Átlátszó emberi szerveket hoztak létre

Átlátszó emberi szerveket alkottak német tudósok. Az új technológia megnyithatja az utat az emberi szervek háromdimenziós nyomtatása előtt.

A müncheni Ludwig Maximilians Egyetem kutatói kifejlesztettek egy technikát, amely egy oldat segítségével átlátszóvá tesz szerveket, például az agyat vagy a veséket. A szerveket ezután lézerekkel egy mikroszkópba szkennelték, ami lehetővé tette, hogy a kutatók rögzítsék a szerv teljes felépítését, a véredényeket és az egyes kis sejteket is beleértve.

jövő, orvoslás, orvostudomány, 3D-s nyomtatás, szervnyomtatás, szervek,
A 3D-s nyomtatás orvosi célú alkalmazásáé a jövő. Fotó: 123rf

Hamarosan orvosi eszköz lehet a nyomtató

A kutatók a következő 2-3 évben létrehoznak bionyomtatott hasnyálmirigyet és reményeik szerint 5-6 éven belül egy vesét is. A kutatók először azt fogják tesztelni, hogy állatok miként képesek élni ilyen bionyomtatott szervekkel, a klinikai kísérleteket pedig várhatóan 5-10 éven belül megkezdhetik.

A modell használatával a kutatók kinyomtatják a szerv vázát, majd a 3D-s nyomtatót őssejtekkel töltik meg "tintaként", amelyeket a megfelelő helyre nyomtatnak, hogy működő szerveket kapjanak. A 3D-s nyomtatás az iparban már használt eljárás a pótalkatrészek vagy egyéb eszközök készítéséhez, az új fejlesztés azonban nagy előrelépést jelent a technika orvosi célú alkalmazása felé.

"Mostanáig a háromdimenziós szervnyomtatáshoz nem volt adott a részletes, sejti szintű struktúrák ismerete, mert alapul számítógépes tomográffal vagy MRI-géppel készített képek szolgáltak. Most látjuk, hol helyezkednek el az egyes sejtek az átlátszó emberi szervekben. Így pontosan másolatot tudunk készíteni a 3D-s bionyomtatás technológiáját használva, működő szerveket létrehozva" - magyarázta Ali Erturk kutató. A tudós szerint most először igazán közel kerültek a valódi emberi szervekhez.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Döntően erősen felhős vagy borult idő várható. Szitálás, esetleg néhol gyenge eső előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra