Koronavírus: így zajlik a tesztelés a szűrőbuszokban

Ezen a héten is segítik a szűrőbuszok a koronavírus-gyanús emberek tesztelését. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.

Hetek óta szűrőbuszok is segítik a koronavírus-gyanús tünetekkel rendelkező emberek szűrését. A járművek mindig személyautóval jól megközelíthető helyszíneken állomásoznak. Budapesten már nemcsak a Deák Ferenc téren, a piac mellett, hanem a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér I. termináljának parkolójában is várják az érintetteket - tájékoztatott weboldalán a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

Hétről hétre egyre több gyereknél mutatják ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon, és a korábbi hullámokkal ellentétben már a kicsik sem feltétlenül ússzák meg tünetek nélkül a betegséget. Súlyos esetekről azonban egyelőre nem számoltak be.

Milyen feltételekkel mehetünk tesztelni?

Fontos tudni, hogy csak azon személyek jogosultak a szűrőbuszos koronavírustesztre, akiknek a háziorvos rendelte el a vizsgálatot, és akik esetében a vizsgálatkérést rögzítették is a mentőszolgálat rendszerében.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
Már három helyszínen állomásoznak a szűrőbuszok.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Mikor lehet menni a mobil szűrőpontokra?

A buszok november 9-én és 10-én a fent említett két helyszínen, míg 11-én ezeken kívül Monoron is várják az érintetteket. Az összes állomáson 9 és 16 óra között fogadják a betegeket. (Korábban délután 5-ig lehetett menni, tehát most egy órával lerövidítették a tesztelésre fordítható időt). Amennyiben bármelyik helyszínen időpontfoglalás szükséges, akkor a mintavétel pontos időpontjáról a háziorvosoktól kapnak tájékoztatást az előjegyzett személyek.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Mit kell vinni?

A szűrőbuszokhoz rendelt betegeknek autóval kell érkezniük a vizsgálatra, szájmaszkot kell viselniük, illetve követniük a helyszínen kihelyezett útmutatókat. A koronavírus -vizsgálatra a tajkártyát és az egyéb, személyazonosságot igazoló dokumentumokat kell vinni.

Hogyan zajlik a tesztelés?

Első lépésként az orrból vett minta alapján COVID-19 antigén gyorstesztet végeznek. Amennyiben ez a teszt pozitivitást mutat, akkor a páciens és a vele egy háztartásban élők járványügyi megfigyelés alá, karanténba kerülnek, a vizsgálat eredményéről pedig értesítik a járványügyi hatóságot és a háziorvost is, a járványügyi szakrendszeren keresztül.

Ha a vizsgálat eredménye negatív, akkor az Országos Mentőszolgálat munkatársai elvégzik a PCR-mintavételt, amelyet laboratóriumban vizsgálnak tovább. A PCR-vizsgálat eredménye a szokásos módon kerül rögzítésre, ezzel kapcsolatban a beteg az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) rendszerében vagy a háziorvosánál tájékozódhat.

A legtöbb európai országban jelentősen lassult az oltási kampány, sok az új fertőzött és emelkedik a kórházi kezelésre szorulók, valamint az elhunytak száma: nagyjából így foglalható össze a negyedik járványhullámmal járó helyzet, amelyért a koronavírus delta variánsa felel.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Döntően erősen felhős vagy borult idő várható. Szitálás, esetleg néhol gyenge eső előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra