Másfél évvel a stroke után is jelentkezhet depresszió

Új kutatási eredmények szerint nagyobb valószínűséggel alakul ki depresszió azoknál a felnőtteknél - elsősorban nőknél -, akiknek korábban stroke-juk volt, mint azoknál, akik szívinfarktuson estek át.

Az egyik tanulmányból kiderül, hogy akiknek stroke -juk volt, azoknál 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel fejlődik ki a depresszió tünetegyüttese azokhoz képest, akiknek szívinfarktusuk volt; míg egy másik tanulmányban arra az eredményre jutottak, hogy a stroke-on átesett nők 20 százalékkal nagyobb eséllyel lesznek depressziósak, mint a férfiak - olvasható az Amerikai Szívtársaság honlapján .

"A stroke utáni depresszió megjelenésének valószínűsége legalább háromszorosa a teljes népességben kialakuló depresszióhoz képest, és a stroke-os pácienseknek legalább az egyharmadát érinti" - mondta dr. Laura Stein, aki mindkét tanulmány alapjául szolgáló kutatásban részt vett. Dr. Stein a New York-i Mount Sinai Kórház Icahn Orvosképző Intézetének neurológus adjunktusa és a Mount Sinai Queens Stroke központjának a neurológusa. A stroke utáni depresszióban szenvedő felnőttek életminősége romlik, és az életkilátásaik is rosszak - mondta a kutató.

a stroke utáni depresszió nem egyszerű, átmeneti állapot.
A stroke utáni depresszió nem csak átmeneti állapot lehet. Kép: GettyImages

Dr. Stein és kutatócsoportja 368 319 szívinfarktus és vérrög miatt kialakuló stroke miatt 2016 júliusa és 2017 decembere között kórházba került, 65 éves vagy idősebb beteg adatait elemezte. Arra a kutatási eredményre jutottak, hogy több depressziós beteg kórtörténetében jelen voltak a szorongásos tünetek, és ez a stroke utáni depresszió kialakulásának a legjellemzőbb előjele.

Ugyanez a kutatócsoport a második adatelemzése során kiszámította, hogy a stroke-ot követő másfél év után növekszik meg a depresszió kockázata a férfiaknál és a nőknél is, és a nők kockázata egyértelműen magasabb, mint a férfiaké.

A stroke-os felnőttek 10,3 százalékának kórelőzményében fordult elő a szorongás, és 11,8 százalékuknak volt korábban szívinfarktusa . Akiknek stroke-juk és szorongásos tünetük is volt, 1,7-szer nagyobb valószínűséggel lettek depressziósak, mint azok, akik korábban nem szorongtak. A nőknél, a fehérbőrű felnőtteknél és a 75 évnél fiatalabbaknál is nagy valószínűséggel diagnosztizáltak depressziót stroke után.

"Nem vártuk, hogy a depresszió összesített kockázata ilyen egyértelmű növekedést mutat" - mondta dr. Stein. "Ez a kutatási eredmény is alátámasztja, hogy a stroke utáni depresszió nem egyszerű, átmeneti állapot, amely a felépülést követő élet nehézségeinek természetes része." Ezek a kutatási eredmények kiemelik annak a fontosságát, hogy minden stroke-on átesett betegnél vizsgáljuk meg a depresszió jelenlétét. "A kutatási eredményeink egyértelműen bebizonyították, hogy a stoke után közvetlenül, majd sokkal később is aktívan vizsgálni és kezelni kell a depressziót a betegek körében" - mondta dr. Stein. A kutatási eredményeket az Amerikai Szív Társaság márciusi, Nemzetközi Stroke Konferenciáján mutatták be. Ezek az eredmények mindaddig előzetesnek minősülnek, amíg nem publikálják őket lektorált folyóiratban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra