Súlyos betegségeket okozhatnak a cukros üdítők

Napi kettőnél több cukrozott üdítőital fogyasztása az Amerikai Szív Társaság 2011. évi tudományos ülésszakán bemutatott eredmények alapján a nők esetében nem csak elhízáshoz, hanem a szívbetegség és a cukorbetegség megnövekedett kockázatához is vezethet.

Az Oklahomai Orvostudományi Egyetem kutatói Christina Shay vezetésével legalább napi két cukrozott üdítőitalt fogyasztó középkorú és idősebb nőket hasonlítottak össze olyan nőkkel, akik legfeljebb egy ilyen italt fogyasztanak naponta. Azok esetében, akik legalább két cukrozott üdítőt isznak naponta, négyszer magasabb a magas trigliceridszint kialakulásának kockázata, és jelentősen nagyobb valószínűséggel nő meg a derékbőségük, illetve alakul ki emelkedett éhgyomri vércukorszint. Férfiakban nem mutatták ki ugyanezt az összefüggést.

Shay elmondta, az emberek többsége úgy véli, hogy a nagy mennyiségű cukrozott üdítőitalt fogyasztók elhíznak, ami esetükben megnöveli a szívbetegség és a cukorbetegség kockázatát. Bár ez valóban megtörténik, a mostani kutatás azt is kimutatta, hogy a szívbetegség és a stroke kockázati tényezői még akkor is kialakulnak, amikor a nők testsúlya nem gyarapodik. A nők esetében azért nő a szív-érrendszeri megbetegedések kockázata a cukrozott üdítőitalok fogyasztásával összefüggésben, mert nekik a férfiaknál kevesebb kalóriára van szükségük.

A kutató azt is hozzátette, hogy a következő kutatások segítségével azt próbálják majd meghatározni, pontosan hogyan befolyásolja a cukrozott üdítőital fogyasztása a szív-érrendszeri betegségek kockázati tényezőit, például a magas trigliceridszintet az olyan személyekben, akiknek nem nő a testsúlyuk.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +10 °C

Borult, esős idő várható. Átmeneti csapadékszünetekre a nap első felében van inkább esély, majd újra sokfelé erősödik a csapadék intenzitása, nagyobb mennyiség a nap második felében hullhat. A Dunántúlon és a középső országrészben az északi szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Késő estére 10 és 14 fok közé hűl le a levegő. Egy érkező ciklon borongós időt hoz, valamint csökkenti a napi hőingást is.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra