Ügyes volt és gyors, és amikor épp behelyezkedett, hogy csússzon, egy szöszke kislány határozott mozdulattal félrelökte. Gyorsan beült helyére – ha Bálint nem kapaszkodott volna erősen, bizony lepottyan a magasból –, és hangosan kacagva, diadallal csúszott le, megelőzve a fiút.
– Hé, kisasszony, mit képzelsz? – háborodott fel Bálint nagymamája, aki eddig békésen üldögélt egy közeli padon, de látva, hogy az unokája majdnem lezuhan a csúszdáról, méregbe gurult. – Micsoda dolog ez? Miért nem várod ki a sorodat? Majdnem lelökted az unokámat! Hogy viselkedhet így egy kislány? – kiabálta a nagymama, mire a szöszke lány, behúzta a nyakát, és egy másik padhoz somfordált, ahol a nagyapja üldögélt. Persze a nagypapa semmit sem vett észre a konfliktusból, mert belemélyedt az újságjába.
– Papa az a néni nagyon megszidott – mutatott a szomszédos padra a kislány, és a következő percben – ahogy egy szöszkéhez illik – sírva is fakadt. Több se kellett a nagypapának! Sír az ő bájos-kedves, gyönyörű unokája!? Gyorsan a másik padhoz sietett, ahol a nagymama simogatta, vigasztalgatta az ijedt Bálintot, és udvariasan, ám roppantul határozottan fordult hozzá.
– Jó napot kívánok, asszonyom! Mondja, miért bántja, miért szidja az én unokámat?
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
– Miééért? – gurult méregbe a nagymama. – Kérdezze csak meg a kislányt, hogy mit csinált a mászóka tetején! Majdnem lelökte az én Bálintomat! Ha az unokám nem kapaszkodott volna ügyesen és erősen, hívhatnánk a mentőket, mert biztosan kitört volna a lába. És most kísérhetnénk szegénykét a kórházba...
– Megfordult a világ – dörmögte a nagypapa –, manapság a lányok erősek és harciasak, a fiúk gyengék és határozatlanok. A mi generációnkban volt utoljára egészséges a fiú-lány szerep. Mi még udvaroltunk a magácska korosztályának, meg is védtük a lányokat, ha kellett, és önök nőiesek voltak meg kedvesek.
– Milyen igaza van! – nézett rá csodálkozva a nagymama. – A harminchat éves lányom férjhez ment, megszülte ezt a jólelkű, kedves Bálintot, közben vezető beosztásban dolgozik, a nála egy évvel fiatalabb öccse pedig állandóan tépelődik… Most egy nagyon helyes lány udvarol neki már két éve, de az én fiacskám nem akar elköteleződni...
– Jól mondja – kuncogott a nagypapa –, az én kisebb fiamnak is udvarol egy lány, de ő sem tudja eldönteni, mit akar. Kedves asszonyom, engedje meg, hogy bemutatkozzam...!
A két gyerek eleinte kíváncsian figyelte a nagyszülők harcát, de látva, hogy a nagypapa és a nagymama békésen beszélget, unatkozni kezdtek. – Van nálam labda – súgta Bálint a lánynak, aki boldogan felkiáltott: – Ott a kosárpálya, fussunk!
– Hová mentek, gyerekek? – kiáltott utánuk a nagymama kedvesen.
– Kosarazunk! – kurjantott vissza Bálint és a kislány. A gyerekek játszottak, néha összevesztek, majd gyorsan kibékültek, béke és nyugalom lengte be a játszóteret. Már sötétedett, amikor a nagymama ijedten pillantott az órájára, és megszakította a kellemes, múltidéző beszélgetést. – Jaj, mennünk kell, mert a lányom aggódni fog Bálintért! Bár nekem nem kell sietni, mert amióta szegény férjem elment, nem vár otthon senki.
– Én már tíz éve élek egyedül – mondta a nagypapa csöndesen.
Mint régi ismerősök baktattak négyen a hetvennégyes troli megállója felé, amikor kislány váratlanul Bálintra kiáltott. – Fussunk előre, mert mondani akarok valamit!
– A te nagymamád és az én nagypapám szerelmesek – súgta vihogva Bálint fülébe, aki megbotránkozva nézett rá. – Ők már öregek, nem csinálnak ilyet!
Eljött a búcsú perce. – Mit szólnátok gyerekek, ha két nap múlva megint találkoznánk itt, négyesben? – nézett rájuk a nagypapa jókedvűn. – Én benne vagyok – vágta rá gyorsan a nagymama kedvesen. – Ugye, te is, Bálintkám?
Aztán mindketten ámulva néztek az eddig jól nevelten álldogáló unokáikra, akik parttalan, abbahagyhatatlan vihogásba törtek ki. – Jaj, de kajlák, édes istenem! – sóhajtotta a nagypapa.
Legjobban: