Egyetért ezzel dr. Nieca Goldberg, a New York-i Egyetem Grossman Orvosképző Intézetének kardiológus egyetemi docense. Ez fontos figyelmeztetés - mondta dr. Goldberg, aki nem volt részese a vizsgálatnak. "Szerintem minden kardiológusnak egy kicsit jobban kell figyelnie arra, hogy mennyire fontos a gyógyszerszedési és életmódbeli ajánlások pontos betartása, mert ezzel csökkenthetjük a rekurrens miokardiális infarktus előfordulásának kockázatát." Dr. Khot és dr. Goldberg is egyetért azzal, hogy a váltás nem mindig könnyű. "Vannak, akik drámai változtatásokat tesznek, vannak, akik félúton megállnak, és olyanok is vannak, akik egyáltalán nem változtatnak semmit sem" - mondta dr. Khot. "És most, a COVID-19 idején jól látjuk, hogy vannak olyan betegek, akik az egészségügyi ellátórendszert elhagyva nem kapnak megfelelő utókezelést."

Úgy fogalmazott dr. Goldberg, hogy "vannak, akik az első szívinfarktus után túl terhesnek érzik mindazt, amin keresztülmentek, ide tartoznak a beavatkozások, a kardiológiai rehabilitáció, a diéta, valamint emiatt a hirtelen jött betegség miatt kialakuló stresszel való megküzdés. Ez túl sok egyszerre. Talán jobban el kellene magyaráznunk, hogy miért olyan fontos mindez." Az első szívinfarktus után jöhet újabb is - és nem biztos, hogy azt is ilyen szerencsésen túl lehet élni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra