Vasárnap a nap nagy részében nem kell fronthatással számolni, majd az esti órákra északnyugat felől kettősfront közelít. A frontokra érzékenyebbek gyengébb migrént, illetve görcsös fejfájást is tapasztalhatnak. Ebben az esetben igyunk meg napközben egy csésze borsmenta-citromfű keverékéből készült, mézzel ízesített teát, illetve kerüljük a csokoládé és a vörösbor fogyasztását! Emellett keringési problémák, vérnyomás-ingadozás is felléphet, kisebb rosszullét jelentkezhet.
Szél is ronthatja a hőérzetet
A változékony időben nem javasolt nehéz ételeket fogyasztani. Együnk naponta többször, kisebb adagokat, a fogások pedig tartalmazzanak több salátát, zöldséget, illetve halat . Az immunerősítésről se feledkezzünk meg, a vitaminok mellett a hosszabb-rövidebb ideg tartó napsütést is használjuk ki szervezete védekezőképességének erősítésére.
A változékony időben a hangulat is ingadozhat. A kint tartózkodást a szél is zavarhatja, a mért hőmérsékleteknél pár fokkal alacsonyabb hőérzet lesz jellemző. A szeles, hűvösebb időben öltözzünk melegebben, rétegesen! A levegőminőség jó, és a pollenterhelés is alacsony marad. Az UV sugárzás nem számottevő.