Egészséges Táplákozás
"Az életmódváltás egy életre szól"
A napokban véget ért 12 hetes életmódváltó programunk Sanyival, amelyet hol örömmel csináltam, hol dühödten tűrtem, hol pedig sztoikus nyugalommal kezeltem. A három hónap ugyan letelt, az életmódom azonban gyökeresen megváltozott, és ez bizony már így is marad.
A sonka hús, a tojás fehérje, a torma meg zöldség, nem?
Immáron negyedik hete, hogy Sanyival alávetettük magunkat a Házipatika.com életmódváltó őrületének. Azóta túl vagyunk a második mérlegelésen is, vegyes eredményekkel. Az mondjuk üdítő, hogy négy, azaz négy centit fogytam hasból, csak az a fránya, négynapos, zabálós hosszú hétvége ne lenne ott...
"Az arcom legalább már kisebb lett"
Harmadik hete dübörög életmódváltó programunk, és Sanyihoz hasonlóan én is úgy érzem, hogy kezdünk belejönni. Némi csalás és egy kisebb összeomlás után ettől a héttől háromra emelem az edzések számát, és jobban ráfekszem a kalóriaszámlálásra is. Szóval, nincs megállás!
"A mérleg csak a bukásomat akarja"
Két hete tart az életmódváltó programunk Sanyival, és nem túlzás kijelenteni, hogy nekem mostanra jóformán erről szól az életem. Nevezhetnénk akár életváltó programnak is, nehéz ugyanis olyan területet találni, amit még nem szabott át teljesen az új életvitelem.
"Pár hét, és úgyis feladod"
A reggeli fogmosáskor, aznapi szettünk összeállításakor, az otthoni és az irodai liftben, majd pedig minden egyes mosdóhasználat alkalmával meg-meglessük magunkat a tükörben. Mégis évek telnek el úgy, hogy nem a valós képet nézzük, nem saját testünket látjuk, és egész egyszerűen nem veszünk tudomást arról, hogy baj van. De amikor ez végre megtörténik, akkor következik az életmódváltás.
Gyógyszerkereső
Tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, a legtöbb napsütés a délkeleti tájakon és a keleti határvidéken lehet, de az Észak-Dunántúlon is lehetnek - főleg délután - hosszabb napos időszakok. Frontális csapadékzóna erősödik meg felettünk, így nő a csapadék intenzitása és területi kiterjedése, délkeleten zivatarok is kialakulhatnak. Legkisebb eséllyel az északnyugati harmadban lehet csapadék. Délutánra már országszerte északira, északnyugatira fordul a szél, és élénk, néhol erős széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 16 és 21 fok között várható, de a naposabb délkeleti, keleti részeken 25 fok köré melegszik fel a levegő. Ma is melegfrontjellegű hatásra számíthatunk.