Őseink sejtjei miatt fontosak őssejtjeink
Mindössze annyian élünk Magyarországon, ahány őssejt-donort a nemzetközi donorregiszter a Föld teljes lakosságából nyilvántart. Genetikai adottságaink miatt mégis inkább magunkra, egymásra kell számítanunk. Ajánlatos tárolnunk saját őssejtjeinket, de hol?
Gerincsérült beteg kerékpározott a Ligetben
Sajnos, meglehetősen gyakoriak a gerincsérüléssel járó autó- vagy sportbalesetek, amelynek következtében a beteg lába megbénul, mert az agyból indult "utasítás" az idegpályákon nem éri el az alsó végtagot. Ebben a helyzetben adhat reményt egy új kutatás.
Nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen naposra fordul az idő. Kezdetben délnyugaton, a középső országrészben, illetve hazánk keleti felén is erősen felhős vagy borult lesz az ég, és még előfordulhat gyenge eső, zápor - egyre kevesebb helyen. Délután a Duna-Tisza közén egy összeáramlás zóna mentén alakulhat ki néhol zápor, emellett ott maradhat legtovább felhős az ég. A Dunántúlon és a keleti harmadban erős, néhol viharos lesz az északi, északnyugati szél, másutt legfeljebb élénk széllökések várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 18 fok között valószínű. Késő estére 7 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Ez a változó időjárás most főként a hidegfrontra érzékenyeket zavarhatja.