Harmincöt felett figyelni kell!

A csontritkulást ma már remekül lehet és kell is kezelni, hiszen súlyos csonttöréseket lehet ezzel megelőzni. A csontanyagcserébe mindig a porózus csontok kialakulásának okától függően kell beavatkozni, a legjobb eredmény így érhető el.

A csontritkulást ma már remekül lehet és kell is kezelni, hiszen súlyos csonttöréseket lehet ezzel megelőzni. A csontanyagcserébe mindig a porózus csontok kialakulásának okától függően kell beavatkozni, a legjobb eredmény így érhető el.

Természetes, hogy a csontok idősebb korban lassan veszítenek tömegükből. Ez a folyamat harmincöt éves kor után kezdődik el, ekkor kezd a csontépítő és csontfalósejtek működésének egyensúlya a leépülés felé billenni, melynek eredménye, hogy az emberek 70 éves korukra elvesztik csonttömegük 30 százalékát. A csontvesztés akkor válik kórossá, ha rohamosan és a normálisnál nagyobb mértékben következik be: ekkor már csontritkulásról beszélünk. Kivédése, megelőzése és gyógyítása nem egyszerű, de lehetséges. Ebben a tudatos táplálkozás, a kellő mennyiségű D-vitamin, kalcium és fluorid bevitele, a savasító ételek kerülése, a rendszeres testmozgás egyaránt segít, de bizonyos esetekben, főként öröklött hajlamnál és előrehaladott betegségnél a gyógyszerek alkalmazása nem kerülhető el.

A csontanyagcsere-folyamatokat a kalcitonin és az egyéb hormonterápiák mindenképpen jó irányba befolyásolják. Előbbi olyan emberi hormon, amely megfékezi a csontszövet leépülését, és ugyan konkrétan a csonttörések gyakoriságát nem csökkenti, de például a gerincfájdalmakat mindenképpen enyhíti. A női nemi hormonok, az ösztrogének a változókorral összefüggő csontritkulásos folyamatok enyhítésére alkalmasak. Viszont a már lecsökkent csonttömeget ezek sem tudják újra megnövelni, így inkább csak akkor alkalmazzák őket, ha valakinél már nagy a törési kockázat.

csontritkulas_3

Infúzióval még egyszerűbb

Maga a csontritkulás ma már több hatékony gyógyszerrel is kezelhető. Ilyenek azok a biszfoszfonátok, amelyek növelik a csontsűrűséget, és egyben csökkentik a törésveszélyt. Ezek nélkül a csontritkulásos betegek esetében másfél-kétszeres a törésveszély. A tabletta formában szedhető készítményeket naponta, hetente vagy havonta kell bevenni, hatékonyságuk pedig csak akkor csökken, ha a betegek nem az előírtaknak megfelelően alkalmazzák őket. Mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy sajnos a betegek fele nem tartja be a pontos terápiát, a kutatók egyszerűbb megoldást is kifejlesztettek: vannak már olyan szerek, amelyek évente 1-2 alkalommal, infúziós formában is adhatók.

Aktív védelem

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A csontritkulás kezeléséhez használt gyógyszerek hatóanyagai a csontfelszíneken felhalmozódva mintegy elzárják a csontot a csontfalósejtek támadása elől, így védik meg azt a leépüléstől. Emellett csökkentik a csontritkulásos fájdalmakat is. A kezelés hatékonyságához szükséges az is, hogy az érintettek a napi megfelelő kalcium- és D-vitaminbevitelről is gondoskodjanak, megfelelően táplálkozzanak, mozogjanak, elegendő időt töltsenek friss levegőn, érje őket a nap.

Minderre megéri figyelni, mert azt már több ezer betegen végzett tanulmányok bizonyítják, hogy a megfelelő életmóddal kiegészített kezelésnek köszönhetően sokkal kisebb eséllyel törnek el a csontok. A kellő terápiát megkapó betegek csontja a kezelés megkezdését követő három évben már 70 százalékkal kisebb eséllyel törik, és még a legveszélyesebbnek számító combnyaktörés is 40 százalékkal kisebb eséllyel következik be, mint azoknál, akik nem kapnak korszerű kezelést.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra