Így legyen öröm a csók!

Rostand a csókot percbe zárt öröklétként említi irodalmi alkotásában, amely rengeteg intimitást és gyengédséget sugall. Klimt vagy Rodin képzőművészeti remekei is halhatatlanná teszik a csók által közvetített érzelmeket. Nem véletlenül...

Csókanatómia

A száj egyik legfontosabb része testünknek, hiszen nemcsak a táplálék felvétel és a beszéd valósul meg általa, hanem érzelmeket is közvetít. Elég csak arra gondolnunk, ha jó kedvünk van, széles szájjal mosolygunk, ha szomorúak vagyunk, lebiggyesztjük az ajkunkat. A finom arc- és szájmimika rengeteg érzés kifejezésére képes, köztük a szerelem és vágy kinyilvánítására is.

A csók folyamata során közel harminc apró arcizom lép működésbe, melynek során energiát (átlagosan 12 kalóriát) veszítünk. Az esetek nagy részében az ajakérintés legalább egy percig tart, miközben az ajak megduzzad, a véráramlás fokozódik, ezáltal a terület hőmérséklete és oxigénellátása nő. Eközben a nyáltermelődés felgyorsul, amely fogorvosok véleménye szerint kedvez a száj tisztán tartásának. A pulzusszám szaporábbá válik és a szervezetben endorfin hormon szabadul fel, mely a boldogságérzést felerősíti. Mindezek számos kedvező változást hoznak létre, ezért már csak egészség megőrzése érdekében sem érdemes nélkülözni.

Egy új kapcsolat sikerét nagyban befolyásolhatja a csókolás módja, minősége
Egy új kapcsolat sikerét nagyban befolyásolhatja a csókolás módja, minősége (fotó: iStock)

Első csók

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Krisztus előtt 1500 környékéről származik az a szanszkrit feljegyzés, amely a csókról, mint az orr érintkezéséről és összedörzsöléséről ad leírást. A Krisztus előtti hatodik században lejegyzett Káma Szútra a csók három típusát különbözteti meg, melyet az ókori Görögországban és Rómában is ismertek. Az egyiptomiak "illatcsókot" váltottak, amely abból állt, hogy egyik fél az orrát a másik arcához szorította, mélyen beszívta annak illatát. A katolikus egyház elítélendő cselekedetnek tartotta, egyedül isten tisztelete jeléül engedélyezte.

Napjainkra a csók kezdi elveszteni szerepét, jóllehet az elsőt nehéz elfelejteni még akkor is, ha a szerelmi kapcsolat jelentéktelen epizódja volt életünknek.

Száraz csók - nedves csók

Fejlődésünk alapja a csók A csóknak számtalan fajtája létezik és életünk során összesen 100 ezerszer puszilunk meg valakit. Bővebben itt olvashat a csók fajtáiról !

A száraz csókban csak az ajkak vesznek részt sokszor csak indirekt formában. Gondoljunk arra, hogy valakinek kezünkkel csókot dobunk, vagy rég nem látott barátunk arcára csókot nyomunk. A nedves csók ezzel ellentétben jóval több érzelmi intimitást feltételez. Legtöbbször a férfi és nő csókkal jelzi egymás iránt érzett vágyát és odaadását. A nyelvek erotikus érintkezése során a szexuális libidó tovább fejlődik, amely a párokat "szorosabb elmélyülés" felé vonzza.

Csók a köbön

A franciacsóknak kétféle jelentése ismert, az egyik szerint a nyelves csók elnevezése, a másik szerint a nemi szervekre adott csókot nevezik így. A keleti kultúrákban a csóknak három fokozatát különböztetik meg: egyszerű, reszkető és érintkező formákat. Egy másik felosztás szerint egyenes csóknak nevezzük azt az ajak-kontaktust, amelyben egyenesen simulnak egymásra az ajkak. Mivel a nyelv használata ebben a pozícióban nagyon nehezen kivitelezhető lenne, ezért ez a csók a vágy kezdeti stádiumában szokott előfordulni.

Az ókori római felosztás szerint osculumnak nevezik azt a típust, amely a tisztelet és megbecsülés jele, az ajakkal való érintést jelenti. A basium a szeretet jele, rokonok és barátok kapják. A suavium összetéveszthetetlen, mert érzéki vágyat közvetít. Szűz csók az elnevezése annak az érintkezésnek, mikor a fiatal hölgyet mellbimbóján érintik a férfi ajkai.

Az elsődleges örömforrás

A születés után a csecsemő száján keresztül kezdi felfedezni a világot, amely átlagosan egy-másfél évig tart. Freud a pszichoszexuális fejlődés ezen első szakaszát orális fázisnak nevezte. Véleménye szerint a szopás és különféle tárgyak, játékok, saját ujjának szájba vétele kielégülést vált ki a csecsemőben. Mindezek a történések a szexuálitás elsődleges csírái. Az orális élvezet az egész élet folyamán megmarad, egyénenként eltérő mértékben. Ha csecsemőkorban az orális kielégülés nem megfelelő, akkor felnőtt korban megjelennek ennek a fázisnak maradványtünetei. A cigarettázás, kóros elhízás, körömrágás, ceruzavég rágcsálása mind az orális fázisban ragadt kielégülésre utalhat.

A csókolózás szabályai

Az induló szerelmi kapcsolat sikerét nagyban befolyásolhatja a csókolás módja, minősége. Ezért sorra vesszük azokat a megfontolandó tanácsokat, amelyek segíthetik az ajkak kommunikációját.

  • Ne felejtsük el, hogy a csók érzelmeket közvetít! Ha nincs érzelem, akkor a csóknak nem lesz "íze" sem.
  • Ne legyen heves a nyelv! Sokszor nagyon rémisztően hat a dinamikus nyelvhasználat. Ilyenkor szegény partner "köpni, nyelni" nem bír, nemhogy levegőt venni. Lassú víz partot mos - tartja a mondás, amely nemcsak az életre, hanem a csókra is igaz.
  • Ápold ajkaidat, ügyelj a száj megfelelő higiénéjére! Mivel az intim pillanat felerősíti az érzékszervek - így a szaglás - szenzitivitását, ezért sokszor a kellemetlen illat nagyon lerontja az összképet, olyannyira, hogy a partnernek teljesen elmegy a kedve az intim közelségtől. Szeles időben vagy nem megfelelő folyadékbevitel esetén az ajak kicserepesedik, amely nem sorolható a csábító tulajdonságok közé. Ezért érdemes ajakápolót beszerezni és jobban figyelni a folyadékpótlásra.
  • Leld örömed a csókban! Ha nem esik jól, akkor gondolkozz el, hogy mennyire szereted partnered, illetve hogy mit tudnál tenni annak érdekében, hogy ez megváltozzon. Ne rejtsd véka alá, ha nem tetszik valami a partnerben, mert úgy nem lehet segíteni a helyzeten. Éld át a meghitt pillanatot, engedd át magad a csók csábításának.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.