Spanyol kórház hajtotta végre az első teljes arcátültetést

Egy spanyol kórház csütörtökön bejelentette, márciusban végrehajtotta a világ első teljes arcátültetését egy férfin, aki egy öt évvel ezelőtti baleset következtében nem tudott normálisan nyelni, lélegezni és beszélni.

Bár világszerte már 11 másik arcátültetést is végrehajtottak, a barcelonai Vall d'Hebron kórház szerint ezek csak a páciens arcának egy részét érintették. A 22 órás műtét során a fiatalember új arcizmokat, bőrt, orrot, ajkakat, állkapcsot, fogakat, szájpadlást és arccsontot kapott - számolt be az operációt végző orvoscsoport vezetője, Joan Pere Barret.

A 30 szakemberből álló team március 20-án hajtotta végre az átültetést. Külön figyelmet szenteltek annak is, hogy a páciens új arca hasonlítson a korábbi, baleset előtti arcához, és ne hasonlítson az anonim donoréra.

"A betegnek hegek vannak a homlokán és a nyakán, de a jövőben ezeket teljesen el fogjuk tüntetni" - mondta Barret. "Megnézhette magát a tükörben, amikor akarta, és amikor a pszichológusok is úgy vélték, hogy készen áll erre. Egy hét telt el a műtét óta, és nagyon jól reagált; nyugodt és elégedett volt."

Az első sikeres arcátültetést 2005-ben hajtották végre Franciaországban a 38 éves Isabelle Dinoire-on, akit saját kutyája sebesített meg. Azóta Kínában, az Egyesült Államokban és Spanyolországban is végeztek arcátültetéseket. Spanyolországban 2009 augusztusában hajtották végre az első ilyen beavatkozást.

Spanyolország 2009-ben 18. éve lett megszakítás nélkül első helyezett a szervadományozás területén. A spanyol egészségügyi rendszer, amely az egészségbiztosítást alkotmányos jogként biztosítja minden lakos számára, a hetedik helyen áll az Egészségügyi Világszervezet rangsorában.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Estére az ország nagy részén csökken a felhőzet, kiderül az ég. Csapadék nem várható. A Dunántúlon gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, a Dunától keletre viszont az északi, északkeleti irányú szelet még nagy területen élénk, olykor erős lökések kísérhetik. Estére keleten is legyengül a légmozgás. Késő estére általában 5 és 12 fok közé hűl le a levegő. Orvosmeteo: mától új időjárási jelenségre lehet számítani

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra