Ételek, amik gyengítik a kemoterápia pusztítását

A legtöbb rákkal küzdő beteg tapasztalja, hogy a kezelés mellékhatásaként csökken az étvágya, nehezére esik a rágás, evés, nyelés. A következő élelmiszerek egyszerűen fogyaszthatók, mégis tápanyagban gazdagok, ezért támogatják a gyógyulást.

A rosszindulatú daganatos betegségek egyik legelterjedtebb kezelése a kemoterápia, amely képes elpusztítani a rákos sejteket. Az alkalmazott gyógyszereknek azonban számos mellékhatásuk van, ilyen többek között a szájszárazság, hányinger és az ízérzékelés megváltozása. Ezért sok beteg teljes étvágytalanságról számol be a kemoterápia alatt. A megfelelő, kiegyensúlyozott étrend viszont kiemelten fontos, hiszen a tápanyagokra mindenképp szüksége van testünknek, hogy legyőzze a rosszindulatú kórt. Most 10 olyan élelmiszert sorolunk fel a Healthline gyűjtése nyomán, amelyek emésztése könnyű a gyomornak, tehát nem terhelik feleslegesen a szervezetet, és ízük viszonylag semleges, így émelyegni is kevés eséllyel fogunk tőlük – ugyanakkor rengeteg szükséges mikro- és makrotápanyagot tartalmaznak.

Mikor jelentkeznek a kemoterápia mellékhatásai?
Bár a daganatos megbetegedések egyik jelenleg ismert leghatékonyabb eszköze a kemoterápia, az eljárás jellegéből adódóan számos mellékhatással is jár, amik jellemző ütemezéssel állnak elő a kezelt betegeknél.

Zabkása

Segíti az anyagcsere hatékony működését, mivel sok rost található benne. Ezen belül is jelentős a béta-glükán tartalma, ami egy oldható rostfajta, és bizonyos daganattípusok kezelésében hatásosnak bizonyult. A béta-glükánt feldolgozó makrofágok ugyanis olyan anyagokat választanak ki, amelyek aktiválják és képessé teszik a CR3 receptorral rendelkező fehérvérsejteket az azonos markerekkel megjelölt tumorsejtek elpusztítására. Ehetjük édesen (mézzel és gyümölcsökkel), de próbáljuk ki sósan is, például tonhallal és tojással.

étrend, zabkása, kemoterápia
Egyes ételekből érdemes minél többet enni, hogy segítsük a felépülést. Fotó: Getty Images

Avokádó

Lágy, semleges íze miatt még akkor is könnyen csúszik, ha borzasztóan kavarog a gyomrunk. Ráadásul viszonylag sok kalóriát tartalmaz, ezért gondoskodik a szükséges napi energiabevitelről. Különösen gazdag egyszeresen telítetlen zsírsavakban, ezáltal segít csökkenteni az LDL (rossz) koleszterin szintjé , a HDL (jó) koleszterin szintjét viszont növelni. Kóstoljuk meg pirítósra kenve!

Tojás

Az állandó kimerültségérzet gyakori mellékhatása a kemoterápiának - ezen javíthat, ha naponta fogyasztunk tojást. A benne lévő fehérje és zsír kombinációja ugyanis energiával látja el a testünket. Egyetlen 44 grammos tojás 6 gramm proteint és 4 gramm zsírt tartalmaz.

Csontleves

Ha a daganat elleni kezelés miatt sokat izzadunk, hányunk vagy hasmenéssel küzdünk, akkor szükséges, hogy pótoljuk az olyan fontos elektrolitokat, mint a kálcium, nátrium, kálium, magnézium, foszfát és klorid. Ezek mind nagy mennyiségben megtalálhatóak a hús- vagy csontlevesben, mivel a zöldségekből és csontokból kiáznak a főzés során.

Mandula

Rágcsálnivalót szeretnénk magunkkal vinni, amíg az orvosi rendelőben várakozunk, vagy egyszerűen egészséges uzsonnát keresünk a mindennapokra? Válasszuk a natúr mandulát. Remek tápanyagforrás, hiszen bőven vannak benne egészséges zsírsavak, vitaminok és fehérje is. Ásványi anyagai közül pedig fontos a mangán és réz, a kettő együtt ugyanis egy szuperoxid-dizmutáz nevű antioxidánst alkot, így segítik a sejtek regenerációját.

Brokkoli

Az immunrendszer megfelelő működéséhez elengedhetetlen a C-vitamin, ehhez pedig nem feltétlen csak a citrusokból juthatunk. A brokkoli is nagy mennyiséget tartalmaz belőle. Ezen kívül pedig van benne szulforafán is, ami a kutatások szerint segít védeni az agysejteket a kemoterápia káros hatásaitól.

Hal

Egyébként is egészséges legalább heti egyszer halat fogyasztani, de kemoterápia alatt érdemes heti kettőre növelni az adagot. A tengeri halakban nagy arányban találhatóak omega-3 zsírsavak, amelyek - a többi között - küzdenek a szervezetben fellépő gyulladások ellen. A zsírosabb halak, mint például a lazac, pedig D-vitaminból is sokat tartalmaznak, amely nélkülözhetetlen a csontok szilárdságának megőrzéséhez. Egy kisebb lazacfilé (170 gramm) biztosítja a napi ajánlott bevitel 113 százalékát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra