„A barátnőm annyit dolgozik, hogy az már az egészsége rovására meg. Mit tehetnék?”

A munka és a magánélet egyensúlyát nagyon nehéz fenntartani, és a legtöbb esetben sajnos a karrier felé billen el a mérleg nyelve. A munkamánia azonban előbb-utóbb az egészségre és a párkapcsolatra, illetve a családi életre is rányomja a bélyegét.

Bár vannak olyan emberek, akiknek valóban szenvedélyük a munkájuk és hosszú távon sem feltétlenül érzik megerőltetőnek a feladataik elvégzését, a munkamánia jellemzően inkább menekülési vágyból vagy a túlkompenzálás következményeként alakul ki. Nagyon gyakori, hogy az illető nem is érzékeli, hogy túlzásba viszi a dolgozást, a környezete azonban már szenved az illető hiányától. Vajon hogyan támogathatjuk ilyenkor barátként, támaszként az érintetteket? Erre volt kíváncsi a The Gruardian egyik olvasója is, aki levélben kért tanácsot a lap szakértőitől.

munkamániás nő
A munkamánia előbb-utóbb az egészségre és a családi életre is rányomja a bélyegét. Fotó: Getty Images

„Vagy hajnalban kel, vagy hajnalig dolgozik”

„Van egy barátnőm, aki a 40-es évei közepén jár. Van férje, akivel két tizenéves gyereket nevelnek. Ő a legidősebb dolgozó egy nagy vállalati csapatnál, és az elmúlt több mint 10 évben – amióta ismerjük egymást – mindig is nagyon keményen dolgozott. Rendszeresen hajnali 5-kor kel, hogy már az első vonattal el tudjon menni dolgozni, elmúlt hetekben azonban a férje elmondása szerint az is gyakran előfordult, hogy hajnali 4-ig dolgozott, még hétvégén is. A közelmúltban előléptették, és azóta már a baráti összejövetelekre sem jár” – olvasható a levélben.

A szóban forgó családanyáról az is kiderült a levélből, hogy nem szeret nagy távolságokat vezetni, mert fél attól, hogy esetleg elalszik a volánnál, amikor pedig nyaralni megy, szinte mindig megbetegszik. A férj emellett azt meséli róla az ismerőseinek, hogy a nő nagyon kimerült és gyakran elsírja magát. A barátok egyébként már többször megpróbálták őt rábeszélni arra, hogy vegyen vissza a tempóból, mert ez az életmód veszélyes – ő azonban nem akar lassítani.

Senkitől sem várható el, hogy ilyen keményen dolgozzon. Bár nem tudom, hogy valójában a cég követeli-e meg ezt tőle, vagy ő érzi-e kötelességének az előléptetés miatt, esetleg az évek során annyira túlvállalta magát, hogy már nem tud kijönni ebből az ördögi körből, mindenesetre megmondtuk neki, hogy szólnia kellene a főnökének, hogy ez már nem fenntartható így. Hatalmas a csapat, így biztos lenne kinek átadni néhány feladatot. Félek, hogy betegség vagy komoly lelki probléma lesz ennek a vége” – mutatott rá az aggódó barát.

A levélíró arra is kitért, hogy már azon is elgondolkodott, hogy esetleg felkereshetné a barátnője munkahelyét, és elmondhatná a feletteseinek, mekkora a baj – tart azonban attól, hogy ezzel csak rontana a helyzeten. „Tanácstalan vagyok, hogyan segíthetnék neki, ha ő maga nem kér tehermentesítést a cégtől. Sürgősen lépni kellene valamit” – fogalmazott.

„Neki kell felismernie, hogy segítségre van szüksége”

A levélírónak a The Guardian egyik szerkesztője, Annalisa Barbieri válaszolt, aki gyakran ad tanácsot a hasonló problémákkal küzdő olvasóinak. először is leszögezte: rossz öltetnek tartja, hogy a tanácsot kérő személy felkeresse barátnője főnökét ezzel a problémával. „Kevés esélyt látok arra, hogy a cég követelni meg a barátodtól, hogy ilyen sokat dolgozzon. Valószínűbb, hogy ő döntött így, például azért, mert a munkába menekül, hogy ne kelljen szembenéznie más nehézségekkel” – vélekedett Barbieri.

Magyarországon a dolgozók 7-8 százaléka munkamániás. Bár ezt a problémát függőségnek nevezzük, más addikciókkal ellentétben erre a társadalom gyakran erényként tekint – pedig számos káros hatása van.

A szerkesztő kikérte dr. Stephen Blumenthal klinikai pszichológus, pszichoanalitikus véleményét is a témával kapcsolatban, hogy minél jobb tanácsot adhasson a levélírónak. „Nem tudhatod pontosan, hogy mi történik a másikkal. Fájdalmas lehet végignézni a barátnőd szenvedését, miközben nyilvánvalónak gondolod, hogy segítségre van szüksége, azonban mindig az érintettnek kell ismernie ezt, és neki kell kezdeményeznie a változást” – üzente a szakember.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

„Nem mondhatod meg neki, mit tegyen – inkább támogasd”

A szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy egy ilyen érzékeny helyzetben nagyon nem mindegy, hogyan fogalmazunk. Lehet például azt mondani, hogy „túl sokat dolgozol”, vagy azt, hogy „nagyon aggódunk érted” – míg az előbbi vádlón hangzik és nem viszi előrébb a beszélgetést, az utóbbi gondolat már a gondoskodásról árulkodik, így hozzájárulhat ahhoz, hogy az érintett könnyebben megnyíljon előttünk. Jó ötlet kifejezni továbbá a megértésre való törekvést is, például így: „kérlek, magyarázd el a helyzetedet, mert szeretném jobban megérteni, min mész keresztül”.

Nem sokat érünk el azzal, ha elmondjuk valakinek, hogy mit csinál rosszul, senki sem szereti, ha kritizálják. Ha azonban meghallgatjuk őt és kifejezzük együttérzésünket, az segít abba, hogy a barátunk érzelmileg biztonságban érezze magát mellettünk, és őszintén beszéljen gondjairól” – jegyezte meg Blumenthal.

A válaszlevélben arra is rámutattak, hogy a munkamániás személy valószínűleg addig folytatja majd ezt az életvitelt, amíg az nem válik teljesen fenntarthatatlanná – ez viszont elkerülhetetlenül be fog következni előbb vagy utóbb. A legjobb, amit barátként tehetünk ilyenkor, hogy ítélkezés nélkül támogatjuk az érintettet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra