Fülledt erotika: nyári szerelmi praktikák
Jön a nyár a maga erotikus töltetével. Levedlünk, mint a szitakötők; "falatnyi" ruha lóg a nőkön, a férfiak meg rajtuk - szemileg, később aztán nem csak... Nem biztos, hogy megfontolás nélkül, egyből fejest kell ugrani a jóba. Mire is vigyázzunk?
Napközben egyre többfelé kell esőre számítani, emellett reggel délnyugaton, a déli óráktól délkeleten is előfordulhatnak zivatarok. A legnagyobb mennyiség a Pécs-Sátoraljaújhely vonal széles sávjában hullhat. Legkisebb eséllyel északnyugaton lehet csapadék. Ott, valamint a nap első felében a délkeleti, keleti tájakon napsütésben is részünk lehet, ezt leszámítva borult lesz az ég. Az északnyugatira forduló szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de a naposabb délkeleti, keleti részeken 25 fok köré melegszik fel a levegő. Késő estére 13 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet. Ez a változó időjárás most főként a hidegfrontra érzékenyeket zavarhatja.