Sűrű ködöt és záporokat hoz a hét vége

Felhős, borús napokra számíthatunk, de hétvégén már hosszabb időre is kisüthet a nap. Az esernyőt azért tartsuk magunknál.

Csütörtökön leginkább erősen felhős, borult lesz az ég, kora délutánig pedig több helyen eső is előfordulhat, bár egyre gyengülő intenzitással. A reggeli ködfoltok feloszlása után átmenetileg csökken a felhőzet és előbújik a nap, késő délutántól viszont ismét megvastagszik nyugat felől a felhőzet – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

Estétől az északi határ közelében újra eleredhet az eső, a változó irányú szél viszont nagyrészt mérsékelt marad. A legenyhébb órákban 4 és 10 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk – a tartósan felhős tájakon lesz a hűvösebb. Késő estére pedig 0 és +6 fok közé hűl a levegő.

Az esti órákig a kritériumoknak megfelelő veszélyes időjárási jelenség nem várható, a köd azonban rejthet némi kockázatot. Csütörtökre Budapestre, valamint Somogy, Fejér, Tolna, Baranya, Pest, Bács-Kiskun, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. A tartós – legalább 6 óráig fennálló –, sűrű köd miatt mindössze pár száz méteres látástávolságra lehet számítani. Péntekre már Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád-Csanád megyére is kiterjesztik a figyelmeztetést. Péntek délelőtt csak lassan javulnak majd a látási viszonyok az említett régiókban. A ködös területeken szitálás, néhol ónos szitálás előfordulhat.

Záporra, néhol hóra is készülhetünk

Pénteken is jellemzően borult, helyenként párás időnk lesz. Eleinte csak északon számíthatunk esőre, késő délutántól, illetve estétől viszont megnövekszik a csapadékhajlam. Innentől már több helyen lehet eső és zápor, a hegyvidéki tájakon pedig havas eső és hó is előfordulhat. A déli, délnyugati szél olykor megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 Celsius-fok között valószínű.

fiatal nő napot rajzol a párás ablaküvegre
Felhős, borús napokra számíthatunk, de szombaton és vasárnap már hosszabb időre is kisüthet a nap. Getty Images

Több-kevesebb napsütésben is részünk lehet

„Szombaton a frontális felhőzet kelet felé helyeződik, mögötte viszont gyakori felhőátvonulások zavarják majd a napsütést. Este fátyolfelhőzet sodródik hazánk fölé északnyugatról” – írta a Kiderül. Tájékoztatásuk szerint reggelig még többfelé hullhat csapadék – a hegyekben havazás is lehet. A szélcsatornában megerősödik az északnyugatira forduló szél. Hajnalban -2 és +5, kora délután 4 és 11 fok közötti értékek várhatóak.

Vasárnap fokozatosan megvastagszik a felhőzet, de a nap elején még több-kevesebb szűrt napsütésben is részünk lehet. A nap első felében még csak kevés helyen, majd egyre többfelé várható eső, zápor, a hegyvidéki tájakon pedig havas eső, hó. Élénk, helyenként erős lesz a déli-délnyugati szél. A minimumok -2 és +3, a maximumok pedig 3 és 10 fok között alakulnak majd.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra