Drágább lesz a húsvéti tojás

Nem kell aggódnia a magyar vásárlóknak, hogy a koronavírus okozta krízishelyzet miatt nem kerül friss hazai tojás a húsvéti asztalra - közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség). Hozzátették, nincs ok a pánikvásárlásra, ugyanakkor áremelkedésre számítani lehet.

Miért éppen tojást és sonkát fogyasztunk húsvétkor? Részletek itt.

Az elmúlt két hétben termelőtől függően átlagban 30-50 százalékkal több tojást igényeltek az áruházláncok. Ebben az időszakban most szinte mindennap olyan az élelmiszerboltok forgalma, mintha karácsonyra vagy húsvétra vásárolnának be az emberek. Egy "átlagos" húsvétkor 270-280 millió darab tojás fogy, ez az éves fogyasztás nagyjából 10 százaléka. A hotelek, éttermek, menzák által felhasznált mennyiség csökkenése pótolja az eddig felmerült és még felmerülő lakossági igények fedezetét.

A Tojásszövetség szerint lesz elegendő tojás húsvétra a járványhelyzetben is
A Tojásszövetség szerint lesz elegendő tojás húsvétra a járványhelyzetben is. Fotó: Getty Images

A nagyüzemi termelés várhatóan 1,2-1,3 milliárd lesz ebben az évben, ágazati szinten nemcsak tyúktelepítésre, hanem kapacitásbővülésre is számítanak. Tavaly a nagyüzemi termelés enyhén, 1,1 milliárd darabra csökkent. A regisztrált termelés a fogyasztás 47 százalékát biztosította tavaly, az import 27 százalékát, míg a háztáji termelés mintegy 600 millió darab tojással további 26 százalékot. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly egy ember átlagosan 238 darab tojást fogyasztott Magyarországon, míg 2013-ban még 214 volt az átlagos fogyasztás fejenként.

Emelkedhetnek a tojásárak

Az árak emelkedését vetíti előre, hogy az elmúlt két hétben 2-3 forinttal emelkedtek a termelői árak, hosszú távon pedig 5 százalékos termelői áremelkedésre lehet számítani. Az emelkedést a nemzetközi szállítási költségek növekedésével, valamint azzal magyarázza a Tojásszövetség, hogy több helyen emelkedett az importált takarmány alapanyagok ára is, és a forint-euró árfolyam sem kedvez az importnak. A szövetség szerint ahhoz, hogy a lakosság tojásellátása hosszú távon is biztosítva legyen, az állatjólléti -és beruházási támogatások rendszerének továbbra is zavartalanul, a megszokott ritmusában kell működnie.

Kitértek arra is, hogy az élelmiszer-előállítókra mindig, az átlagos hétköznapokon is szigorú higiéniai szabályok vonatkoznak. A tojástermelő gazdák a mostani helyzetre való tekintettel több fertőtlenítést vezettek be, több kesztyű, védőruha és maszk fogy. Ahogy az egészségügyben, az élelmiszer-termelési szektorban is a védőfelszerelés folyamatos biztosítására van szükség: a gazdák is mindent megtesznek, hogy ezeket beszerezzék.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra