Nem betegség, tünet!
Az inkontinencia vagyis az akaratlan vizeletvesztés nem önálló betegség, hanem minden esetben valamilyen elváltozásnak vagy betegségnek a tünete – hívta fel a figyelmet rögtön beszélgetésünk elején dr. Szabados Péter, a Margit Kórház fejlődés-neurológiai osztályának főorvosa, az inkontinencia szakértője. Többféle fajtája létezik, és mindegyikre más lehet a gyógymód. Kulcsfontosságú a kivizsgálás, mert a különböző fajtákat csak ezután lehet elkülöníteni és a terápia is ettől függ. Az érintettek számát 400-800 ezer közé teszik, de a valós számot még megbecsülni is nehéz, olyan nagy a látens előfordulások száma. Mivel a témát Magyarországon különösen nagy diszkréció övezi, csak más európai országok adataiból illetve a speciális betétek forgalmazási adataiból lehet következtetni arra, hány embernek jelent gondot.
Gyerekkortól az aggkorig
A különböző életkorokban nem azonos arányban van jelen ez a probléma. A kisgyermekek után jellemzően a kismamák esetében merül fel nagyobb számban. Nem is gondolnánk, milyen nagy arányban fordul elő: a kihordott terhességek után a fiatal anyák hatvan százalékának vannak ilyen gondjai. Ezek kétharmadánál a szoptatás időszakával együtt el is múlik, de becslések szerint mintegy 18 ezer nő tartósan küzd később is ezzel. A következő, jellemző élethelyzet az idősödő kor, amikor már mindkét nemet egyaránt érinti, nőket a változó kori hormonváltozások, férfiakat az egyre gyakoribb jóindulatú prosztata-megnagyobbodás miatt. Annyira, hogy alig nevezhető túlzónak az a mondás, amely szerint „mindenki inkontinens lesz, ha megéli”: 80 éves kor felett már 80 százalékos az arány. Ráadásul idősebb korban több okból is kialakulhat vizelettartási zavar, hiszen náluk mentális, mozgási problémák is előadódhatnak, és sajnos, egyes ápoló intézményekben a hiányos idősellátás is hozzájárulhat ehhez. Előfordul ugyanis, hogy olyanokat is katéterre, pelenkára fognak, akiknél ez még nem állandó probléma, viszont a hosszas katéter-viselés után nehéz visszatérni az önálló szabályozáshoz.
A fő probléma az – foglalta össze Szabados főorvos –, hogy a különböző betegcsoportokkal, illetve az inkontinencia egyes formáival különböző szakemberek foglalkoznak: gyermekorvosok, nőgyógyászok, urológusok, neurológusok, geriátriai szakorvosok, mivel a különböző szakmáknál meghatározott típusok jelennek meg. Kevés az olyan szakember, aki a vizelettartási gondok mindegyik típusának kezelésében egyformán jártas. Pedig az inkontinenciának a legritkább esetben lehet a „tiszta” formáival találkozni, többnyire a különböző típusok szövődményként társulnak egymáshoz. Még nagyobb baj, hogy az okokat messzemenően feltárni képes, teljes körű urodinamikai vizsgálat ma járóbeteg rendelésen aligha érhető el, csak fekvőbeteg osztályokon végzik, pedig ennek alapján lehetne dönteni a leghatékonyabb kezelési mód mellett.
Ahány ház, annyiféle kezelés
A nőgyógyászok a hozzájuk fordulóknak az intim tornát javasolják, vagy pedig műtétet ajánlanak. Ez a két lehetőség azonban egyaránt csak a stresszinkontinenciára hozhat megoldást, vagyis arra az esetre, amikor a gátizomzat támasztó, záró funkciójának meggyengülése miatt a hasűri nyomás fokozódásakor, nevetés, köhögés, tüsszentés, fizikai erőkifejtés során a nem megfelelően zárt hólyagból elcseppen a vizelet. Ezek a kezelési módok nem nyújtanak megoldást az egyéb okokból kialakuló, például késztetéses inkontinenciára, vagy beidegzési zavarra, neurológiai okokra sem.
Az intim torna során a medencefenék izmait erősítik meg, a záróizmok használatának tudatosságát edzik, a hólyagzáró izomnak és a záró gátizmoknak szinkron működését segítik elő. Az inkontinencia felszámolására végzett műtéteknek több mint 200 fajtája van, vagyis nincs megnyugtató, kialakult gyakorlat, módszer ezzel kapcsolatban. A műtétek egy része arra irányul, hogy helyreállítsák a normális urogenetikai anatómiai viszonyokat, helyrehozzák a szülés során esetlegesen elszenvedett sérüléseket, például hólyagsérvet, előrehajló méhet. Szintén a stressz-inkontinencia megoldására dolgozták ki a legmodernebb műtéti eljárást, amelynek során egy testbarát szalaggal megtörik a húgyvezetéket, vagyis statikus módon próbálják pótolni a legyengült záróizmot. A tapasztalatok szerint sokszor ez sem jelent végleges megoldást, a megműtött betegek elmondása szerint általában 3-6 hónapig tart a hatása – mutatta be Szabados Péter főorvos.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Ha a páciens urológushoz fordul, akkor nagy valószínűséggel az ún. késztetéses típusú inkontinencia megoldására szolgáló gyógyszeres kezelést fog kapni: a paraszimpatikus idegrendszert gátló antikolinerg szerek valamelyikét. Ezek azonban nem szelektív gyógyszerek, így nemcsak a hólyag, hanem más paraszimpatikus működést is befolyásolnak, például nyálkahártya-szárazságot és székrekedést is okoznak, ezért a betegek nehezen tolerálják.
Az inkontinencia kezelésére elektroterápiát is alkalmaznak. Ennek az ún. TENS elektroterápiának lényege, hogy a hasfalon illetve, modernebb változatában a hüvelyen vagy a végbélen keresztül a hólyagfal simaizmait ingerlik. Ezeknél az eljárásoknál lehetőleg üres hólyagot kezelnek. Így hólyagfalat tonizáló hatás jelentkezik, de funkcionális, vagyis az ürítést szabályozó következménye nincs az eljárásnak. Az urológiai klinikákon alkalmaznak ezen kívül mágneses hullámok keltette elektromos, BEMER terápiát is.
Fél évszázados "új" módszer
Katona Ferenc professzor több mint ötven évvel ezelőtt a volt Svábhegyi Gyermekkórházban a fejlődési rendellenességgel született, nyitott gerincű, gerincsérves gyerekek számára dolgozta ki azt az eljárást, amelyről „mellékesen” kiderült, hogy nemcsak ezeket a súlyosan beteg gyermekeknek segít, hanem az inkontinens felnőttek számára is hatékony. Bár az inkontinenciába általában nem lehet belehalni, a gerincsérves csecsemők számára a vizeletürítési képtelenség halálos veszélyt jelent, hiszen a neurogén (részlegesen bénult) hólyagban pangó vizelet miatt kialakuló, visszatérő hólyag- és vesegyulladás a korai elvesztésüket okozhatja. Az ő kezelésükre dolgozták ki a hólyagon belüli elektroterápiát. Ennek során nem üres hólyagot kezelnek, hanem elektromosságot vezető folyadékkal, elektrolittal töltik azt fel, így közvetlenül a hólyag simaizomzata ingerelhető, késztethető összehúzódásra. Nagy előnye az eljárásnak, hogy nemcsak a hólyagfalat tonizálja ez a kezelés, hanem a funkcionális működést, működtetést is erősíti, hiszen az összehúzódásokat a beteg is érzi, azt összekapcsolja az ürítéssel (amelynek eredménye, a hólyag-összehúzódás nyomán távozó folyadék a kezelés során egy kis tartályban látható, mérhető is). Az eljárás előtt nagyon fontos a teljes körű urodinamikai vizsgálat, mert annak eredménye alapján választják meg az inger fajtáját, a kezelés során alkalmazott elektromos áram erősségét, az ingerlés időtartamát.(a feszültséget nem!)
Ez is érdekelhet
A gyermekneurológusok által kidolgozott módszert eredményesen lehetne alkalmazni felnőttek esetében is, az inkontinencia több fajtájánál – mutatta be Szabados doktor. Egy jól kooperáló felnőtt páciensnek, stresszinkontinenciája megoldására akár tíz kezelés is elég lenne. A késztetéses inkontinenciánál is hatásos, de ennél a típusnál, ahol a rossz ürítési szokásokat, beidegzéseket is korrigálni kell, személyiség- és esetfüggő, hogy mennyi idő szükséges a hatás eléréséhez. A kezelés paramétereit a működési zavar határozza meg, emiatt lehet többfajta inkontinenciát is kezelni ezzel a módszerrel. Sajnos, finanszírozási és egyéb okok miatt Magyarországon a felnőttek kezelésénél gyakorlatilag nem alkalmazzák ezt a módszert, így az csak magánpraxisban érhető el.
Legjobban: