90-60-90? Önnek mekkora?

A derék-csípő arány az elhízás megállapítására és mérésre alkalmas, a csípő kerületét veti össze a derék kerületével.

A derék és a csípő méretének aránya sokkal nagyobb összefüggést mutat az infarktus bekövetkeztének esélyével, mint a mostanáig használt testtömeg-index. A legnagyobb aránnyal rendelkezőknek 75 százalékkal nagyobb az esélyük szívrohamra , mint a legkisebb aránnyal rendelkezőknek. A magyarázat abban rejlik, hogy az ún. alma formájú elhízást, amikor a felesleges zsír elsősorban a hasi szervekben rakódik le, jobban kifejezi a derék-csípő arány, mint a körte formájú kövérséget. Az alma formáról pedig régóta tudják, hogy veszélyesebb.

A derék-csípő arányt kalkulátorunkkal meglehetősen egyszerű kiszámítani, mindössze egy mérőszalag kell hozzá. Dereka körfogatát álló helyzetben, laza hassal mérje meg ott, ahol a legkarcsúbb (köldökmagasság), csípője körfogatát pedig a legszélesebb ponton. A kapott adatokat pedig egyszerűen írja be a megfelelő helyre!

A szakemberek szerint érdemes ezt az arányt folyamatosan figyelni, hiszen ugyanolyan fontos lehet az egészségünk szempontjából, mint azt tudni, hogy milyen a vérnyomásunk vagy éppen a koleszterinszintünk.

Kalkulátorunkat kipróbálhatja ide kattintva!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra