Drágul a húsvéti sonka

Az ágazati szakemberek szerint 1-2 százaléknál nagyobb mértékű áremelés várható.

Alig két hét múlva már húsvét, ám ez alatt a rövid idő alatt is érzékelhető mértékben emelkedik a hagyományos ünnepi étel, a sonka ára: az ágazati szakemberek szerint 1-2 százaléknál nagyobb mértékű áremelés várható - írja a Népszava . Idén eddig a tavalyi hasonló időszakhoz képest átlagosan 10-15 százalékkal drágultak a füstölt hústermékek, amelyekből éves szinten 7-8 ezer tonnát forgalmaznak a kereskedők. Az áremelkedések miatt az ágazat a tavalyi mintegy 13 milliárd forintos árbevétel helyett akár 15 milliárd forintra is számíthat.

Drágul a húsvéti sonka.
Drágul a húsvéti sonka. Képünk illusztráció, forrás: Getty Images

A legelképesztőbb húsvéti rekordok - részletek itt .

Az áremelkedések szorosan kapcsolódnak az élősertésárak alakulásához: az önköltség nagyjából kétharmada a takarmányáraktól függ, amelyek március elejéig átlagosan 50 százalékkal drágultak az elmúlt évhez képest. A gyenge forint, az energiaárak, és a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések, védőruhák, arcmaszkok, fertőtlenítőszerek, egyéb felszerelések szintén emelték az önköltséget. Az afrikai sertéspestis pedig ugyancsak nehezíti a sertéstartók, illetve az egész ágazat helyzetét.

A határ a csillagos ég és a vásárlóerő

A lap idézte Éder Tamást, a Hússzövetség elnökét, aki a szakmai szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a különféle füstölt húskészítmények árai igen eltérőek lehetnek. A húsvéti gyorsérlelt, főtt sonkának kilója már 1400-1500 forintért is kapható, míg a hagyományos érlelésű termékek 2500-3000 forintba is kerülhetnek. A speciális készítmények pedig ennél is drágábbak, 3000-6000 forintot is kóstálhatnak, de némi túlzással a határ a csillagos ég és a vásárlóerő.

Ha húsvéti sonkát vásárolunk, érdemes ismert gyártó áruját megvenni. Azok a termékek, amelyeknek a címkéjén nincs feltüntetve a gyártó, vagy ismeretlen cég neve szerepel rajta, illetve amelyekről a piacon az árus nem tudja megmondani, honnan származnak, kockázatosak lehetnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra