Meglepő helyszínek, ahol az embereknek enni támad kedvük

Egy friss kutatás szerint meglepően sokan esznek a fürdőben, a vécén ülve, vagy akár a szemétből is.

Ha az evésre, illetve az ehhez kapcsolódó helyszínekre gondolunk, a legtöbben konyhát, étkezőasztalt, munkahelyi étkezdét, éttermet vagy egy vendéglő teraszát képzeljük magunk elé. Szép időben esetleg egy pikniket vagy strandot. A valóság viszont egész más: egy friss, 2000 brit felnőtt bevonásával készült kutatás szerint ugyanis az embereknek teljesen más helyszíneken támad kedvük bekapni pár falatot - írja a New York Post .

Sokaknak semmi bajuk nincs a fürdőszobai evéssel.
Sokaknak semmi bajuk nincs a fürdőszobai evéssel. Fotó: Getty Images

Nassolás a vécén, falatozás a kukából

A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók ötödének nincs baja a fürdőszobai falatozással, a megkérdezettek 18 százaléka pedig akár a vécén is eszik, ha úgy tartja kedve. Ötből egy pedig beismerte, hogy a szemétbe dobott étel ellen sincs kifogása, ha az szerinte még jónak tűnik.

A válaszokat összesítve kiderült az is, hogy a megkérdezettek negyede a munkahelyi raktárt, az uszodát, a mosókonyhát és a gyerekek kerti faházát is lehetséges helyszínnek tekinti egy kis titkos falatozáshoz.

Mit mond a szakember?

Ezért eszünk, amikor nem vagyunk éhesek .

Hogy miért szeretnek az emberek ilyen furcsa helyeken enni vagy nassolni? Egy, a New York Post által megkérdezett pszichológus szerint azzal, ha egyedül, a többiektől távol elmajszolunk valamit, elérhetjük azt a csendet és békét, amire egyébként egész nap hiába vágynánk. Nem beszélve arról, hogy így tényleg csak az ízek élvezetére koncentrálhatunk, és minden finom falat csak a mienk.

Sokan nem is szeretnék egyébként, ha a környezetük tudomást szeretne arról, hová vonulnak el enni: a kutatásban részt vevők 30 százaléka úgy véli, családjukat, barátaikat megdöbbentené, ha ez kiderülne. Mások azt sem szeretnék, ha mások rájönnének, mit szoktak nassolni . A kutatás eredményei szerint a válaszadók harmada viszi magával vendégségbe is a kedvenc finomságát, és közülük tízből négyen titokban majszolnak is belőle.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra