Ezért dugnak LEGO-t a gyerekek az orrukba

Sok szülő rémálma, hogy gyermeke valamilyen apró tárgyat lenyel vagy bedug az orrába, és bizony nem véletlenül, hiszen erre bőven akad is példa a mindennapokban. De vajon miért csinálnak ilyesmit a kicsik? Mutatjuk a szakértő válaszát.

„Szerinted melyek azok az apró tárgyak, amelyeket leggyakrabban lenyelnek a gyerekek?” tette fel a kérdést facebookos követőinek a közelmúltban a Bethesda Gyermekkórház. A válaszok között a legváltozatosabb tippek érkeztek, zömében saját szülői tapasztalatból merítve. Sok kommentelő továbbá arról osztott meg utólag megszépült emlékeket, hogy saját gyermeke mit dugott az orrába kiskorában. Itt aztán a babtól a papírgalacsinon át a ropiig többféle hajmeresztő tárgy is előkerült a hozzászólások rengetegében. Az esetek egy részében szerencsésen sikerült otthon elhárítani a veszélyt, de voltak, akik szorult helyzetén csak kórházban tudtak segíteni.

A jelenség persze nem hungarikum, világszerte mindenütt hasonló aggodalmak nyomasztják a kisgyerekes szülőket. Az ausztrál Queenslandi Gyermekkórház például nemrég arról számolt be, hogy az elmúlt tíz évben összesen 1650 olyan fiatal pácienst láttak el, akik orrából idegen testet kellett eltávolítani a sürgősségin – írja a The Conversation oldalán Anna Girardi, a Dél-queenslandi Egyetem kutatója és beszédterapeutája. A paletta itt is meglehetősen széles: LEGO-kockák, gyöngyök, golyók, elemek, gombok és zsírkréták egyaránt megtalálhatók a leggyakoribb darabok között.

gyermek LEGO-val játszik
A kisebb LEGO-kockák könnyen rossz helyre kerülhetnek, ha nem figyelünk kisgyermekünkre. Fotó: Getty Images

A karácsony és az ajándékozás közeledtével ismét újabb lehetőségek adódnak a gyerekek előtt, hogy egy-egy óvatlan pillanatban eltüntessenek valamilyen apró játékdarabot, alaposan ráijesztve a szülőkre. Joggal merülhet fel azonban a kérdés, hogy egyáltalán miért dugnak fel bármit is az orrukba. Girardi három pontban foglalja össze a potenciális magyarázatot.

A gyerekek kíváncsi teremtmények

A legkisebbek természetszerűleg nagyon kíváncsiak, és első éveikben minden érzéküket felhasználják arra, hogy felfedezzék a környezetüket, beleértve a látás és hallás mellett a szaglást, tapintást és ízlelést egyaránt. Ez is hozzátartozik a fejlődésükhöz, egyben nagy súllyal esik latba abban, ahogy megismerik a világot. A kutatók ezt kíváncsiság alapú tanulásnak hívják. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a gyerekek hajlamosak olyan tárgyakat is közelebbről megszemlélni, amelyeket nem ismernek vagy amelyeknek nem ismerik pontosan a működését. Egyszersmind ez a magyarázat arra, hogy ha bármilyen új dolog megjelenik az otthonukban, a totyogók miért veszik azonnal arrafelé az irányt. Csakhogy a minden érzékszervet felhasználó kíváncsiság és felfedezés olykor arra sarkallja őket, hogy olyan helyekre dugjanak tárgyakat, ahova nem kellene – például az orrukba.

A gyerekek kiválóan tudnak utánozni

Hasonlóképpen megfigyelhető az is, hogy a kicsik szinte mindent leutánoznak, amit a nagyoktól látnak. Az utánzás is komoly szerepet játszik ugyanis a fejlődésükben, különös tekintettel a nyelvhasználatra és a motoros képességek elsajátítására, mint a járás, tapsolás, labdázás, integetés vagy az írás. Nagyon leegyszerűsítve, amikor egy gyerekek utánozza az általa látott mintát, az megerősíti az adott cselekvéshez kötődő agyi kapcsolatokat, így segít gyorsabban megtanulni számára az érintett képességet. Nincs ez máshogy az tárgyak orrba dugása kapcsán sem. Amikor a legkisebbek azt látják, hogy idősebb testvéreik vagy a felnőttek különböző tárgyakat emelnek az arcukhoz, mert például orrot fújnak vagy sminkelnek, akkor ezt szeretnék saját maguk is kipróbálni. Olykor persze problémás végeredménnyel.

A gyerekek még nem ismerik a veszélyt

Noha a kicsik nagyon kíváncsi természetűek, ahhoz még nem elég fejlettek a kognitív képességeik, hogy képesek legyenek felfogni a cselekedeteik következményeit. Például azt, hogy mivel járhat, ha bármilyen tárgyat lenyelnek vagy az orrukba dugnak. A kíváncsiság és a kockázatok ismeretének hiánya pedig igazán félelmetes kombináció. Éppen ezért nagyon fontos, hogy szülőként minden percben odafigyeljünk arra, mit csinál gyermekünk. Különösen rizikósak az apró, élénk színű, esetleg érdekes tapintatú tárgyak, valamint azok, amelyek külső megjelenése hasonlíthat valamilyen élelmiszerre.

Mi a teendő, ha megtörtént a baj?

„Egyes esetekben nyilvánvaló, ha egy gyermek felnyom valamit az orrába, de nem mindig. Gyermeked fájlalhatja vagy vakargathatja az orra környékét, nyugtalan és zaklatott lehet, illetve váladékozhat vagy vérezhet az orra” – sorolja a lehetséges tüneteket Girardi. Hozzáteszi, ha a kicsinek légzési nehézségei vannak, vagy ha felmerül a gyanú, hogy valamilyen éles tárgyat vagy egy gombelemet dugott az orrába, akkor azonnal mentőt kell vinni. Az elemek kapcsán érdemes megemlíteni, hogy mindössze 15 perc alatt már égési sérülést és szövetkárosodást okozhatnak a szervezetben, ami aztán fertőzés forrásává válhat.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Amennyiben gyermeked feldugott valamit az orrába, kövesd az alábbi lépéseket.

  • Maradj nyugodt: ne feledd, hogy érzelmeid alapjaiban befolyásolják gyermeked érzelmi állapotát is. Fontos tehát, hogy nyugodt tudj maradni, mert akkor ő is az marad.
  • Mérd fel a helyzet mibenlétét: látod a tárgyat kívülről az orrába nézve? Mi tapasztalsz magán a gyermeken, mennyire tűnik nyugtalannak? Ha egy kisebb tárgyról van szó, akkor próbáld meg rávenni, hogy fújja ki az orrát egy zsebkendőbe. Ez talán elegendő lesz az idegen test eltávolításához is.
  • Tüsszentés a napsütésben: ha az orrfújás nem hoz sikert, érdemes kipróbálni azt is, hogy kiviszed a gyermeket a szabadba, és megkéred, hogy csukott szemmel nézzen a Nap felé. A napfény sokaknál reflexszerű tüsszentést vált ki, ami ugyancsak segíthet kijuttatni az orrjáratba szorult tárgyat. Azt viszont ne hagyd neki, hogy szipogjon, mert úgy a problémát okozó tárgy könnyen feljebb juthat a légutakban.
  • Ne próbáld kipiszkálni: sosem szabad azzal kísérletezni, hogy például szemöldökcsipesszel, fülpiszkáló pálcikával vagy bármilyen egyéb eszközzel próbáld meg kiszedni a gyerek orrába szorult tárgyat. Ez ugyanis könnyen kontraproduktívvá válhat, és csak még feljebb tolhatja azt.

Amennyiben a fenti módszerek nem oldják meg a helyzetet, de a gyermek máskülönben nyugodt, illetve nem áll fenn a veszély, hogy éles tárgy vagy elem került volna az orrába, akkor keressétek fel a házi gyermekorvost.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: -1 °C

A Dunántúlon általában napos idő várható. A középső országrészben lassan javulnak a látási viszonyok, de a déli órákra egyre nagyobb területen szakadhat fel a köd és süthet ki a nap. Keletebbre viszont lassan javulnak a látási viszonyok és egész nap borult, párás, ködös maradhat az idő. Szitálás, eleinte ónos szitálás előfordulhat. A déli szél Sopron és a Fertő körül megélénkülhet, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás tájakon 1 és 4, a naposabb országrészekben 5 és 10 fok között alakul. Késő este általában -2 és +4 fok közötti értékeket mérhetnek. Napos időt ígér a naptári tél első napja

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra