Humánmeteo: a front mögött is ingadozhat a vérnyomás

Csütörtökön az arra érzékenyek szinte egész nap tapasztalhatnak fejfájást, emellett izom- és hasi görcsök is felléphetnek.

Csütörtökre virradóan gyenge hidegfront halad át térségünk felett, és még a nap elején is hidegfronti hatás érvényesül a Kárpát-medencében, aminek erőssége a nap folyamán egyre csökkenni fog. A front mögött kisüt a nap, megszűnik a szórványos csapadék is, és a szél is fokozatosan mérséklődik. A panaszok azonban egész nap jellemzőek lehetnek! A front miatt jelentkező tünetekről és megoldásokról a Meteo Klinika Frontjelentése ad részletes tájékoztatást.

Csütörtökön a front mögött is ingadozhat a vérnyomás. Fotó: Getty IMages
Csütörtökön a front mögött is ingadozhat a vérnyomás. Fotó: Getty IMages

Meteogyógyászok arra hívják fel a figyelmet, hogy ha érzékeny a hidegfrontra, akkor annak ellenére, hogy napközben már nem lesz felettünk a front, szinte egész nap tapasztalhat fejfájást, emellett izom- és hasi görcsök is felléphetnek. A vérnyomás-ingadozás nagyon gyakori ebben a helyzetben, így a nagyobb erőfeszítéseket igénylő feladatokat próbálja elhalasztani péntekre. Készüljön rá, hogy a hétvégén még erősebb terhelés éri majd a szervezetét!

Amennyiben kopásos eredetű ízületi fájdalmakkal küszködik, akkor a következő napokban végtagfájdalmai fokozódására számíthat, erre elsősorban a reggeli órákban van esély. A panaszokat kímélő tornával enyhítheti.

Délután a naposabb időben várhatóan érezhetően javul majd a közérzet. Ugyanakkor keleten többfelé még fülledtebb idő várható, mely az időseket és a vérnyomáspanaszokkal élőket terheli meg legjobban, valamint általános tompaság, koncentrálási zavarok jelentkezhetnek.

A pázsitfűfélék pollenje keleten lesz nagyobb mennyiségben a levegőben, arrafelé akár nagyon magas pollenterhelést is tapasztalhat. Nyugaton viszont átmenetileg csökken a levegő virágportartalma és javul a pollenhelyzet.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +2 °C

Erősen felhős vagy borult, helyenként párás időre számíthatunk, legfeljebb néhol lehet szitálás, gyenge eső. Késő délután, estefelé nyugat, északnyugat felől elkezd határozottabban szakadozni a felhőzet. Az északira, északnyugatira forduló szél az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű. Késő este -1, +4 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra