A poloskák ellen csak így lehet védekezni

Javában tart a poloskaszezon - elég egy óvatlan pillanat, és a kellemetlen kis rovarok már bent is vannak a lakásban. Mutatjuk a megoldást!

A lakosságot érintő poloskaszezon az őszi napéjegyenlőségre, szeptember utolsó dekádjára-október elejére tehető, ekkor a rovarok megrohamozzák a lakásokat. Mezőgazdasági oldalról nézve azonban már javában tart, így a termesztett növényeken, gyümölcsféléken jó ideje találkozni velük - nyilatkozta az InfoRádiónak Vétek Gábor, aki megjegyezte: az alma- és őszibarack-termesztők szerint idén kevesebb probléma volt a kártevőkkel, mint a tavalyi évben, tehát "a gyümölcsök a betakarítással kinőttek a poloska foga alól".

Itt a poloskaszezon: a rovarok folyamatosan rohamozzák a lakásokat.
Itt a poloskaszezon: a rovarok folyamatosan rohamozzák a lakásokat. Fotó: Getty Images

Villanyfény mellett ne szellőztessünk este

A szakember elmondta: a poloskák elriasztására szolgáló anyag vagy eszköz pillanatnyilag még nem ismert. Védekezni, részint akadályozva a bejutásukat a lakásba csak a passzentos, hézagmentesen felhelyezett szúnyoghálókkal lehetséges. Ha erre nincs lehetőség, az esti órákban semmiképpen se szellőztessünk égő villany mellett, a fény ugyanis vonzza a poloskákat is. Természetesen a rovarirtó segít, amennyiben már bejutott az állat, attól ugyanúgy, mint minden egyéb, háztartásban előforduló rovar, "meg fogja adni magát".

Készül az ország első poloskatérképe
Magyarországon is egyre nagyobb gondot okoznak az invazív címeres poloskák. Egy facebookos csoport egy térképet készítene arról, melyik területeken a leggyakoribbak ezek a rovarok.

Vétek Gábor arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel a poloskák védett helyet keresve húzódnak be a természetből a lakásokba, nem biztos, hogy szem előtt lesznek otthonunkban. Van esély rá, hogy elbújnak valamilyen zugba, pl. a szekrény mögé, készen arra, hogy ott átteleljenek - táplálkozás és szaporodás nélkül a következő tavaszig kihúzzák a poloskák.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: -1 °C

A Dunántúlon általában sokat süthet a nap, délelőtt a legtöbb helyen feloszlik a köd. A középső országrészben is mutatkozik némi esély a köd feloszlására, főleg a déli óráktól arrafelé is kisüthet a nap. Keletebbre viszont lassan javulnak a látási viszonyok és egész nap borult, párás, ködös maradhat az idő. Szitálás, eleinte ónos szitálás előfordulhat. A déli szél Sopron és a Fertő körül megélénkülhet, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás tájakon 1 és 4, a naposabb országrészekben 5 és 10 fok között alakul. Napos időt ígér a naptári tél első napja

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra