Az újévi lencsét így tehetjük izgalmasabbá

Az év első napján hagyományosan lencse és sertéshús kerül az asztalra, a babona szerint így megalapozva a gazdagságot és szerencsét az előttünk álló esztendőre. Mindehhez ugyanakkor a klasszikus főzelék és virsli párosításon túl újszerűbb, izgalmasabb fogásokkal is hozzájárulhatunk.

Inspiráció gyanánt összeállításunkban három receptötletet mutatunk - közte egy vegán étellel -, hogy a lencsefogyasztás mindinkább kulináris élvezetet is jelentsen, ne csupán a gazdagság ígéretét hozza el újévkor.

Gazdag különféle tápanyagokban, mindezt ráadásul jól emészthető formában kínálja szervezetünknek – mutatjuk, miért érdemes rendszeresen lencsét fogyasztani.

Lencseleves chorizóval

Lencseleves chorizóval
Fotó: Getty Images

Hozzávalók 6 főre:

  • 250 gramm vöröslencse
  • 200 gramm chorizo apró kockákra vágva
  • 800 gramm konzerv hámozott paradicsom
  • 850 milliliter csirke alaplé
  • 1 nagy fej vöröshagyma kockára aprítva
  • 2 szál sárgarépa kockára aprítva
  • 3 gerezd fokhagyma apróra vágva
  • köménymag
  • füstölt paprika
  • porcukor
  • vörösborecet
  • olívaolaj

Elkészítés: egy nagy serpenyőben melegítsünk fel egy evőkanálnyi olívaolajat, majd adjuk hozzá a felaprított chorizót, és pirítsuk ropogósra, amíg ki nem engedi a zsírtartalmát. A kolbászkockákat ezután szedjük ki külön egy tálkába, a zsírját pedig hagyjuk meg a serpenyőben, mert a következő lépésben azon pirítjuk meg az apróra vágott hagymát és répát csipetnyi köménymaggal. Ha a zöldségek megpuhultak, adjuk hozzá a fokhagymát, forgassuk össze, és süssük még körülbelül egy percig. Ezután megszórjuk a füstölt paprikával és egy csipet porcukorral, újabb egy percig hagyjuk, hogy összeérjenek a hozzávalók, majd meglocsoljuk egy kevés vörösborecetettel. Vegyük le egy pillanatra a tűzről, keverjük össze, majd adjuk hozzá a lencsét, a paradicsomkonzervet és az alaplevet. Főzzük lassú tűzön 30 percig, amíg a lencse kellően megpuhul. Végül kézi botmixer segítségével turmixoljuk krémes állagúvá, de ne teljesen, hogy maradjanak benne nagyobb darabok is. Tálaláskor öntsünk rá egy kevés joghurtot (vagy ízlés szerint tejfölt), illetve szórjuk meg a félretett chorizóval és némi paprikával.

Chili con carne lencsével

Chili con carne lencsével
Fotó: Getty Images

Hozzávalók 4 főre:

  • 250 gramm barnalencse (előző éjszaka beáztatva)
  • 150 gramm morzsolt csemegekukorica
  • 500 gramm darált sertéshús
  • 500 gramm paradicsompüré
  • 1 nagy fej vöröshagyma kockára aprítva
  • 3 gerezd fokhagyma apróra vágva
  • egy fél kaliforniai paprika kockára aprítva
  • 1 darab jalapeno paprika (ízlés szerint a csípős ízhez)
  • füstölt paprika
  • cukrozatlan kakaópor
  • őrölt kömény
  • babérlevél
  • napraforgóolaj

Elkészítés: tegyük fel tiszta vízben főni a lencsét két babérlevéllel és egy teáskanál őrölt köménnyel. Miután a lencse megpuhult, szűrjük le és tegyük félre. Egy serpenyőben melegítsünk fel egy kevés olajat, majd dinszteljük meg rajta a hagymát és a fokhagymát. Miután a hagyma átüvegesedett, tegyük rá a darált húst és a kaliforniai paprikát, majd kevergetve süssük, amíg a hús kellően átsül és teljesen elfő a nedvességtartalma. Ekkor adjunk hozzá ízlés szerint sót, két teáskanál fűszerpaprikát, egy teáskanál kakaót, valamint ízlés szerint apróra vágott jalapenót, ha szeretnénk, hogy az ételünk némi csípős ízt kapjon. Öntsük hozzá a paradicsompürét és nagyjából két-két és fél deciliter vizet, hagyjuk, hogy forrni kezdjen, majd vegyük vissza alatta a lángot, és lassú tűzön főzzük még 20 percig. Ekkor adjuk hozzá a kukoricát, és főzzük együtt további 10 percig. Végül tegyük bele az előfőzött és leszűrt lencsét, és felforralva főzzük még 5 percig, mielőtt levennénk a tűzről. Tálaljuk melegen egy kevés tejföllel a tetején.

Lencseragu cukkinitésztával (vegán recept)

LENCSERAGU CUKKINITÉSZTÁVAL
Fotó: Getty Images

Hozzávalók 4-6 főre:

  • 500 gramm vöröslencse
  • 150 gramm csiperkegomba
  • 500 gramm paradicsompüré
  • 1 liter zöldség alaplé
  • 3 zellerszár kockára aprítva
  • 2 szál sárgarépa kockára aprítva
  • 2 fej vöröshagyma kockára aprítva
  • 4 gerezd fokhagyma apróra vágva
  • 1-2 nagyobb cukkini julienne-re vágva
  • oregánó
  • balzsamecet
  • repce- vagy napraforgóolaj

Elkészítés: egy nagy serpenyőben melegítsünk fel két evőkanálnyi olajat, és adjuk hozzá az apróra vágott zellert, répát, fokhagymát és vöröshagymát. Süssük 4-5 percig magas hőfokon a zöldségeket, hogy elkezdjenek puhulni, majd adjuk hozzá a gombát, és azzal együtt is süssük további körülbelül 2 percig. Ezután keverjük bele a lencsét, az alaplevet, egy teáskanálnyi oregánót és 2 evőkanálnyi balzsamecetet. Fedjük le a serpenyőt, és alacsony tűzön hagyjuk főni 30 percig az ételt, amíg a lencse megpuhul. Közben alkalmanként óvatosan keverjük meg, hogy biztosan ne tapadjon le az alja, amennyiben pedig mégis, egy kevés vízzel korrigálhatjuk. A tálaláshoz egy másik serpenyőben rövid ideig kevergetve pirítsuk meg a köret gyanánt hámozóval és késsel julienne-re vágott cukkinit, hogy megpuhuljon és átmelegedjen.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra