Karácsonykor esszük a legtöbb halat

A hazai halfogyasztás meghatározó része hagyományosan a karácsonyi időszakra esik, szakértői becslések szerint a haltermelők ekkor értékesítik a teljes éves étkezési halmennyiség mintegy 40 százalékát - közölte Nagy István agrárminiszter csütörtökön a budapesti Fővám téri vásárcsarnokban.

A magyar hal egészséges és kiváló minőségű - hangsúlyozta Nagy István, arra buzdítva mindenkit, hogy az idei karácsonyi vacsorához magyar halat vásároljon, ezzel egyaránt támogatva saját egészségét, a fenntarthatóságot, valamint a hazai termelőket és munkavállalókat. Szerinte idén sincs gond a kínálattal, a vásárlók a haltermékek széles választékát megtalálhatják a piacokon, a vásárcsarnokokban és az üzletekben. A hazai termelés és halfogyasztás vezető hala továbbra is a ponty , a második helyen áll az afrikai harcsa, de ezt a képet nagyszámú importhal, valamint belföldön termelt fajok is színesíthetik - tette hozzá.

Mennyi halat kell ennünk és miért? Nemzetközi összehasonlításban Magyarországon nagyon kevés hal fogy. Noha a hazai vízrajzi és éghajlati adottságok kedveznek az édesvízi haltermelésnek és halászatnak, a halfogyasztás előnyös egészségügyi hatásaival kapcsolatban pedig tudományos körökben szinte teljes egyetértés uralkodik, mégis nehezen épül be a mindennapjainkba. Kattintson a részletekért!

Halvásárláskor is keressük a hazait

Az Agrárminisztérium igyekszik előmozdítani, hogy a jelenlegi egy főre jutó éves átlag halfogyasztás tovább emelkedjen, és minél nagyobb arányban kerüljenek az asztalra magyar halak. Ez a törekvés a tárcavezető szerint több szempontból is fontos, egyrészt "a hazai halak fogyasztásával támogatjuk a hazai termelőket, hozzájárulunk a hazai akvakultúra-ágazat megmaradásához, amely az ország számos területén fontos szerepet játszik a vidéki népesség foglalkoztatásában." Emellett a frissen piacra kerülő hazai halak fogyasztása környezetvédelmi szempontból is felelősebb döntés a több ezer kilométerről fagyasztva az országba utaztatott tengeri halak vásárlásával szemben.

A hazai termelés és halfogyasztás vezető hala továbbra is a ponty. Fotó: Getty Images
A hazai termelés és halfogyasztás vezető hala továbbra is a ponty. Fotó: Getty Images

Az idén két magyar haltermék kapott európai földrajziárujelző-oltalmat: a Szilvásváradi pisztráng és az Akasztói szikiponty. A Balatoni hal és a Szegedi tükörponty egyelőre az átmeneti nemzeti oltalmat szerezte meg, uniós elismerésük folyamatban van.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum (AM) ügyvezetője ismertette, hogy a Kapj rá! halfogyasztást ösztönző kampány célkitűzése volt, hogy az egy személyre jutó éves 5,7 kilogrammos átlagos halfogyasztás 20 százalékkal emelkedjen, és ez már négy év alatt több mint 18 százalékkal, 6,7 kilogramm fölé emelkedett. Az édesvízi halfogyasztást népszerűsítő kampány hatékonysági vizsgálata is megmutatta, hogy egyre többen választják az édesvízi halfajokat, amiben segítséget nyújtanak a konyhatechnológiákat bemutató kisfilmek és a receptek is.

Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke szerint az idei haltermelés közepesnek mondható, ugyanakkor bőven lesz hazai hal karácsonyra. A halak nem drágultak idén karácsonyra, hiszen a tavalyihoz hasonlóan az élő ponty kilogrammonként 900-1300 forintba, a pontyszelet 2100-2200 forintba, míg az afrikai harcsafilé 3000-3200 forintba kerül átlagosan.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra