Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Mesterséges intelligencia segíthet a sebkezelésben
A krónikus sebek ellátását segítő, mobiltelefonos applikáción keresztül használható mesterséges intelligencia prototípusát készítették el a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet és a MedInnoScan Kft. kutatói. A fejlesztést a közelmúltban mutatták be a mesterséges intelligencia matematikai alapjait kutató, NKFIH által finanszírozott Nemzeti Kiválósági Program zárókonferenciáján.
Szigorították a légszennyezési határértékeket
Szigorította a légszennyezési határértékekre vonatkozó irányelveit az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A napokban közzétett új ajánlásban felére, illetve negyedére csökkentette az egyes légszennyező anyagokra vonatkozó határértékeket.
Temetkezési vállalat: "ne oltasd be magad"
Megdöbbentő látvány fogadta az utcán egy amerikaifutball-mérkőzés közönségét múlt vasárnap az észak-karolinai Charlotte-ban: egy fekete teherautó oldalán és hátulján azt üzente ugyanis egy temetkezési vállalat (!) a járókelőknek, hogy ne oltassák be magukat COVID-19 ellen.
Koronavírus: hamarosan dönthetnek a harmadik oltásról
Várhatóan október elején hoz döntést az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyaga harmadik, emlékeztető dózisának alkalmazásáról - számolt be anonim belsős forrásra hivatkozva a Reuters hírügynökség.
Jakab Ferenc szerint ez kell a 4. hullám leküzdéséhez
Napról napra egyre több új koronavírus-fertőzöttet regisztrálnak Magyarországon, így már egyértelműen kijelenthető, hogy itthon is kezdetét vette a negyedik járványhullám. Mutatjuk, hogy a szakértő szerint mit kellene tennünk a sikeres küzdelem érdekében.
Undorító vágóhídra csapott le a Nébih
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei 2021 szeptemberében a Közbeszerzési Hatóság (KH) munkatársaival együttműködve végeztek ellenőrzést egy Hajdú-Bihar megyei sertésvágóhídon. A Nébih szakemberei az ott tapasztalt gyomorforgató körülmények miatt azonnali hatállyal felfüggesztették a vágóhíd működését, egyúttal 15 tonna élelmiszer forgalmi korlátozását rendelték el.
A Moderna-vezér szerint eddig tarthat a pandémia
Egy éven belül lecsenghet a koronavírus-pandémia, amint a megnövekedett oltóanyag-termelés képes lesz kielégíteni a globális igényeket - foglalt állást egy interjúban Stéphane Bancel, az amerikai Moderna biotechnológiai cég vezérigazgatója.
Szlávik: az oltatlanok fele meggyőzhetetlen
Több százezer oltatlan idős ember van Magyarországon, többségében ők kerülnek kórházba a koronavírus-járvány negyedik hullámában - hívta fel a figyelmet dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztály vezető főorvosa csütörtökön az M1 műsorában.
Koronavírus: jön egy újabb kínai oltóanyag
A kínai Clover Biopharmaceuticals biotechnológiai vállalat bejelentette, hogy az általa kifejlesztett, fehérjealapú oltóanyag hatékony védelmet nyújt a koronavírus több variánsával szemben - számolt be a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap csütörtökön.
Koronavírus: a szomszédban is jön a harmadik oltás
Romániában emelkedni kezdett a beoltatlan lakosság oltakozási hajlandósága, miután védettségi igazolványhoz kötötte a kormány egyes szolgáltatások igénybevételét. Florin Citu miniszterelnök emellett bejelentette, hogy hamarosan bárki megkaphatja a koronavírus elleni harmadik oltást is, ha legalább fél év eltelt a második oltást követően.
Hogyan gyorsítsuk fel a sebgyógyulást?
A leggyakoribb hétköznapi sérülések általában kisebb sebek, horzsolások, amelyeket saját magunk is el tudunk látni. A sebgyógyulási időszak azonban számos kellemetlenséggel járhat együtt, ezért érthető, ha szeretnénk gyorsan és lehetőség szerint hegek nélkül túljutni rajta.
A rétegfelhőzet megszűnését követően hazánk nagyobb részén napos időre van kilátás kevés gomolyfelhővel, északkeleten azonban csak várhatóan a déli óráktól csökken számottevően a felhőzet, arrafelé kisebb eső, szitálás még lehet. A délnyugatira forduló szél többfelé megélénkül. A csúcshőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű. Késő este jobbára 9 és 16 fok közötti értékeket mérhetnek. Jó hír a frontérzékenyek számára, hogy most pár napig nem várható jelentős fronthatás.