Trükkös fogyás: hogyan együnk másképp?

Egyszerűbb apró változtatásokkal trükközni ahelyett, hogy akaraterőnket tennénk próbára. Az a diéta is egészséges lehet, amelyért nem dolgozunk annyira keményen.

Brain Wansink, a Cornell University ételkutató szakembere szerint az emberek 90 százaléka számára az evés nem egy tudatos tevékenység: túlságosan hektikus az életvitelünk, az akaraterő pedig szinte nem létező fogalom lett. Új, Slim by Design: Mindless Eating Solutions for Everyday Life című könyvében azzal is foglalkozik, hogyan tekintsünk a fogyásra egy megtervezett folyamatként. A szerző tanácsaiból válogattunk.

A Shred-diéta azt ígéri, hat hét alatt két konfekcióméretnyit lehet fogyni - éhezés nélkül, sőt úgy, hogy a diétázó jóformán egész nap folyamatosan eszik. Kattintson a részletekért ! Ha a konyhán keresztül jutunk el a szobánkba, többet fogunk enni, mint azok, akik ki tudják kerülni a konyhát. Nem kell elköltöznünk, de a tudatosság itt is segíthet.

A szerző és kutatótársai sokáig figyelték a svédasztalos étkezési szokásokat. A vékonyabbak végignézték a teljes kínálatot és csak utána választották ki a számukra legszimpatikusabb fogásokat. A súlyosabbak azonnal felkapták a tálcát és elkezdték szedni rá az ételeket a sor elejétől kezdve. A vékonyabbak a szedőasztaloktól távol ültek le, elfordulva azoktól. A teltebbek nem így tettek.

Ha az ételnek ugyanolyan színe van, mint a tányérnak, akkor nagy eséllyel többet szedünk rá. Ha kevesebbet akarunk enni, vagy vegyünk új tányérokat, vagy figyeljünk a színkombinációra: a fehér tányérról evett rizs, tészta és krumpli nem mindig szerencsés. Az is segíthet, ha kisebb tányérokat használunk.

Trükkök könnyíthetik a fogyást

Ne hagyjunk semmit a konyhapulton. Azok, akiknél a reggeli zabpelyhek és hasonló termékek a pulton kaptak helyet, tíz és fél kilóval nyomtak többet.

A kutatók azt is megfigyeltek, ha csomagolt ételt (chipsek, édességek, levesek) vásárolunk - vegyünk bármennyit is belőle - vásárolunk, a fele elfogy az első héten. Megoldás, ha csak egészséges ételeket vásárolunk , vagy a konyhától távol tároljuk ezeket.

Figyeljünk arra, hogy az étlapon hogyan írják körül az ételt. Általában ha feltüntetik, hogy az étel vajas , az 102 kalóriával jelent többet, mintha nem írnák oda; ha ropogós, az 131 kalóriával több - és így tovább.

Ha bevásárlás közben éhesek vagyunk, rágózzunk , ajánlják a kutatók. Akik így tesznek, 7 százalékkal kevesebb készételt vesznek, mint azok, akik nem.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra