Kik esznek több gyümölcsöt: a férfiak vagy a nők?

Több gyümölcsöt esznek a nők, mint a férfiak, valamint az iskolázottabbak az alacsonyabb végzettségű embereknél egy norvég kutatás szerint, amelyben európai országok lakóit kérdezték meg.

A dél-európaiak fogyasztják a legtöbb gyümölcsöt, az észak-európaiak pedig a legtöbb zöldséget - állapította meg a norvég Adgeri Egyetem kutatócsoportja, amelyet Tonje Holte vezetett. A kelet-európai országok csoportja mindkét kategóriában a lista végén szerepelt.

Bajt okozhatnak ezek a gyümölcsök A sok zöldség és gyümölcs fogyasztása mindenképpen egészséges, ezt senki sem vitatja. Ugyanakkor néhány dologra érdemes odafigyelni ezekkel az értékes élelmiszerekkel kapcsolatban is, mert bizonyos esetekben akár mérgezőek is lehetnek. Korábbi cikkünkben ezeket vettük sorra.

A Plos One tudományos lapban megjelent tanulmány készítői 21 ország 37 672 felnőtt lakosának 2014-ben adott válaszait elemezték. A résztvevők valamivel több mint fele volt nő, a legkevesebben (1161) Szlovéniából, a legtöbben Németországból (2891) adtak választ a felmérés kérdéseire, Magyarországról 1622-en vettek részt a kutatásban. Azt kérdezték tőlük, milyen gyakran fogyasztanak gyümölcsöt és zöldségeket, a burgonya nem számított bele.

Dél-Európában fogyasztják a legtöbb gyümölcsöt. Fotó: Getty Images
A kutatás szerint a nők több gyümölcsöt és zöldséget esznek, mint a férfiak. Fotó: Getty Images

A válaszok elemzéséből kiderült továbbá, hogy a magasabban képzett nők átlagosan több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak. Még egy érdekes összefüggést találtak: az alacsonyan képzett nők étkezési szokásai ebből a szempontból a magasan iskolázott férfiakéval egyezik meg.

Arra azonban a kérdőívben nem tértek ki, mekkorák voltak az adagok. A kutatók rámutattak, hogy nem tudták megállapítani, fogyasztottak-e a válaszadók napi öt adag gyümölcsöt és zöldséget, ahogy az Egészségügyi Világszövetség (WHO) ajánlja.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra