Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Ennyire komoly terhelést jelent a járvány a mentőknek
A pandémia hatására megduplázódott a mentők feladatainak száma. A koronavírus-járvány negyedik hullámában pedig ismét fej fej mellett haladva nő a napi mentések és a koronavírussal kapcsolatos megkeresések száma - mondta a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója.
Hol bujkálhatott eddig az omikron variáns?
A koronavírus új, gyorsan terjedő omikron variánsának felbukkanásával fogy a remény, hogy hamarosan legyőzhetjük a járványt. Az újabb mutációk rávilágítanak arra, hogy számos tényező és körülmény lehet, amit még mindig nem ismerünk, és ami továbbra is a vírus malmára hajtja a vizet.
A járvány újabb, lehetséges veszélye
A koronavírus-járvány a kamaszok médiafogyasztási szokásait is befolyásolta. A bezártság és a digitális oktatásra való átállás érthető módon azzal járt, hogy több időt töltöttek a világháló vagy a képernyő előtt, mint a járványt megelőző években. Ebbe azonban a szülőknek is volt beleszólásuk: sokan engedékenyebbek lettek, mint korábban - derül ki egy felmérésből.
Oltási akcióhetek: ennyien kérték az első oltást
Eddig már több mint 880 ezren adatták be maguknak a koronavírus elleni védőoltást országszerte a múlt hétre meghirdetett, de meghosszabbított oltási akcióban - közölte György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, aki egyben az országos oltási munkacsoport vezetője is.
Győrfi Pál elmondta, hogyan segíthetünk most a mentőknek
Bár a mentők nem küzdenek munkaerőhiánnyal, az esetszámok nagysága miatt folyamatosan dolgoznak, és a riasztások csaknem ötöde koronavírus-fertőzötthöz kapcsolódik - ismertette Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, aki azt is elárulta, hogyan segíthetünk most a legjobban az életmentőknek.
Lóféregtelenítőt szedtek, életveszélyes állapotban vannak
Ősszel rengeteg olyan esetről lehetett hallani, hogy amerikaiak egy állatgyógyászati szer használata miatt kerültek kórházba, a féregtelenítőtől ugyanis azt várták, hogy majd megvédi őket a koronavírus-fertőzéstől. Úgy tűnik, a téves információ nem állt meg az Egyesült Államok határainál: most már Szlovákiában is tudnak súlyos mérgezéses állapotban lévő páciensekről.
Koronavírus: csak látszólag csökkent a lélegeztetett betegek száma
Hétfőtől megváltozott a hazai kórházak adatszolgáltatási módszere, így már csak azokat a koronavírus-fertőzötteket lehet lélegeztetett betegként megjelölni, akiket invazívan, altatásban lélegeztetnek, azokat viszont nem, akik oxigénmaszkos légzéstámogatásra szorulnak. Emiatt most olyan, mintha javultak volna az adatok. A változtatással azonban több baj is van egy biostatisztikus szerint.
Omikron variáns: mennyi idő, mire jöhet az új vakcina?
Noha a meglévő oltóanyagok továbbra is védelmet nyújtanak, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szükség esetén három-négy hónapon belül uniós használatra ajánlhatja azokat a koronavírus elleni vakcinákat, amelyeket az új, omikron nevű variáns legyőzésére fejlesztenek ki - közölte Emer Cooke, az EMA főigazgatója.
Az idegösszeomlás előjelei
Ha valaki erősen stresszes, és az alábbi tüneteket tapasztalja, akkor készen kell állnia, hogy bekövetkezhet a lelki krízis. Persze, ezt éppen azzal lehetne elkerülni, ha a többi között nem arra számítana, aki lelki nehézségekkel küzd, hogy valami rossz fog történni.
Az északkeleti tájakon lévő alacsonyszintű felhőzet és a ködfoltok délelőtti megszűnését követően általában napos időre van kilátás fátyolfelhőkkel, majd estétől nyugat felől elkezd megnövekedni a felhőzet. Csapadék nem várható. A déli, délkeleti szél nagy területen megélénkül, az Észak-Dunántúlon erős, néhol viharos közeli lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet általában 20 és 25 fok között valószínű, de az északkeleti határ mentén ennél néhány fokkal alacsonyabb értékek is előfordulhatnak. Késő estére 11 és 19 fok közé hűl le a levegő. Jó hír a frontérzékenyek számára, hogy most pár napig nem várható jelentős fronthatás.