Mi legyen az otthoni elsősegélydobozban?

A háztartásokban előforduló balesetek száma minden fejlett országban magas: Magyarországon is legalább évi negyedmillió esetet regisztrálnak a statisztikák szerint. Szerencsére többségük nem számít olyan súlyosnak, hogy orvosi ellátást igényeljen, ez azonban nem jelenti azt, hogy otthon sem kell kezelésbe venni a sérülést. Fontos tehát, hogy erre felkészüljünk, és legyen egy jól felszerelt elsősegélydobozunk.

Forrázás, kertészkedés vagy barkácsolás közben bekövetkező vágások, szúrások, ujj- és kartörések, térd- vagy bokaficam: a biztosítók adatai alapján ilyen sérüléseket szenvedünk el leggyakrabban az otthonunkban. Ezek az esetek teszik ki egyébként az összes baleset 40 százalékát, a többi inkább a szabadidős tevékenységekkel, azaz sportolással, biciklizéssel, rollerezéssel, motorozással függ össze. Azokban a családokban, ahol egy vagy több kisgyermeket nevelnek, tisztában vannak azzal is, hogy a legodaadóbb gondoskodás ellenére is előfordulnak malőrök. Ugyanis a kicsik is szeretnének bekapcsolódni a mi tevékenységünkbe, segíteni akarnak, de még tapasztalatlanok, ügyetlenebbek, illetve veszélyérzetük sincs. Minden balesetet tehát nem tudunk kiküszöbölni és megelőzni. Érdemes ehelyett inkább elébe menni a dolgoknak, és felkészülni arra, hogy bizony lesznek olyan sérülések, amelyeket otthon nekünk magunknak kell ellátni.

Egy jól felszerelt elsősegélydoboznak lennie kell otthon.
Egy jól felszerelt elsősegélydoboznak lennie kell otthon. Fotó: Getty Images

Ezek mindenképpen legyenek az elsősegélydobozban!

Minden háztartásban kell lennie egy olyan doboznak, amelyben a legszükségesebb gyógyszereket, kötszereket tároljuk. A lista természetesen szabadon bővíthető, van azonban néhány olyan tétel, amelyet semmiképpen sem szabad kihagyni.

Lázmérő. Az egyik legfontosabb jel, ha valaki megbetegszik, hogy lázas-e vagy sem. Azaz, hogy küzd-e a szervezete és az immunrendszere valamilyen fertőzéssel. Jó tudni, hogy már vannak olyan hipergyors, megbízható eszközök is, amelyek érintésmentesen, szinte azonnal megbízható eredményt adnak.

Fájdalomcsillapítók és fejfájás elleni gyógyszerek. A legtöbb fertőzés kellemetlen közérzettel jár együtt, a sebesülések pedig rendkívüli fájdalmat is okozhatnak. Éppen ezért sokszor elsődleges fontosságú, hogy a tüneteket csillapítsuk. Érdemes tehát a dobozunkba betárazni több különböző típusú és erősségű fájdalomcsillapítót.

Nátha és influenza tüneteit csillapító gyógyszerek. Ezek az általában vény nélkül kapható készítmények télen a patikák sztárjai: legtöbben orvossal való konzultáció nélkül is be merjük venni a különböző köhögéscsillapítókat, torokfájás enyhítésére szolgáló szopogatós tablettákat, cukorkákat, de előszeretettel kipróbáljuk a különböző cseppeket, spray-ket is, amelyek segítenek felszabadítani a légutakat.

Lázcsillapító. Fontos, hogyha kell és szeretnénk, tudjuk csillapítani a lázunkat is. Különösen lényeges ez akkor, ha gyermekről van szó. A lázcsillapítók nagy része sem vényköteles, az viszont nagy jelentőséggel bír, hogy a gyógyszer tájékoztatójában szereplő adagolásra vonatkozó előírásokat mindig betartsuk. Érdemes beszerezni többféle hatóanyagú szert is, hogy szükség esetén váltogatni tudjuk őket.

Hasmenés és hányinger elleni szerek. A legkellemetlenebb betegségek közé tartoznak az emésztési zavarok, mint például a gyomorrontás vagy enyhe gyomorfertőzés. Orvoshoz nem feltétlenül kell fordulni ilyen esetben, hiszen a tünetek gyakran maguktól is elmúlnak. Az azonban nem árt, ha egy kicsit tudunk enyhíteni a panaszainkon.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Sebek ellátásához szükséges eszközök. Horzsolás, szúrás, kisebb vérzések: minden bőrsérülést fertőtleníteni kell. Legyen tehát otthon mindig olyan fertőtlenítő, amellyel egy kisebb sebet gyorsan és fájdalommentesen el tudunk látni. Szerezzünk be steril kötszereket, tapaszokat, legyen belőlük többféle méretben, színben, sőt, tartsunk az elsősegélydobozban olyat is, amelyik vízálló.

Steril kesztyű. Ez elsősorban azért lényeges, hogy a nyílt sebbe ne vigyünk be a kezünkön semmilyen kórokozót, ami felülfertőződést okozhat. Illetve az is fontos szempont, hogy amikor ellátunk egy sebet, magunkat is megvédjük a fertőzésektől.

Szinte valamennyien fel tudjuk idézni nagyanyáink bölcs intelmét: ne vakard a sebet, hiszen csak azért viszket, mert gyógyul! Teljesen igazuk volt: azzal biztos, hogy csak ártunk, ha kontroll nélkül, körömmel belemarunk az éppen frissen bevarasodott sérülés felszínébe. De vajon miért viszket a seb?

Az elsősegélydoboz tárolása

A legfontosabb persze az, hogy pontosan mi mindent tartalmazzon, vannak azonban más lényeges szempontok is, amelyeket figyelembe kell venni. Kezdjük talán azzal, hogy pontosan hol érdemes tárolni: fontos, hogy könnyen hozzáférhető legyen, azaz még érzelmileg felfokozott vagy sokkos állapotban is könnyen elérjük, ne kelljen miatta mondjuk létrára mászni.

Ajánlott rendszeresen ellenőrizni azt is, hogy a családban mindenki tisztában van-e azzal, hol a helye, hogy bárki gyorsan elő tudja venni szükség esetén. Kivételt mindössze a gyerekek képeznek: a csecsemők vagy a kicsik játéknak tekinthetik, és a szájukba is vehetik a gyógyszereket, de bőven elég az is, ha a steril kötözőket kibontják. Egy szó, mint száz, az a legjobb, ha előlük eldugjuk, elzárjuk az elsősegélyládánkat. Ügyeljünk arra is, hogy a tárhelyet ne érje nedvesség vagy extrém hőhatás, az ugyanis ronthatja a benne tárolt szerek minőségét, hatékonyságát.

Rendszeres ellenőrzés

Egy jól összeállított elsősegélydoboz esetén már csak arra kell vigyázni, hogy mindig feltöltsük azzal, ami éppen kifogyott, és rendszeresen ellenőrizzük a benne található szerek szavatosságát is. A steril kötözőket felbontás után mindenképpen dobjuk ki akkor is, ha nem használtuk el teljesen, hiszen éppen a sterilitásukat vesztették el. A gyógyszerek esetében pedig félévente nézzük meg, hogy eltarthatóak-e még . Amennyiben lejártak, vigyük őket vissza a patikába, ahol gondoskodni tudnak a szakszerű megsemmisítésükről.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -1 °C

A Dunántúl északnyugati és nyugati felében sok napsütésre számíthatunk, máshol azonban csak rövidebb időre süthet ki a nap, határozottabban majd naplementét követően csökkenhet a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de helyenként szitálás, gyenge eső előfordulhat, a magasabban fekvő helyeken havas eső, hószállingózás sem zárható ki. A nyugati megyékben lengedezhet az északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű. Időjárásunkat jelenleg anticiklon alakítja, ennek tudható be a viszonylagos eseménytelensége. Mindazonáltal az arra érzékenyek körében már ma is hidegfronti jellegű hatások érvényesülhetnek, ami fejfájást, migrént eredményezhet.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra