Jobban fogyhat, aki korábban eszik

Biológiai óránk nemcsak az alvás-ébrenlét időszakot szabályozza, de az emésztési folyamatokra is hatása van. Ezért nem mindegy, hogy mikorra időzítjük az étkezéseinket - egészségesebbek lehetünk és jobban is fogyhatunk, ha megfelelő időpontban eszünk.

"Reggel egyél úgy, mint egy király, délben, mint egy polgár, este, mint egy koldus" - hangzik a jól ismert mondás, melyet azóta több kutatás is megerősített. Sokan viszont ennek éppen az ellentétét követik: a reggeli kapkodás a nap első étkezésének kárára válik, emiatt csak egy-két falatot kapnak be, mielőtt munkába indulnak. Ezzel szemben a nap végére, miután a tennivalókat is letudták, több idejük marad egy kiadós vacsorára. Kutatók szerint ez az étkezési rend egészségtelen és a fogyásunkat sem segíti.

Az egészséges táplálkozás 12 pontja Az egészséges táplálkozás témájában is nagyon sok - akár egymással ellentétes - tanácsot, szabályt találhatunk. Ezért segítségképpen egy tizenkét pontos listát állítottunk össze. Kattintson !

Összhangba kell hozni az étkezést a bioritmusunkkal

Nemcsak az számít tehát, hogy mennyit eszünk, hanem az is, hogy mikor. Az egyik kutatás fogyni vágyó nők étkezési szokásait követte figyelemmel. Ebből kiderült, hogy azoknak a nőknek, akik a megszokottnál korábban reggeliztek, átlagosan több súlyt sikerült leadniuk. Egy másik kutatás szerint pedig magasabb a testtömeg-indexük azoknak az embereknek, akik később fogyasztják el a vacsorájukat. Egészségünk szempontjából is kifizetődő lehet tehát, ha testünk belső órájához igazítjuk az étkezésünket.

Érdemes egy kiadós reggelivel indítani a napunkat
Érdemes egy kiadós reggelivel indítani a napunkat

Ez a bizonyos biológiai óra testünk minden sejtjében megtalálható, sőt a természetben lévő más élőlények sejtjei is ez alapján működnek - ennek a felfedezéséért vehette át 2017-ben az orvosi-élettani Nobel-díjat három amerikai kutató. Sejtjeink ehhez igazítják testünk működésének folyamatait az ébredéstől a vérnyomás és a hormonszintek szabályozásán át az emésztésig. Az evésnek is van tehát ideális időintervalluma, amelyet ha betartunk, szervezetünk jobban hasznosíthatja a bevitt táplálékot, és több energiával tölti fel a szervezetet. Mivel az esti órákban a szervezet már az alvási fázisra hangolódik, nem szerencsés ilyenkor nagyobb adag étellel megterhelni az emésztést.

Az egyik ilyen kutatás arra keresett választ, hogyan hat a szervezetre, ha a megszokott étkezések öt órával későbbre tolódnak. Ehhez tíz résztvevő étkezését és egészségi állapotát figyelték meg, és kiderült, hogy az étrend megváltoztatása már rövid távon is átkalibrálta a szervezetük bioritmusát . A kutatók szerint további vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy kiderülhessen, milyen hatása lehet ennek a változásnak.

Forrás: BBC Health

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra